Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-178

Az országgyűlés képviselőházának 178. ülése 1928 június 1-én, pénteken. 257 kell számolnunk minden irányú és igy szociálpolitikai terveink megvalósításánál is. De ennek ellenére is már a második szociálpolitikai javaslat ez, amelyet a kormány az Országgyűlés elé terjeszt. Ezzel most az. iparforgalomnak és a magánaikalmazottaknak széleskörű társadalmi rétegét óhajtja az öregség, rokkantság, árvaság és özvegység esetére biztosítani. E javaslat törvényerőre való emelkedésével nyilvánvalóvá lehet a biztositottak előtt az, hogy az állam nem csupán szükséges, hanem hasznos és áldásos berendezés is, mert a szűkölködők szükségleteiről is gondoskodik, s mert a rendelkezésre álló lehetőségek szerint a nemzetnek szegénysorsu tagjairól is gondoskodni kivan. Amikor Anglia csak 1908-ban Franciaország 1910-ben, Olaszország pedig 1923-ban valósíthatta meg az öregségi és rokkantsági biztosítást, akkor nekünk magyaroknak nincs okunk szégyenkezni a miatt, hogy mi ezt a kérdést törvényhozásilag csak most oldhatjuk meg. Hiszen csak néhány éve állt helyre pénzünk vásárló ereje, csak néhány éve biztosíthattuk államháztartásunk egyensúlyának helyreállítását s most is súlyos gazdasági bajokban szenvedünk. Különösen a magyar gazdasági élet e súlyos volta megkívánja, hogy a javaslat megbirálásánál ne feledjük el a magyar viszonyok adottságát és hogy amidőn a múlt kényszerű mulasztásait pótolni akarjuk, ne kívánjunk mindjárt olyant, ami a magyar termelés lehetőségeit is veszélyeztetné. A javaslat indokolásában közölt statisztikai adatok kétségtelené teszik azt, hogy egyetlen áll am biztosítási járadéka sem biztosithatja a létminimumot sem • és igy meg kell nyugodnunk abban, hogy sajnos, a magyar törvényhozás sem biztosithatja ezt a létminimumot. Amikor 30 évi öregségi és rokkantsági biztosítási viszony után Ausztria 463 pengőnek, Olaszország 475 pengőnek, Anglia pedig 723 pengőnek megfelelő évi öregségi és rokkantsági járadékot juttathat, akkor az ezen javaslat szerint nyújtandó 472 pengőnyi járadék alig jelent kevesebbet az angol járadéknál is, ha tekintetbe vesszük az angol piacoknak viszonylagos drágaságát. És ha — amint erre az előadó ur hivatkozott már — az angol kormány szükségesnek tartotta kijelenteni azt, hogy az állami biztositás nem pótolhatja a takarékosságot, hanem arra csak komoly alapot biztosithat, akkor a magyar kormány és a magyar Képviselőház sem mehet tovább a súlyos adókkal végsőkig terhelt munkaadókkal szemben a takarékosságra késztető évi járadék biztosításánál. De ha a tervezett járadék ezidőszerint nem is nyújthatja a megélhetéshez a legszükségesebbet sem, eljöhet az az idő, amikor annak lehetősége megvalósulhat. A minister ur javaslatában a biztosító társaságokra is gondol, amikor azt mondja

; hogy a magánbiztositásra hárul majd az az értékes feladat, hogy kitöltse azt az űrt, amely a biztositás szolgáltatásának értéke és a létminimum fentartásához szükséges összeg között mutatkozik. Ez a feladat valóban értékes lehet, én azonban őszintén kimondom, nem bízom abban, hogy a biztosító társaságokhoz ez értékes feladat teljesítése végett sokan fordulnának és nem is csodálkoznék azon, ha ez igy történnék. Ezek a biztositó társaságok a valorizációs törvény tárgyalása alkalmával a szabad szellemi, kereskedői és ipari pályákon r lévőkkel szemben, akik hosszú évtizedeken át fizetett életbiztosítási díjaikkal valami tőkét igyekeztek hozzátartozóiknak biztosítani, olyan rideg és antiszociális álláspontot foglaltak el, hogy szociális szempontból magam sem tudok reájuk számítani. A biztositottak jövőbeli helyzetének javulását a biztositottak takarékosságán kiyül inkább a gazdasági viszonyok kedvező irányban való javulásától várom, amikor nagyobb munkabér mellett a javaslat járadékképző elvei alapján számithatnak azután magasabb járadékra is. Ha azonban komolyan óhajtjuk a takarékosság fokozását, amely nemcsak gazdasági, de szociális szükségesség is, akkor néhány régi és komoly kívánságot is honorálni kell a takarékosság előmozdításával. Magam részéről csak kettőt óhajtok most felemlíteni. Elsősorban is meggyőződésem szerint szombat estétől hétfő reggelig meg kellene tiltani mindenféle szeszes italnak kiszolgáltatását, (Graeffl Jenő: Nagyon helyes!) azután a heti bérek kifizetését a hét végéről a hét elejére kell áttenni. Messze áll tőlem, hogy a munkásság egyetemére gondoljak, amikor ezt a sokszor kifejezésre juttatott óhajtást a magam részéről is megismétlem. Magam is ismerek és sokra becsülök igen sok iózanéletü munkásembert, sajnos azonban látom számtalan esetben azt a romboló hatást is, amelyet az alkohol a családi életben is előidéz.. Ha mármost ez a javaslat a házassági tanácsadói irodát is meg akarja szervezni és annak egyik indokául épen az iszákosságot állítja fel és ha ez ja javaslat kötelezővé akarja tenni a biztosítást is, akkor azt hiszem nem kell tovább bőven indokolnom azt, hogy miért volna szükség annak az óhajtásnak teljesítésére, amelyre bátor voltam ezúttal is utalni. Tudóin, „hogy kincstári érdekeket is érintek, meggyőződésem azonban az, hogy a kincstár is csak nyer a mai, több szempontból is káros, helyzet megváltoztatásával. Azután pedig hirdetni kell az egyszerű magyar nép között, amely a jövőben való hitének és a nemzeti tisztességnek oly nagyszerű jelét adja a súlyos adóterhek viselésével, hirdetni kell a magyar nép között, hogy ismét érdemes és ismét szükséges takarékoskodni. Mert sajnos, volt idő, amikor épen a tisztességes, a takarékos, a szorgalmas munkás láthatta azt, hogy összetakarított fillérei semmivé váltak és hogy vagyonokat szereznek a konjunktúrák vitézei, akiknek ezekérti a vagyonokért dolgozniok sem kellett. De most már ez az idő is elmúlt és az újrakezdett munka uj idejében vissza kellene térni a régi ^magyar cgysEerüséglhiez, amely az elmúlt tíz év alatt sajnos, sok helyen megváltozott. (Graeffl Jenő: De mennyire!) Sokat lehetne erről beszélni, de csak egyről emlékezem meg: a női divatoskodás drága hóbortjáról, amely sok helyen még a vidéki élet ikedves egyszerűségét is megváltoztatta. Népviselet csak vidékenkint van már, (Graeffl Jenő: Már nincs!) sok helyen csak a szüreti mulatágok vagy népünepélyek jelmezes Öltözéke lett már a szép magyar népviselet, amelynek legtöbb darabját a szorgalmas, a takarékos családtagok készítették. Meg kell értetni mindenkivel, hogy csak takarékosság és józan életmód mellett biztosíthatnak gondtalan öregséget e javaslat rendelkezései is, hogy ezek ismét ép olyan tényezői a jövő biztositáisának, mint maga a munka. A javaslat indokolása szerint mintegy 657.000 munkavállaló lesz a javaslat szerint biztosítva és mintegy 30 millió pengő körül fog 37*