Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-178

Az országgyűlés képviselőházának 178. megélhetésük legszükségesebb kiadásait fedezte. De bátor

r vagyok utalni arra is, hogy azok a szerencsétlen emberek, akik olyan előrelátók voltak és önkéntes biztosítás utján gondolkodtak a maguk öregségéről, ugy jártak, ahogy tegnap Kéthly Anna képviselőtársam felemiitette, hogy 20—30 évi befizetés után 60— 70—80 éves emberek 2-60 és 4*30 pengő közötti összeget kapnak havi járadék címén,, amely a megélhetésre kétségtelenül semmiesetre sem elég. Ezért kell, hogy mindenki, aki az iparban, vagy a kereskedelemben alkalmazva van, fizetésére való tekintet nélkül feltétlenül bevonassák a kötelező biztosításba, s itt semmiféle felső határt megállapítani nem szabad és nem Jehet. Sok szó esett azok között, akik a törvényjavaslatot komoly bírálat alá vették, arról, vájjon a 65 éves kor, amelyre a törvény az öregség esetére való biztosítási járadék fizetési lehetőségét megadja, olyan kor-e. amelyet nem lehet lecsökkenteni. Ebben a tekintetben megint a t. előadó ur és az igen, t. minister ur utal arra, hogy abban az esetben, ha a 65 éves korban megállapitott határt leszállítjuk 60 évre, ez a gyakorlati életben annyit jelent, hogy a járulékokat körülbelül 1%-kal kell, növelni, 1% növelés pedig olyan teher, amely terhet nem bir el az ipari érdekeltség. Holott, ha szigorúan vesszük ezt a kérdést, akkor semmiesetra sem jelenthet ez az egy százalék terhet. De ha jelent is, ezt a terhet vállalni kell, mert ha a törvényjavaslat ugy, ahogyan most van, keresztülmegy, nem az élőemberek járadékát, hanem a holtak járadékát fogja jelenteni és legfeljebb csak arra lesz alkalmas, hogy a hozzátartozó özvegyek és árvák kapjanak járadékot, — sőt a munkásnak az özvegye sem kap járadékot, ellenben kapnak járadékot a hozzátartozók és árvák — ami pedig nem célja a javaslatnak, legalább is nem hiszem, hogy ez volt a célja és intenciója a népjóléti minister urnák. Amikor mi ezt a kérdést előhozzuk és a korhatárnak 60 évre való leszállításai mint követelményt előállítjuk, gyakran hangzik fel az azi ellenvetés és magának a javaslatnak az előadmánya és indokolása is bőségesen mutat arra, hogy a külföldi államok legtöbbjében a 60 éves korhatár alig van megállapítva, hanem inkább a 65 éves korhatár az az időpont,, amelyben a legtöbb állam az öregség időpontját megjelöli. Legyen szabad azonban ezzel szemben megállapítom azt, hogy a legtöbb állam, amelyben az öregségi biztosítás, mint komoly szociálpolitikai intézmény meghonosittatott, ezt az öregségi és szociális biztosítást még a háborút megelőzőleg vezette be, amikor természetszerűleg a szociális belátás nem volt olyan nagy, mint amilyen nagynak kell lennie a háború után; másrészt a háboruelőtt az emberek életviszonya, egészsége sokkal jobb ' volt, az emberek szervezete is sokkal jobb és sokkal ellenállóbb volt, mint ma, mért azóta az összes európai államok népességének át kellett élnie a négyéves világháborút s az azután következő és legalább két-három esztendeig tartó koplalási és nélkülözési időszakot, amikor természetszerűleg az emberek ellenállóképessége megrendült, ami feltétlenül mutatkozni fog az emberi életkor megrövidülésében is. Ne méltóztassanak tehát hivatkozni arra, hogy a külföldi államok legtöbbjében is 65 éves korhatár van megállapítva. Ez természetszerűleg folyik abból, hogy a háború előtt alkották meg a törvényeket, másrészt pedig abból, hogy azokban az államokban, ahol meglehetősen nagy tartaléktőkét, továbbá díjtarülése 1928 június 1-én, pénteken. 251 talékokat gyűjtöttek össze az öregségi biztosítás fedezetére, az ottani állapotok mellett épen azért, mert nem gondoskodtak a tőkék kellő módon való gyümölcsöztetéséről és átmentéséről, legnagyobb részt ezek is elértéktelenedtek és az elértéktelenedés következtében természetszerűleg nem tudták a korhatárt másként megállapítani és nem tudták a korhatárt 65 évről 60 évre leszállítani. Ellenben egészen más a helyzet nálunk, ahol egy uj biztosítási ág bevezetéséről^ van szó és ahol uj biztosítási ág bevezetésénél figyelembe kell venni, hogy a díjtartalékok gyűjtése most következik csak be, tehát már e 60 éves korhatár figyelembe vételével alkotom meg díjtartalékomat; másrészt figyelembe kell venni azt is, hogy mennyi a magyar emberek átlagos életkora. Ha ezt a két tényezőt figyelembe vesszük, akkor igenis konstatálni kell, hogy nálunk feltétlenül szükség van a 60 éves korhatár megállapítására. Ne méltóztassék ebben a vonatkozásban a külföldre hivatkozni, más vonatkozásban pedig, a járulékok összegének megállapításánál vagy az állami hozzájárulás kérdésénél, figyelmen kivül hagyni a külföldi állam törvényhozását, és ne méltóztassék ott, ahol az alkalmazottakra nézve valami hátrány, valami rossz származik, büszkén hivatkozni arra, hogy a külföld legtöbb államában is ilyen rendelkezés van. De azért is bátor vagyok utalni a 60 éves korhatár bevezetésére, — majd a részletes tárgyalásnál ilyen módosítást is kívánok előterjeszteni — mert utóvégre mi vagyunk azok, akik ezt a törvényjavaslatot majdnem az öszszes európai államok között a legutóbb alkotjuk meg; a legutóbb megalkotott törvénynek tehát természetszerűleg figyelembe kell vennie a szociálpolitikának legutóbbi vívmányait és a legmodernebbet, a legújabbat, a legjobbat kell megalkotnia és figyelembe kell vennie azokat a törekvéseket, amelyek az érdekeltek részéről felhangzanak, ezeknek az érdekelteknek részéről pedig itt felhangzik az a kívánság, hogy a 65 éves korhatár 60 évre szállíttassák le. Ha megnézzük a törvényjavaslathoz fűzött indokolást akkor ennek az indokolásnak 42-ik oldalán azt látjuk, hogy eddig Magyarországot megelőzőleg 19 állam vezette be a kötelező biztosítást és mi csak a 20-ik állam leszünk, amely a kötelező biztosítást bevezeti. A bennünket megelőző államok, — bár nem mindegyik, de elismerem, hogy a többség — a 65 éves kort állapították meg. Ebből azonban nem következik az, hogy mi, akik a legújabb törvényt alkotjuk meg, ragaszkodjunk az elavult idők megállapitásához, hanem igenis, minthogy újonnan kezdjük, uj intézményt teremtünk és a speciális magyar viszonyok közepette egy nagyobb halandósággal, egy kisebb életkorral kell számolnunk, tehát a 65 éves kor helyett a 60 éves korral kell nekünk az értékhatárt megállapítani. De nem hallgathatom el azt az észrevételemet sem, — amint már beszédem elején mondottam, hogy tulajdonképen a mai generációra ez a törvényjavaslat csak óriási terheket fog hárítani, a nélkül azonban, hogy ennek valami jótéteményét élvezné. (Propper Sándor: Jó drága Ígérvény!) Elvártam volna a népjóléti minister úrtól, hogy amikor ezzel a törvényjavaslattal idejön a törvényhozás elé, akkor legalább is gondoskodott volna egy átmeneti járadék megállapitásáról, gondoskodott volna arról, hogy ha talán megszorító intézkedésekkel is, de már a most elöregedett és a most megrokkantak részére is nyújtson vala-