Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-178

250 Az országgyűlés képviselőházának 178, ülése 1928 június 1-én, pénteken. az ipartestületek vállalják a biztosítás körébe feltétlenül bevonandó ezen foglalkozási ágak biztosításának lebonyolítását. (Frühwirth Mátyás: 120.000 ember nincsen benne, mert nem kötelező!) A többséget azonban be kell vonni. Ezt annál inkább meg lehet tenni, mert hiszen maga a törvényjavaslat szerkesztője nagyon jól tudja, hogy már maga az ipartörvény, az 1884 : XVII. te., amikor az ipartestületeket megalkotta, — még a kötelező biztosítás meghonosítása előtt, tehát az 1891 : XIV. te. előtt — 124. és 128. §-ában lehetővé teszi azt, hogy a társulati, ipartestületi betegsegélyző-pénztárakat állítsanak fel, és tulaj donképen ezek meg is voltak, mert az ipartestületi betegsegélyző-pénztárak megelőzték Magyarországon a kötelező biztositás bevezetését. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Önkéntes társulás alapján ilyen biztosító intézménynek az ipartestületek kebelében, az ipartestületek mellett meghonosodtak. Ennélfogva nem kellene tulajdonképen egyebet csinálni, mint csak visszamenni 1884-be és arra a szellemre helyezkedni, amely akkor a magyar törvényhozást áthatotta, és ezeknek a biztosítás alá feltétlenül bevonandó foglalkozási ágaknak biztosítását, — mondom — az ipartestületek, a kereskedelmi és iparkamarák utján igenis meg lehetne oldani. Egy másik ellenvetés, amellyel találkoztunk s amelyet a javaslat indokolása bőven fejteget, az, hogy a rokkantság ismertető jeleit nem lehet megállapítani ezekben a foglalkozási ágakban. Azt hiszem, maga a törvényjavaslat mélyen t. szerkesztője sem gondolja komolyan, hogy ez olyan ok lenne, amely miatt nem lehet ezt a kérdést megoldani. A rokkantság ismertető jelelt meg lehet állapítani a kisiparosnál és kiskereskedőnél is, és pedig azért, mert hiszen a rokkantság megállapításának kettős ismérve van: az egyik az orvosi megállapitás, a másik pedig a keresetben beálló munkaképtelenség vagy keresetcsökkenés, amelyre vonatkozólag igazán játszi könnyedséggel lehet a kérdést megoldani. A gyakorlat és az orvosi tudomány már sokkal nehezebb problélmákat is megoldott, mint amilyennek ez a kérdés tűnik fel. A harmadik ellenvetés, amellyel maga a törvényjavaslat indokolása is foglalkozik ezen kézművesrend és kereskedőség biztosításának elütésénél, az, hogy nincs statisztika. Ezzel az ellenvetéssel találkoztunk, és ezt az ellenvetést hozta fel a népjóléti minister ur akkor is, amikor a törvényjavaslatot a bizottságban tárgyaltuk. Nem akarom ismételni és elmondani Eötvös Károlynak a véleményét a statisztikáról, mert az közismert, nem tudom azonban megérteni, hogy ott, ahol annyi statisztika készült, mint ebben az országban, nem lenne kielégítő és megfelelő statisztika most már a kézművesrend és a kereskedőség állapotáról. Egyébként nem merem állítani, hogyha ugyanazokat a statisztikai felvételi eredményeket vesszük figyelembe, amelyeket az alkalmazottak kategóriájánál figyelembe vettünk, semmiféle nagy visszaesés és eltérés ebben a kérdésben nem mutatkozik. Mert minden valószinüség szerint a javaslat szerkesztője épen olyan jól tudja, mint én, azt is, hogy külföldön, ahol hasonló biztosítási matematikai számításokat csináltak, mint ahogyan itt nagyon értékes ilyen anyagot dolgoztak fel, ez a biztosítási matematika a gyakorlatban egyik országban sem ért egy hajítófánál többet, vagy egy hajítófát sem. Tessék akár a francia, akár a német biztosítási matematikát figyelembe venni és az elért eredményekkel összehasonlítani s akkor látni fogjuk azt, hogy az elért eredmények és a biztosítási matematika előre kiszámított eredményei között óriási eltérés mutatkozik. Nagy harc és vitatkozás volt a szakkörökben a biztosítási matematika megbizhatósága kérdésében. Tehát az az ellenvetés, hogy nincs kielégítő statisztika, ésigy nem lehet a biztositás matematikáját elkészíteni és annak alapján a rentabilitási számitást megosinálni, annál kevésbbé állhat meg, mert maga a törvényjavaslat is a 21. §-ában kimondja, hogy még ennek a .biztosítási matematikának nevezett számitásnak alapján is ötévenkint újból felülvizsgálják az eredményeket. Mi történnék tehát, ha a kézművesrendnek és a kereskedőségnek a kötelező biztosításba való bevonását ezen matematika alapján csinálnék meg? Akkar öt év múlva, amikor még senki sem, vagy csak nagyon kevés ember kap e számitások alapján járadékot, újból revízió alá veszik az akkor elért eredményeket s a statisztikai felvételek alapján a járulékok fizetését újból szabályozzák. Ez annál is inkább megszívlelésre érdemes és annál is inkább felhozom ezt, mert hiszen a törvényjavaslatnak már nem az előadó ur által készített indokolása, hanem a bizottság együttes jelentése második oldalán, amikor a statisztikai felvételek hiányát hibáztatja, azt mondja (olvassa): »...ennek a rendnek társadalömbiztositása ép oly betonszilárdságu alapokon épüljön fel, miként az iparforgalmi munkavállalók öregségi és rokkantsági biztosítása.« Nem tudom, miért nevezik betonszilárdságu alapokon felépültnek az iparforgalmi vállalatok matematikáját, amikor ezt a betonalapot ötévenkint újra meg kell alapozni. Még közönséges facölöpalapnak sem, nemhogy betonalapnak lehetne nevezni azt az alapot, amelyet ötévenkint újból meg kell csinálni. Ha tehát ezt a betonszilárdságú alapot is ötévenkint át kell dolgozni, esetleg újból fel kell építeni, akkor semmi akadálya nincs annak, hogy a kézművesrendnek és a kereskedőségnek régi kivan« ságát, régi vágyát teljesítsük s a kötelező biztosítást ezekre nézve is bevezessük, amint ezek az érdekeltségek már ismételten kérték a kötelező biztosításba való bevonásukat. Súlyos hiánya még a törvényjavaslatnak az is, hogy a biztositást bizonyos felső határhoz köti, amely felső határt aránylag alacsony összegben, évi 6000 pengő keresetben állapítja meg.- Annál csodálatosabb, hogy ezt a 6000 pengő évi keresetet állapítja meg. ahelyett, hogy kimondaná, hogy mindenki, aki foglalkozásban, vagy alkalmazásban áll, biztositási kötelezettség alá esik, mert a törvényjavaslat indokolásának 43. oldalán nagyon helyesen mutat rá arra, hogy a mai válltozott gazdásági viszonyok mellett nem lehet elhatárolni azt,, hogy mekkora az az összeg, az a kereset, ameddig valaki a biztositási kötelezettség alá esik, mert a mai változott gazdasági viszonyok mellett olyanokat is érhet öregségük idején katasztrófa, hogy magukat eltartani nem tudják, akik korábban jólétben duskálkodtak és o'Iyan foglalkozást űztek, olyan fizetés mellett voltak alkalmazva, hogy azt hihették, hogy a kötelező biztosításba való bevonásukról gondoskodni nem kell. Nem kell egyébre utalnom, csak arra, hogy a háború micsoda hagy eltolódást hozott létre gazdasági életünkben; nem kell egyébre rámutatnom, csak arra, hogy az; ipari koncentráció egész üzemeket szüntetett meg és az alkalmazottaknak nagyszámát tette állástalanná és foglalkozás nélkülivé, olyan alkalmazottakat, akik bizony nem tudtak tőkét gyűjteni keresetükből, mert keresetük épen, hogy csak