Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-178
Az országgyűlés képviselőházának 1?'. másik oldalon az érdekelt munkások és munkaadók terhei állandóan növekedtek — ismétlem — 2%-ról 12%-ra, ami most már horribilis megterhelést jelent. A harmadik része pedig ennek a dolognak az, hogy azokra nézve, akik ennek az intézménynek szolgáltatásaira rá vannak utalva, a segély tekintetében minden ujabb intézmény mindig ujabb és ujabb megszorító rendelkezést tartalmaz, úgyhogy félnünk kell egy további törvényes kiterjesztéstől, mert ez most már csak azt fogja jelenteni, — ha ebben a tempóhan haladunk, — hogy a járulékok beszedése megtörténik ugyan, de a járulékok beszedése ellenében az intézmény semmiféle szolgáltatást nem fog adni, hanem az egész járulékbevételt tisztán az ügykezelésre és az adminisztrálásra fogja elkölteni. Súlyos ihiánya ennek 'a törvényjavaslatnak az, hogy a biztositás kötelezettsége kérdésében mereven azok között a határok között mozog, amelyek között mozgott az 1907: XIX. te, illetőleg mozgott az a törvény, amelyet a múlt évben alkottunk meg, az 1927: XXI. te. A biztositás kötelezettségének kiterjesztése tekintetében egy tapodtat, egy lépést sem megyünk előre, és bármennyire fájdalmasan is emlékeznek meg egyes t. képviselőtársaink arról, hogy a biztositás a mezőgazdasági munkásokra ki nem terjesztetett, és bármennyire benne foglaltatik is a bizottság együttes jelentésében az erre vonatkozó határozati javaslat, ebből a határozati javaslatból még nem lesz törvény, és a mezőgazdaság körében foglalkoztatottak ennek alapján semmiféle segélyben, semmifél 3 támogatásban nem részesülhetnek. De hogy mennyire őszinte az a nagy fogadkozás, amely a mezőgazdasági mnnSkásoknak a kötelező biztosításba való bevonását hangoztatja, legjobban kitűnik akkor, ha az országos társadalompolitikai értekezletnek anyagát átnézzük, amely értekezletet 1926 október 28-1 kától 30-ikáig tartottak és amelyen felmerült a mezőgazdasági munkások szociális biztosításának kérdése is. Ezen az értekezleten az az előterjesztés tétetett, hogy az aggkor, a rokkantság esetén való ellátás és a hátrahagyottak biztosítása egyelőre az Országos Gazdasági Munkásbiztositó Pénztárnál a mező- és erdőgazdaságnál foglalkoztatottakra nézve eddig létesített önkéntes biztosítási rendszer kiépítésével volna továbbfejlesztendő. (Bródy Ernő: Ez a gazdasági cselédpénztár'?) Igen, ez a gazdasági cselédpénztár. Amikor tehát hivatalos körök, maga a földmivelésügyi ministerium és a minister ur hivatalos képviselője csak így, az önkéntes biztositás alapján véli megoldhatónak a mezőgazdasági biztositás kérdését, akkor nyilvánvaló, hogy nem fogunk ezen a téren sem e^y lépést sem előremenni, mert ha az önkéntes biztosításnak bevezetése történik meg, az ugyanannyi, mintha ezt a biztositást be sem vezették volna. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Látjuk ugyanis, hogy a baleseti biztositás kötelezővé nem tétele annyit jelent, mintha nem is lenne ezekre az érdekeltségi körökre a szociális biztositás bevezetve. (Bródy Ernő: Mit szólnak ehhez a kisgazdák 1? — Zaj.) De még súlyosabb, még hátrányosabb a törvényjavaslatnak az az intézkedése, hogy a mezőgazdasági iparban foglalkoztatottakra vonatkozólag is kivételt állapit meg és a mezőgazdasági iparban foglalkoztatott munkásokat nem veszi he a kötelező biztosításba, Az a helyzet tehát, hogy amikor valamelyik munkás ipari üzemben vagy kereskedelmi vállalatnál van foglalkoztatva, akkor biztosítási kötelezettség alá esik, ellenben, ha mezőgazdasági mun'. ülése 1928 június 1-én, pénteken. 249 kakörben vállal munkát, akkor hátrányosabb helyzetbe jut és elveszti a befizetett járulékoknak tekintélyes részét, ha itt, ebben az üzemben és ebben a foglalkozási ágban akar munkát vállalni. És ez annál sajnálatosabb és annál szomorúbb, mert amikor minduntalan felhangzik elbben az országban és ebben a Házban is az, hogy a mezőgazdaságot indusztrializálni kell, hogy belterjessé kell tennünk mezőgazdaságunkat és az a törekvés nyilvánul meg az egész világon, — ez megint nem egyedülvaló jelenség nálunk — hogy mezőgazdasági ipar keletkezzék, akkor ennek a mezőgazdasági iparnak keletkezésével szemben az ellenszámlát rögtön benyújtják, az ellentételt megvalósítják, úgyhogy azok, akik az iparból átmennék mezőgazdasági üzembe, ott nem esnek biztosítási kötelezettség alá, mert ezeknek a mezőgazdasági érdekeltségeknek szociális terheit igy akarják könnyíteni. Ellenben nem gondolnák arra, hogy a szociális védettségre igenis szüksége van annak a munkásnak, akár a mezőgazdaságban, akár pedig a mezőgazdasági iparban van alkalmazva, (Bródy Ernő: Hol a jogegyenlőség 1 ? Micsoda dolog ez?) Súlyos hiánya a javaslatnak az is, hogy a háztartási alkalmazottakat kivonja a kötelező biztositás hatálya alól. Az előbb már szóltam arról, hogy miként tett bizonyos engedményeket és bizonyos kedvezményeket egyes foglalkozási ágaknak a magyar törvényhozás. Ami; kor a háztartási alkalmazottaknak a kötelező biztosítás alól való ezt a kivevését, kivonását látjuk, akkor megint csak azt kell megállapitanunk, hogy itt osztályszempontok érvényesülnek, mert a sokat dédelgetett és mondhatnám, most már agyondédelgetett középosztályt akarják avval a néhány filléres járulékkal is dédelgetni és megmenteni. (Jánossy Gábor: Szegény középosztály!) Helyesnek tartanám, ha a szociális biztositást ezekre a háztartási alkalmazottakra vonatkozólag is kötelezően előirnók. Nem tudom megérteni, hogy miért kell ezeket a szerencsétlen alkalmazottakat is kivonni a kötelező biztositás hatálya alól és miért ne ^lehetne ezekre is kiterjeszteni a szociális biztositást. De a legfájdalmasabb és a legsúlyosabb rendelkezése ennek a törvényjavaslatnak a biztositási kötelezettség kérdésénél az, hogy a kéz^ műves-rendet — ahogy a törvényjavaslat jelöli meg őket — vagy pedig a kereskedőséget •— szintén egy uj fogalommal, egy uj megjelöléssel, egy uj szóval találkozunk — kivonja a kötelező biztositás hatálya alól. Akkor, amikor evvel a kérdéssel foglalkoztunk, és amikor a kormánnyal szemben a magunk érveit felsorakoztattuk, hogy lehetetlen, hogy ezt a két érdekeltséget — a kisiparban és a kiskereskedelemben foglalkoztatott ipari érdekeltséget — kivonják a kötelező biztositás hatálya alól, akkor mindig más és más érvet állítottak szembe velünk, más és más érvet hangoztattak, hogy miért nem lehet ezeknek az érdekeltségeknek a kötelező biztosításba' való bevonását megoldani. Egy alkalommal, amikor erről a kérdésről tárgyaltunk, azt az ellenvetést tették, hogy azért nem lehet, mert tulajdonképen nem lehet megállapítani, hogy ki a munkaadója az ezen érdekeltségekben foglalkoztatott munkásoknak. Én ezzel szemben felhoztam azt, hogy ezt a kérdést meg lehet oldani, azért, mert az ipartörvény gondoskodik arról, hogy minden iparos ipartestületbe tartozzék és ipartestületi járulékot fizessen, a kereskedőkre vonatkozólag pedig kötelezővé válik az, hogy tagja legyen a Kereskedelmi és Iparkamarának, tehát meg lehet oldani a kérdést, úgyhogy az iparkamarák és 36*
