Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-178

Az országgyűlés képviselőházának 178. ülése 1928 június 1-én, pénteken. 245 hogy mig külföldön ezt helyesen felismerik és ez ellen a szükséges intézkedéseket megteszik, addig nálunk ez a felismerés nem következett be és a gazdasági életet olyképen kívánják előre vinni, hogy az egyik oldalon a legkorlátlanabb és legnagyobb kizsákmányolás lehetőségére adnak módot, a másik oldalon pedig az elnyomottak, a kizsákmányoltak érdekével vagy semmit vagy pedig édeskeveset törődnek. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ernszt Sándor t. képviselőtársam azt is emiitettei, hogy vannak Magyarországon iparágak, amelyek a fejlődés utján vannak és kétségkívül jó gazdasági szituációk között élnek. Ilyenként felemlitette a kőszénbányát és általában a bányaüzem fejlődését. De méltóztassanak elképzelni, hogy azt a világjelenséget, amely megvan a külföldön és amely a gazdasági életben nálunk is mutatkozik, amely annyit jelent, hogy a Magyar Általános Kőszénbánya, a leghatalmasabb és a leggyümölcsözőbb vállalat, tud adni igazgatósági tantiém címén évenként 100.000 pengőt ugyanakkor, amikor eltűri és semmiféle intézkedést nem tesz az ellen, hogy a bánya mélyén dolgozó, nős és családos bányamunkások évi keresete nemcsak nem haladja meg az 1000 pengőt, hanem mint a statisztikai adatok bizonyítják, körülbelül évi 720 pengő körül mutatkozik. Ez a vád, amelyet mi a kormány elé szoktunk teregetni. Addig, mig külföldön a kizsákmányolás lehetőségének útját állják, mig megakadályozzák a korlátlan kizsákmányolási lehetőséget, addig nálunk nyom nélkül, és minden szemrebbenés nélkül tűri a kormány azt, hogy 100.000 pengős igazgatósági tantiémek mellett évi 720 pengős fizetésük legyen a bányamunkások tekintélyes részének. Jó lett volna, ha Ernszt Sándor t. képviselőtársam a parlament előtt megemlítette volna azt a nagy koncepciót is, amely a ministerelnök beszédéből hangzott el az elmúlt héten, amikor * a kereskedői pályának zsúfoltságáról beszélt, és amikor könnyed, huszáros bravúrral ugy kívánta azt a nagy gazdasági problémát megoldani, hogy több kereskedő van, mint amennyit ez az ország el tud tartani, hogy vagy haljanak meg, vagy vándoroljanak-ki/

; Ez a magyar politikának irányvonala, ez a jelmondata, és ezen jelszó és jelmondat körül csoportosul nálunk az egész gazdasági élet, hogy ebben az országban, akinek nem tetszik, aki nem tud megélni, annak nincs más megoldása, mint amit a ministerelnök ur a kereskedőkre mondott, hogy haljanak meg, vagy vándoroljanak ki ebből az országból. Amikor ez az irányadó szempont, akkor természetesen, a gazdasági élet terén nem történhetik más, mint a katasztrófa felé való haladás, mert ez a politika, amelyet a kormány ugy a politikai, mint a közszabadságok terén, mint gazdasági téren tesz, az teljes katasztrófához viszi ezt sz országot. Amikor azt halljuk, hogy azt a törvényjavaslatot, amely a tárgyalások alapját ké pezi most, hozsannával üdvözlik mindazok, akik a kormányhoz közel állnak, vagy a kormányt támogató táborba tartoznak, akkor viszont engedjék meg nekem, hogy ezzel szemben annak a kritikai felfogásomnak adjak kifejezést, hogy tulaj don képen ennek a javaslatnak a törvényhozás elé juttatásával ugy voltunk, minthogy azt korábban beígérték, hogy vajúdtak a hegyek és megszületett egy nevetséges kis egérke. Ez a törvényjavaslat csak ígéretet nyújtott a

r jövőre, ígérvényt jelent azoknak a szerencsétleneknek, akik ennek a törvényjavaslatnak alapján valamikor majd támogatást fognak kapni, a jelen esetben azonban egyáltalában semmiféle jótétemény ebből a javaslatból nem származik, ez csak lehetőséget nyújt arra, hogy körülbelül egy évtizeden keresztül tőkeképződés történjék meg, amely tőkeképződés ellenében azonban semmiféle segélykiszolgáltatás ezen javaslat alapján nem történik. Mélyen t. Ház! Azért sem ikell és azért sem szabad nagyon elragadtatva lenni ezen törvényjavaslat benyújtásától és tárgyalásától, mert tulaj donképen az nem is érdeme a mai kormányzatnak, hogy azt a törvényjavaslatot idehozta. Nem érdeme, mert egyrészt már húsz évvel ezelőtt kötelező országos határozat volt ennek a törvényjavaslatnak benyújtására, másrészt pedig, mint tudjuk, nemzetközi egyezmények kötelezték a magyar kormányt arra, hogy ebben a törvényjavaslatban foglalt elveket törvényerőre emelje, mert, mint mondottam, ebben a javaslatban csak az elveknek törvényerőre emelkedése történik, de segélyszolgáltatásra vonatkozó intézkedés nem. Azért is szükséges volt és elvártuk méltán ennek a javaslatnak tárgyalását, mert, ha jól emlékezünk, egyik nem is olyan nagyon régen elhangzott beszédében az igen t. népjólétig minister ur azt mondotta, hogy harcbaszáll a magyar munkásságért, szociálpolitikai alkotásokkal elhódítja a magyar munkásokat a szociáldemokratáktól. Ha ez az a mód, ahogyan a minister ur el kívánja hódítani a munkásságot a szociáldemokratáktól, akkor én nyugodtan nézem a szociáldemokrata pártnak fejlődését, mert nyilvánvaló, hogy ezen törvényjavaslat nem hogy kisebbíteni nem fogja a taglétszámot, hanem ellenkezőleg növelni fogja, mert az elégedetlenség ezen törvényjavaslat megalkotása után csak nagyobbodni fog, mivel rettenetes súlyos terheket ró az alkalmazottakra a nélkül, hogy az alkalmazottak, — legalább is a mostani generáció — ennek jótéteményeit élvezhetnék. Nem hallgathatom el azt az észrevételemet sem, amely arra vonatkozik, hogy e törvényjavaslat benyújtásával kapcsolatban szerte az országban kormánykörökben és kormányt támogató körökben odáig mennek, hogy e törvényjavaslatot mint Lex Vass II-1 emiitik és hozzák forgalomba. Nem tudom ugyan megérteni és megállapítani, hogy mi volt a Lex Vass I, mert ilyet még nem láttam... (Petrovácz Gyula: A munkásbiztositás! — Jánossy Gábor: Ügy is tudja!) Csak sejtettem t. képviselőtársam, de nem tudtam. (Rothenstein Mór: Én ugy tudtam, hogy Baross Gábor csinálta! — Dréhr Imre: Baross Gábornál nem volt baleseti biztosítás! — Jánossy Gábor: Ott zónatarifa volt! Bár ma is az volna!) Nem tételeztem fel azt, hogy a munkásbiztositást, amelyet a múlt évben megalkottunk, nevezik annak. Azért nem tarthatom a baleset cs betegség esetére szóló kötelező biztosításra vonatkozó törvényt, amelyet a múlt évben alkotott meg, illetve alkotott újjá ez a Ház, Lex Vass I-nek, mert ugy tudom, hogy a baleset és betegség esetére való kötelező biztosítást huszonegy évvel ezelőtt alkotta meg a magyar törvényhozás és amit a múlt évben ez a törvényhozás ezen változtatott, az csak csökkenti azokat a szolgáltatásokat, amelyek eddig érvényben voltak és amely szolgáltatások már 1907-ben biztosíttattak a magyar munkásságnak. Azt a törvényt, tehát, amelyet Lex Vass I-nek neveznek, inkább Lex Szterényinek lehetne nevezni, mert