Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-178
246 Az országgyűlés képviselőházának 178. ülése 1928 június 1-én, pénteken. az ő erdeme volt Magyarországon a baleset és betegség esetére való kötelező biztosítás bevezetése. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Én magát azt, ahogy ezzel a törvényjavaslattal foglalkoznak és ahogy ezt a törvényjavaslatot mint Lex Vass Il-t emiitik, megint csak annak az ujabb időben lábra kapott szervilizmusnak ujabb hatását látom, (Jánossy Gábor: De senki sem mondta ezt! Néhány újság irta! — Dréhr Imre: Hát a Lex Briandra ugyanez áll?) amely kezdődött akkor, amikor az ujabb korszakban, Magyarország második meghódításánál — amint szokták nevezni uj nagyjaink az ő működésüket (Jánossy Gábor: Egyik sem mondta!) először a díszpolgári oklevelek özönét zúdították önmagukra, azután folytatták a tiszteletbeli doktorságokkal, majd folytatták a Bethlen-udvar, Vass-udvar, Klebelsberg-iskola elnevezéssel, (Rothenstein Mór: Nagyon udvarias!) és igy tovább 1 végig a tömjén ezéssel, úgyhogy kétségbe kell esnünk azon, hogy már a törvényeket is ministerekről fogják elnevezni, holott a múltban a magyar törvényhozásban ilyen esetet még egyáltalában nem találunk. Nem találunk a magyar törvényhozásban egyetlen törvényt sem, amely Deák Ferencről, Eötvös Józsefről, Szilágyi Dezsőről, Tisza Istvánról, vagy bárki másról lenne elnevezve. (Rothenstein Mór: Abban az időben még szerényebbek voltak! — Dréhr Imre: Ebből látszik, hogy nem ismeri a külföldi anyagot! És a Lex Briand?) Ismerem a külföldi anyagot is, de nem ismerem a tömjénezésnek, a szolgalel küségnek azt a fokát, amellyel az ujabb időben találkozunk. Meg kell állapitanunk, hogy Széchenyi Istvánnak majdnem száz évig kellett várnia, mig nagy alkotását a Lánchidat róla elnevezték, most ellenben mar minden ministernek neve épületek és törvények homlokzatára van irva, hogy igy tömjénezzék magukat. (Jánossy Gábor: Ez a legkisebb baj! — Derültség.) Ennek csak az lesz a következménye, amit ezek után joggal várhatunk, hogy saját szobrukat maguk a minister urak fogják leleplezni, mert ugy látszik nem várhatják meg, amíg a hálás utókor azokat felállítja. (Dréhr Imre: Meg is érdemlik!) T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy a tömjénezés teréről áttérjek arra a szerintem is kétségkivül nagy, szép és értékes anyaggyüjteményre, amely ebben a törvényjavaslatiban foglaltatik. (Dréhr Imre: Végre!) Ezt kérem el kell ismerni. Én is aláirom azt, amit Ernszt Sándor t. képviselőtársam mondott, (Bródy Ernő: Komoly munka! — Ugy van! Ugy van! a szélsőbáloldalon.) hogy az ujabb időiben ilyen alapos anyaggyüjteménynyel nem találkoztunk. Bár ennek az anyaggyűjteménynek is megvannak a maga bizonyos hibái, ezt teljesen, kötelességszerűen magam is elismerem. A törvényjavaslat indokolása meglehetősen nagy teret szentel annak, hogy foglalkozzék azzal a kérdéssel, vájjon az önkéntes vagy kötelező biztositás-e az, a mód, ahogyan a szociális biztosítás kérdését meg kell oldani. Elismerem, hogy azok résziére, akik ezzel a kérdéssel tüzetesen nem foglalkoztak, ez a nagy és értékes anyaggyüjtemény befoglaltatott oktató és tanitó célzattal — nagyon helyesen — azonban le kell szögeznünk itt, ebben a törvényházban, hogy az a kérdés, vájjon a szociális biztosítás terén az önkéntes vagy kötelező biztosítást kell-e hatályba léptetni s hogy melyük módom oldják meg ezeket a kérdéseket, a szaktudományban már körülbelül húsz évvel ezelőtt eldöntetett s ezzel a problémával ma már nem is időszerű foglalkozni. Ez túlhaladott álláspont, amely — ugy emlékszem — legutóbb a háfborut megelőzőleg 1908-han vagy 1909-ben Rómáiban tartott munkásbiatositási nemzetközi kongresszuson is leszögeztetett, ahol Luzzatti akkori olasz kereskedelmi minister mondotta azt, hogyha kellemetlen is a kötelezettség rendszere, ámde mégis szükséges. Látjuk, hogy azóta azok az államok, amelyek görcsösen ragaszkodtak az önkéntes biztosítás fentartásához, — hogy ugy mondjam — már beadták a derekukat ós a kötelező biztositás terére léptek át. Igy maga Olaszország bizonyos vonatkozásban, de a kötelező biztosítás rendszerével legmerevebben szemJbehelyezkedő Belgium is, ahol sikerült oly mértékben megnövelni az önkéntes biztosítottak számát, amilyen mértéket, amilyen arányszámot külföldön egyetlen államban sem tudtak elérni. Ugyanezt a helyzetet látjuk Angliában is ,amely állam sokáig tartózkodó volt a szociális biztosítás kérdésével szemben, azonban két évvel a háborút megelőzőleg kénytelen volt a kötelező biztosítást bevezetni. És itt Ernszt Sándor t. képviselőtársam figyelmébe ajánlom azt a mozgalmat is, amely Észak-Amerikai Egyesült Államokban van. Ne méltóztassék azt hinni, hogy ott még mindig teljesen az a merev álláspont és elzárkózás van a szociális biztositás kérdésével szemben és szociálpolitikai kérdésekkel szemben, amely talán a háborút megelőzőleg volt vagy amely a háiboru alatt vagy a háború után volt. Az, a mozgalom, amely Angliában megvolt és amely ridegen elzárkózott a szociális biztositásnak kötelező módon való bevezetése elől, ma már az Észak-Amerikai Egyesült Államokban is felhangzik, de bármennyire is más az ÉszakAmerikai Egyesült Államok gazdasági helyzete, munkáshelyzete, munkabérpolitikája, mint az európai államok munkabérpolitikája és gazdasági helyzete, semmi kétségem sincs abban a tekintetben, hogy egészen rövid időn belül az Egyesült Államokban is a szociális biztosítás terén a kötelező biztositás terére fognak és kényszerülve lesznek áttérni. Azt látjuk, t. Képviselőház, hogy a kötelező biztositás ellen sokan azért foglaltak állást a múltban, — hogy még néhány szóval kitérjek erre a kérdésre — mert azt mondták, hogy a munkásokat eltéríti az önsegélyeaéstől, a takarékosság vágyától és ha mindent az államhatalomra biznak és az államhatalomtól teszik függővé az öreg korukról való gondoskodást, akkor ez könnyelművé teszi őket ifjú korukban s elherdálják a keresetüknek azt a kicsiny hányadát, amelyet takarékosság címén félre tudnának tenni. Akik igy gondolkoznak, azoknak megint csak azt kell mondanom, hogy nem ismerik az életet és nem tudják, hogy például Németországban, ahol legelőszlölr vezették be a kötelező biztosítást s az öregség- és rokkantság esetére való biztosítást, ennek a kötelező biztositásnak bevonása nem jelentette azt«, hogy a munkások a takarékossággal* ha ilyenről a munkások között egyáltalában beszélni lehet, felhagytak volna, hanem a német eredmények azt igazolják, hogy Németországban a, kötelező biztositás bevezetése után a kis takarékbetétek száma meglehetősen emelkedett. Sőt egy sajátságos jelenséget észleltek épen Németországban, hogy a külön úgynevezett népbiztositásoknak, amilyent a jobban kereső munkás a magánbiztosító társaságoknál kötött, ezeknek az életbiztosításoknak, e népbiztositásoknak száma is jelentékenyen emelkedett. Arról is megemlékezik és meglehetősen