Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-177

226 Az országgyűlés hépvisélöházánah 177. ülése 1928 május 31-én, csütörtökön. ellenére se robbant szét, hogy a nyomorúság ennek ellenére és ennek dacára se törte szét ennek az uralmi rendszernek a kereteit, en­nek oka nem az időközben gondosan megsza­vazott páncélautó, 'hanem az,, hogy átmeneti­leg enyhülés állott be az iparban. Azt kell mon­danom hangsúlyozottan, hogy átmenetileg, mert hiszen ma megint munkanélküli krízis­ben élünk, tanúi vagyunk a konjunktúra rosz­szabbodását bizonyitó kizárásoknak, amikor 2 fillér órabérdifferenciáért kenyértelenségbe kergetik a munkások ezreit a Gyosz. minden­ható urai. És ne méltóztassanak azt hinni, hogy amikor ezt a két körülményt egybevetem, ebben én a magyar gyáriparnak személyes be­folyását látnám a magyar kormányzat egyes személyeire, mert bár ez a jelenség ezt is ma­gában foglalja, de sokkal több ennél, bizonyí­téka annak a ténynek, hogy minden olyan áJl­lamrendszier, amely a kapitalista monopoliz­muson épült fel, szükségképen ennek a kapita­lizmusnak a szellemében cselekszik, és hogy lényegében és nagy vonalakban magukban a felelős kormánytényezőknek szupponált, de nem koncodéit, ellenkező érzülete sem segíthet ezen. Miután azonban századunk a civilizáció­nak, a nyerserő helyett az azt kendőző érvelés­nek százada, a magyar munkáltatók sem he­lyezkedtek a munkanélküliség esetére szóló biztosítással szemben az »igy akarom, igy pa­rancsolom« álláspontjára, hanem a szociálpoli­tikai kódex teljességének és sorrendjének ne­vében utaltak arra, hogy a munkahiány ese­tére szóló biztosítás a szociálpolitikai totali­tásban a legutolsó kell, hogy legyen, és hogy mindenképen priorálandó az öregség és rok­kantság esetére szóló biztositás által. T. Ház! Lehetne és kellene is arról beszélni, hogy ezen szociálpolitikai okszerűség mögött tulajdonképen mi húzódik meg. Kellene arról beszélni, hogy bizonyos koron felül levő és rokkant munkás nem jelent többé olyan érté­ket a kapitalizmus számára, mint az erejének teljességében levő munkanélküli, továbbá, hogy az, aki még a magyar termelési módsze­rek által engedélyezett, igen szűkre szabott használhatósági létszakon belül van, pozitiv segítségére jöhet a munkáltatói bérpolitikának azáltal, hogy kivül áll a gyárkapun, bebocsá­tásért kopogtat, és mintegy munkanélküli tar­talékseregnek, egy rongyos és az osztálymora­litáson alulmaradó tömegnek tagja, készségesi szolgája lesz minden bérlenyomó törekvésnek. Ha azonban kedvünk volna keserű elmésségbe bocsátkozni e sorrendmegállapitó törekvések felett, akkor azt mondhatnók, hogy igaza van a magyar kapitalizmusnak, amikor az Öregek és rokkantak ellátását priolálva elsősorban sürgetik, mert hiszen a 40 éven felüli munkás előtt ma már becsukódnak a gyárkapuk, a 40 éven felüli munkásnak stabil állapota a mun­kanélküliség, és csak kivételes konjunktúra ese­tén számithat elhelyezésre, s akkor is _ osak ideig-óráig, degressziv munkabér mellett juthat munkához. Ez a munkás tehát a termelés állan­dóságából ki van kapcsolva, a javaslat klasz­szikus deűniciója szerint »rokkant«, a használ­hatóság szempontjából pedig már »Öreg«, és ennélfogva méltányos, hogy róla, aki konstans munkanélküliségnek állapotában leledzik, vala­milyen módon gondoskodás történjék. Körülbelül 40 esztendő az a korhatár, amed­dig a munkás voll wert ignek számit és csodá­latos, hogy a népjóléti minister urnák a 40 esztendőre nézve egy más álláspontja is van, az tudniillik, hogy a 40 éves anyák még termé­kenyek legyenek, szüljenek a haza számára polgárokat, vagy ahogyan én mondom: szülje­nek rabszolgákat a kapitalizmusnak, (Ernszt Sándor: Na! Na!) fegyvereseket egy uj kon­flagrációnak. De ha elmélkedünk ennek a 40 éves korhatárnak a kétféle követelményén és következményén, akkor kibővíthetjük ezt a szemléletet azzal is, hogy a házastársak közötti ideális korkülönbség hat és hét esztendő szo­kott lenni, továbbá hogy az, az időpont, midőn, a proletariátus joggal hiszi, joggal tekintheti szárnyára bocsátottnak a maga gyermekét: a gyermeknek 17—18-ik esztendeje. Ennélfogva tehát 65 éves volna akkor az a proletárapa, aki engedne ennek a népjóléti ministeri ujjmuta­tásnak és vállalkoznék arra. hogy asszonya 40 éves korában adjon az országnak gyermeket. Miután pedig minden jelenség szerint a 40 éves koron túl megkezdődika stabil munkanél­küliség állapota, ez a születés már csak a mun­kátlanságnak, a munkátlanság elszomorító at­moszféra ján a k korszakában történhetik meg. Ha pedig azt kérdezzük, hogy mi az oka az apátlan és anyátlan árvák szivbemarkolóan nagy számának, akkor erre talán megvan a fe­lelet abban % hogy a munkáskihasználási poli­tika és a népszaporodási politika nem hajlan­dók nálunk időrendben egymást fedni. És ha én az igaz krisztianizmus alapjára helyezkedem, akkor revideálnom kell a népjóléti minister ur pozitiv parancsát egy negativ kívánsággal: 30 éven túli proletáranya nem engedheti meg magának azt, hogy gyermeket szüljön ebben az országban. Ezen az összehasonlításon keresztül termé­szetesen nagyon érthető lesz a munkáltatók által diktált sorrend, amihez kiegcszitéül még hozzá kell fűznöm azt is, hogy az a nagy és kölcsönös elismerés, amellyel a minister ur és a gyáripar a legutóbbi szakértekezleten a tör­vény tárgyában egymást illették, valóban mél­tányos és indokolt a szembenálló felek szem­pontjából. Chorin Ferenc urnák joga és oka van a gratulációkra, mert a javaslat a szociális terhek szempontjából alaposan megvédi a nagyipart, ez egy ^megváltási járulék, ha sza­bad magam igy kifejeznem: egy jelképü hűbér­adó, amely a bizonyos évi egy arany fejeben felmenti az ipart az igazi, érezhető, kiegyenlítő jellegű szociálpolitikai terhek alól, e terhek vállalása alól; a népjóléti minister urnák vi­szont van oka elismeréssel illetni a gyáripart, mert ha ők nem akarják, akkor ez a javaslat még ebben a formájában sem kerülhet a par­lament elé. (Ernszt Sándor: Ez sem igaz! — Propper Sándor: Ugy van az, kérem! —- Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Ezt nem hiszi el maga sem! Muszáj mondani, ugy látszik! — Györki Imre: Muszáj volt ezt a ja­vaslatot igy csinálni! —- Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Muszáj mondani!) Már pedig, ha a népjóléti minister ur részt akar venni a ressortok nemes versengésében, akkor, ha talán le is mondhat arról, hogy utói­érje a honvédelmi tárcát, de meg kell érte­nünk, hogy egyéb tárcák javára háttérben ma­radni nem hajlandó, és megértjük, ha igazolni akarja azt, ami külföldön ma már nem szorul igazolásra, hogy az államépületnek legfonto­sabb két pillére a kultúra és a szociálpolitika közigazgatási ágazata. Még egyszer és nyomatékkal mondom te­hát, t. Képviselőház, hogy ez a javaslat a mi ügyünk, ez a biztositás a mi ügyünk, engedjék meg tehát először, hogy ennek a mi elgondolá­sunk alapján kialakult ideál-tipusáról is be­széljek valamit. Alaptételül azt kell választani, hogy minden erre a földre született léleknek

Next

/
Thumbnails
Contents