Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-176

Âz!.

r

. országgyűlés képviselőházának J Halász Móric t. képviselőtársamnak általam nem ellenőrizett adatai szerint a CsonkaMagyarországon megmaradt címletek összege mindössze 2-5 milliárd aranykorona, ebből is csak másfél milliárdnyi összeg jöhet tekintetbe a kamatszolgáltatás és valorizáció szempontjából. Én nem ellenőriztem — mint mondottam — Halász Móric képviselőtársam adatait, méltóztassék azonban figyelembe venni, hogy felelős urak itt és a felsőházban, amikor erről a kérdésről szólottak — olyanok, akik figyelembe veszik az állam teherbiróképességét és figyelembe veszik mindazt, amit költségvetésünk ma elbírhat — kijelentették, hogy a valorizáció, illetve a kamatszolgáltatás megindítása most minden nagyobb nehézség nélkül lehetséges. Én azt mondom, hogy ragaszkodnia kell a Háznak ahhoz, hogy ezt a segélyezési alapon való megoldást mellőzzék és tessék megkezdeni, tessék megindítani a -kamatszolgáltatást. Csak röviden mutatok rá arra, hogy milyen igazságtalanságok történnek ennek a kérdésnek alamizsnaalapon való megoldásával kapcsolatban. Csak rámutatok arra, hogy kizárnak a segélyezésből 410.000 olyan embert, akinek — már az ujabban beterjesztett módosítás szerint számitom — ötezer aranykoronán aluli volt a jegyzése és segélyben részesítenek majd 103.454 olyan cimlettulajdonost, akik majd tudják produkálni azt a feltételt, hogy ugyancsak a kitolt értékhatár szerint 1500 koronánál több évi jövedelemmel nem rendelkeznek. A segélyezésből kizárt 410.000 ember között vannak olyan napszámosok, akik egy millió hadikölcsöncimletet jegyeztek, s vannak olyan házi cselédek, akik öt millió aranykorona hadikölcsönkötvényt jegyeztek, amelynek még ma is birtokában vannak. Csak ugy zárjel között jegyzem meg, hogy a& áldozatkészség szempontjából milyen örvendetes az a jelenség, hogy amig a kereskedelmi és ipari vállalatok és a hitelintézetek összesen három mihHót jegyeztek, addig a házi cselédek öt millió aranykorona címletet jegyeztek összesen. És amig a pénzintézetek között nincs olyan, amelyiknek tárcájában egyetlenegy hadikölcsöncimlet még meg volna, addig ezek a szegény cselédek és napszámosok még mindig tulajdonában vannak eredeti jegyzésű címleteiknek ós a segélyezés, az alamizsnaalapon való megoldás következtében sem kamatszolgáltatást nem kapnak, sem egyetlen krajcár segélyt. Ismétlem, nem akarom meggyőzni a kormányt arról, hogy ezen az alapon oldjam meg a kérdést és ne azon az alapon, amelyet ez > a paragrafus tervez. Én csak azt akartam kijelenteni, — és innen tudomásul fogja venni minden érdekelt — hogy a kormány cserben hagyta azokat, akik nehéz időben nem hagyták cserben az államot. A paragrafust nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Szilágyi Lajos! Szilágyi Lajos: T. Képviselőház! Annyira világosan és annyi érvvel fűszerezetten indokoltam a magam álláspontját, hogy teljesen felesleges volna ismétlésekbe bocsátkoznoim. (Ugy van! a jobboldalon.) A népjóléti minister un által előterjesztett törvényjavaslatot hibáztatom ma is, még ebben a módosított formájában is, mert ugy Ítélem meg az < egész támogatási akciót, hogy majd csak a teljesen foglalkozásnélküii, a minden állás nélküli, a munkaképtelen, lecsúszott 76. ütése 1928 május 25-én, pénteken. Ü13 vagyonos emberek fognak ebből kapni. A lecsúszott vagyonos emberek, akik az előbb felsorolt feltételeknek megfelelnek, kapnak, de a dolgozó nyomorgók, nem fognak ebből kapni, mert, aki dolgozik, az kivül esik a jövedelmi határon, tehát még ha nyomorjog is, kiesik ebből a segélyezési kategóriából. Hasonlóképen a koldusbotra jutott kisvagyomos is ki fog esni, csak a koldusbotra jutott nagyobb vagyonos fog beleesni e kategóriába. Én tehát most sem tudok a törvényjavaslat mellé állni még ebben a módosított formájában sem. Elismerem, hogy lényeges javulás az, hogy a 10.000 koronányi jegyzést nem követeli immár a törvényjavaslat, hanem leszállította ezt a határt 5000 koronás jegyzésre, de az 5000 koronás jegyzést sem fogadom el, mint igényjogosultsági határt, mert az 5000 koronánál kisebb összeget jegyző ősjegyzők között is nagy számmal vannak, akik erre a támogatásra rászorulnak. Hasonlóképen lényeges javulásnak tekintem azt, hogy a kormány nem ragaszkodik immár ahhoz, hogy ha az illetőnek havi 100 pengő jövedelme van, kizárassék a támogatandók sorából és ezt a határt is tágitotta a kormány havi 125 pengőre. Ez lényeges javulás, de még mindig nem az, amit helyesnek tartok, mer,t • 125 pengőt sem tartok olyan jövedelemnek, amely létminimumnak lenne tekinthető. Változatlanul maradt a törvényjavaslatnak az a foinák és félszeg volta, hogy fél esztendőre megmerevíti az egész kérdést, és csak félesztendő múlva lehet a népjóléti minister úrral beszélni, csak fél esztendő tapasztalatai után hajlandó módosítani a jelenlegi álláspontját ezeknek az igényjogosultsági kikötéseknek tekintetében. Az ellen, amit Temesváry Imre előadó ur, mint utolsó javaslatot előterjesztett, mély tisz| telettel, de a legnagyobb határozottsággal tiltakozom. Féltem ettől a javaslattól a vita kezdetén s magamnál tartottam állandóan a Felsőháznak azt a határozatát, amelyet Teleszky János indítványára ott elfogadtak, és már; előre tiltakoztam az ellen, hogy abból a nagy nehezen kiverekedett 6 millió pengős összegből támogatásban részesülhessenek olyanok is, akik a biztositási szerződésekből kifolyólag nélkülöznek. Akkor nem is került többé szóba a dolog, mert hiszen nem tervezték, neon vették fel a szövegbe ezeknek segélyezését. Épen ezért lepett meg az előbb ez a javaslat és kérvekérem a többségi pártot, — annál inkább, mert a ministen un nyilatkozatot tett előttem, hogy a többségi pártnak szabad kezet fog adni ebben a tekintetben, — hogy ne méltóztassanak kombinálni a hadikölcsönkárosultak támogatását a biztositási szerződések révén károsultak támogatásával. Ez egészen különálló dolog és esetleg olyan útra tévednénk, amely nem is vezetne megálláshoz. De különben is minden indok megvan erre, hiszen az adatokat maga a kormány sem ismeri ebben a tekintetben, s a kormánynak is csak később fognak ebben a tekintetben adatok birtokába jutni. Ha tehát a kormánynak ez lesz a szándéka, akkor egy félesztendő múlva, amikor; ez a tapasztalati jelentés előttünk lesz, a kormány a többségi párthoz fordulhat egy alkalmas javaslattal. Mindezek után indítványozom, hogy a 14. § 2. bekezdését méltóztassék törölni és helyette a következő szöveget méltóztassék fölvenni (olvassa); „A népjóléti és munkaügyi minister felhatalmazást kap arra, hogy támogatásban részesíthesse mindazokat a háborús magyar álI lamadóssági cimlet-ősjegyzőket, akik annak ide-