Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-176
'Az országgyűlés képviselőházának 1\ Következik a 14. $. Kérem annak felöl vaHéjj Imre jegyző: (olvassa a 14. §-t.) Elnök: Az előadó ur kivan szólani. Temesváry Imre előadó: T. Ház! Ez a szakasz intézkedik a háborús magyar államadóssági cimleteik következtében károsultakról. Méltóztassanak megengedni, hogy ehhez a szakaszhoz három módosító indítvánvt terjeszszek elő, (Halljuk! jobbfelŐl.) mégpedig először, íiogy: a 14. § 2. bekezdésében, ahol 10.000 korona névértékű háborús cimleteknek jegyzéséhez van kötva a kezdete a támo aratásnak, ott a 10.000 korona mérséköltessék 5000 koronára. (Helyeslés jobbfelől és a közéven.) Ezenkivül ugyancsak ezen bekezdésnek b) pontjában, ahol ki van mondva, hogy: bármely forrásból szánmazó összjövedelme évi 1200 pengot meg nem halad, ezt az összeget 1500 pengőre kérném módosítani. Ezenkivül ugyancsak ezen szakasz 10. bekezdéséhez folytatólag a következőt vagyok bátor indítványozni (olvassa): „Továbbá az 1. bekezdésben emiitett összeg keretében a 2. bekezdés alá tartozókra megállapított rendelkezések szerint támogatásban részesíthesse azokat is, akiknek az 1928. évi XII. te. 20. §-a^ alá eső biztosítási szerződésen alapuló követelésük van és támogatásra szorulnak." Azt hiszeim, tisztelt Ház, hogy a két első módosító iriditvánvo™ bővebb indokolást nem igényel, (Úgy van! Vgy van! jobbfelől) mert hiszen itt olyan előnyöket biztosítunk az eredeti szakasszal szemben, amelyet mindannyian csak helyeselhetünk. Harmadik inditványotn azt célozza, hogy mindazok, akik biztositás révén károsultak — miután köztudomású, hogy a biztosítóintézetek legnagyobb része azért nem volt képes eleget tenni kellő mértékben biztosítási kötelezettségének, mert hiszen vagyonuk tekintélyes részét államadóssági kötvényekbe voltak kénytelenek helyezni —, tehát mindazok, akiknek biztosítási összegét a biztosító vállalat nem volt képes valorizálni, (Szilágyi Lajos: Ez egészen uj dolog, ez ellen tiltakozunk!) ennek a szakasznak beiktatásával bizonyos mértékben kárpótoltassanak. (Szilágyi Lajos: Ez nem lojális eljárás! Nem tárgyalni az emberrel, eltitkolni az utolsó percig! Ez egészen uj dolog! — Zaj bal felől.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Temesváry Imre előadó: Tisztelettel kérem, méltóztassék indítványomat elfogadni. (Folytonos zaj.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Héjj Imre jegyző: Pakots József! Pakots József: Igen t. Ház! Nem vagyok abban a helyzetben, hogy az előadó ur által előterjesztett módosításokat elfogadjam. ^Szilágyi Lajos: Becsempészett dolog! Nem járja! Ilyent nem szokás csinálni!) Elnök: Csendet kérek, Szilágyi képviselő ur! Pakots József: Már mla délelőtt az általános vita során rámutattam arra a mostohaságra, arra a szükkeblüségre, amely az állam részéről megnyilvánult a maga hitelezőivel szemben és amely mostohaságot és szükkeblüséget s az ebből származó lelkiismeretfurdalást a tisztelt korimány ugy akarja enyhíteni, hogy koldus-alamizsnát juttat a középosztály ^azon ínséges tagjainak, akik nemzeti áldozatkészségüket legfényesebben bebizonyították a világháború alatt, amikor utolsó vagyonkájukat odavitték, hogy a nemzet ügyét segítsék. Igen tisztelt Képviselőház! Én azon az ál. ülése 1928 május 25-én, pénteken. 211 lásponton vagyok, hogy az egész valorizációs törvényt^ revízió alá kellene venni és nem szabad tovább áltatni az ország közvéleményét azzal, hogy (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) külpolitikai okok és gazdasági szempontok teszik lehetetlenné a valorizációt. A kormánynak igen kényelmes elhitetni a magyar közvéleménnyel — a közvéleménnyel talán nem, de a maga többségével —, hogy non possumus helyzetbe került a valorizáció kérdésében, hogy ez olyan szörnyűséges és sokirányú kötelezettséggel járó probléma, amelynek megoldásához ha hozzányúl, akkor egyszerre felszakadnak a zsilipek, és az egész konszolidáció, amelyet pénzügyi és államháztartási téren megteremtett, felborul és elözönli az ár. Legyünk őszinték ebben a kérdésben. A pénzügyi kormány álláspontja ebben a tekintetben rideg, tisztára számviteli álláspont, hallatlan bürokratizmus és hivatalszerüen elgondolt felfogás. Nem nézi, hogy az ő álláspontja mögött hogyan jajgat és sír az ország» hogyan pusztulnak el azok a derék, kiváló és hazafias érzésről tanúságot tett egzisztenciák, akik épen ennek az országnak szellemi rétegét képezik, a nemzet érdekeivel legjobban összehangolt társadalmi réteget alkotják. Nem tudom, hogy egy magát nemzeti és keresztény kormánynak nevező politikai irány hogyan tudja vállalni a lelkiismereti felelősséget azokkal szemben, akiknek támogatását kéri a maga számára, hogy családjukat, önmagukat a legvégső nyomorba dönti pusztán azért, mert nem akarja komolyan megfogni ezt a kérdést, mert nem akar ezzel komolyan foglalkozni, és olyan megoldást^ talál, hogy hat millió pengőnek az évi költségvetésbe vató beállításával protekciós utón — mert másképen úgysem tudja a t. kormány ezt elintézni — alamizsnákat juttat egyeseknek, akik jobban tudnak kilincselni vagy akik jobban tudják megtalálni a maguk Protektorat. Ha méltóztntnának tudni, hogy a hadikölcsönkötvényes társadalomban milyen hallatlan recenzust és felháborodást kelt ez a segélyezési módszer, ha tudnák, hogy az elkeseredésnek, felháborodásnak milyen hangjai váltódnak ki, akkor a t. korimány nem követné ezt az utat tovább, hanem most már az utolsó, a 24-ik órában hozzáfogna a kérdés komoly megvalósításához. Méltóztassanak megengedni, hogy egészen röviden megindokoljam, miért nem fogadhatom el az előadó ur javaslatát. Ez ugyan közeledés attól a szerencsétlen megoldási módszertől egy humánusabb állásponthoz, megértőbb, szociális állásponthoz, mert az az első eredeti elgondolás, mely szerint a hadikölcs ön-ős jegyzőknél 10.000 korona névértékű jegyzésben álla pitották meg a segélyezés határát, az évi jövedelem értékhatárát pedig 1200 pengőben ^állapították meg, annyira az élet nem ismeréséből és olyan szociális meg nem érzésből fakadhatott, hogy aki első pillanatra látta ezt a javaslatot, kénytelen volt azt mondani, hogy a kormány kinai fallal van körülzárva az élet valóságaitól, s nem lát szükségesnek mást, csak épen valamiféle látszat-intézkedést tenni, hogy ezen keresztül ezt a kérdést a napirendről levétesse. (Zaj.) Figyelmeztetem a népjóléti minister urat, hogy a kérvényezéseknek és kilincseléseknek egész áradatával fog találkozni és valószínűnek tartom, hogy a protektorok között mi képviselők valamennyien ott leszünk, mert lehetetlennek tartom, hogy ha igen súlyos és kegyetlen esetek kerülnek hozzánk, azokat ne ajánljuk a t. kormány figyelmébe. Hiszen mi aZ SO*
