Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-176
190 Az országgyűlés képviselőházának 176. ülése 1928 május 25-én, pénteken. Jíárd korona értékű B. sorozatú üzletrészt vegyen át a Pénzintézeti Központtól. Merem állítani — nem szemrehányásképen mondom, de merem állitani — hogy azt, hogy ezt az 50 milliárdot milyen célra fordították annak idején és felhasználásának módját nagyon kevesen ismerik itt a Házban. Mert mi történt? Eleinte a Pénzintézeti Központnak az alapszabályok szerinti működése abban állt, — amint olvashatjuk — hogy »a pénzügyminister megbízása alapján részt vehet közhasznú és közérdekű vállalkozásokban és közreműködhetik közgazdasági célú intézmények pénzügyi és adminisztratív ügyeinek intézésében«. Most mi történt 1 ? Egyszerre, amikor a gazdasági depresszió nagy arányokat öltött és pénzintézetek is, közép- és kisebb intézetek, inogni kezdtek, a Pénzintézeti Központ azzal kezdett foglalkozni, hogy ezeket talpraállitása: uj nervus rerum-okat adott nekik pénzek alakjában. Az ember azt hitte volna, hogy ezáltal a gazdasági erők szaporodnak és ez a gazdasági konszolidációt szolgálja. De ellenkezőleg; továbbter jedtek a bukások, továbbterjedtek a csődök, a fizetésképtelenségek tömegei, és csodálkozva kérdezték az érdekeltek: Kérem, mi itt vagyunk, miért nem segitençk mi rajtunk? Akkor megkezdődött a pretoriánus lehetőségek kora és lettek kedvezményezettek: egyesek elérték azt, hogy úgynevezett pénzintézetiközponti szanálás alá kerültek. De azt hiszik önök, hogy csak az történt, ami az alapszabályokban meg van írva? Egyszer csak történt két esztendővel ezelőtt egy eset, amelyről beszélnem kell. Bőven vannak ilyenek, de csak egyet említek fel azért, hogy méltóztassanak látni, hogy amikor mi itt kritizáljuk az állam pénzügyi gazdálkodását, a közpénzek kezelésének módját, mi-mindent hallgatunk el sok-sok ideig azért, mert a presztízst érinteni nem akarjuk, mert vigyázni akarunk a közhitelre, mert vigyázni akarunk arra, hogy ellenségeink ne mondják rólunk azt, hogy ugy kritizáljuk az intézményeket, hogy rossz hire támadhat Magyarországnak. De már nem lehet ezt tovább igy hagyni, már szájáig ér az embernek a szenvedés és a kin. Ez történt: Van egy a kormányhoz ezidőszerint is igen közelálló újság, amelyet azelőtt Rákosi Jenő, a magyar újságírásnak és a költői elmélyedésnek nagy mestere vezetett avatott tollával. Egy szép napon egy az ideális alapon és szépirói tehetséggel vezetett vállalkozás anyagi bajokba került. Akkor a Pénzintézeti Központ utján óriási összegek jutnak ehhez a nem pénzintézethez, pedig az alapszabályok szerint a Pénzintézeti Központ csak ilyeneken segithet; ha például az abádszalóki kis takarékpénztár bajba jut, annak segítségére kell mennie. De kérdezem, mi jogon juttat a kormány milliárdokat egy újságkiadó-vállalkozásnak, egy lukrativ berendezkedésre alapított vállakózásnak a Pénzintézeti Központ utján, mégpedig — csodálkozni fognak, t. Képviselőház — olyan időben, amikor bejelenti a fizetésképtelenséget? Ugyanazon a napon, amikor elmegy a törvényszékhez és bejelenti azt, hogy fizetésképtelen, milliárdok folynak oda. S ha azt hiszik önök, hogy ezt az Összeget a hitelezők kielégítésére forditották, tévednek. Fogalmuk sincs róla, hova jutott ez a pénz, csak annyit mondhatok, amit egyszer már Rassay Károly t. képviselőtársam is felemiitett itt, hogy az ezen dolgok ellenőrzésére kiküldött ministeriális tisztviselő azt mondotta: Ezt a rendelkezési alapból utalták ki. Négy és fél milliárdnyi összegről volt szó! Hihetetlen! Egy öttagú tanácskozmány előtt mondotta ezt a ministeriális tisztviselő. (Rassay Károly: Erre kell a rendelkezési alap!) Ez a pénz nincs sehol. De ez még nem elég, még többet is kapott. Volt egy tétel, amely a Pesti Hazai Első Takarékpénztár utján jutott a Budapesti Hírlaphoz. Elszámolását nem ismerem, nem tudjuk hova jutott, csak azt tudom, hogy az a vállalat fizetésképtelen volt és hogy újjászületése most van készülőben: ugyanazokkal a jogokkal, ugyanazokkal a jogosítványokkal, részvénytársaság készül, amelynek élén mások ugyanezt az üzemet folytatni akarják. Ha lemennék az utcára s bármilyen firmára ráolvasnám, hogy azon az éjszakán, amikor megbukott és fizetésképtelenséget jelentett, ugyanabban a helyiségben megalakult az uj firma s bevitte a maga jogosítványait, szállítási és nyomtatási jogait és kiteszi a firmát, mit gondolnak, mj történnék ezeknek a tulajdonosaival? Mi pedig itt állunk és nézzük ezt a jelenséget. De ez még nem elég. Mikor a hitelezők tiltakoztak az ellen, hogy nem lehet a Pénzintézeti Központ égisze alá vonni, akkor a kormány kibocsátott egy külön rendeletet erre az esetre, (Rassay Károly: Esetre? Eseti rendelet 1 ?) amellyel feljogosította a Pénzintézeti Központot arra, hogy ilyeneket is vonjon szanálási ügykörébe. Én csak egy esetet mondottam, el, a többit gondolják hozzá és kérdezzék meg, hogy szabad-e megtörténnie annak, hogy a Futurához milliárdok és milliárdok folytak be, és mi nem tudjuk, hogy mi történt a pénzzel. A magyar gazdaközönség megkárosítása, mert spekuláltak a magyar gabonával, eltették, összevásároltak idegen gabonát és próbálták az exportot kivárni. Most pedig itt állanak a megmaradt gabonával, mert az argentiniai gabona legyőzött bennünket és Németországba, ahova szállítani akartak, argentiniai gabona megy be és nekünk konkurrenciát csinál. Ezekre a spekulativ célokra szabad-e kormányzati beavatkozásra milliárdoknak odavándorolni olyan időben, amikor a hadikölcsönök valorizálására nincs több hatmilliónál 1 ? Nem méltóztatnak gondolni és érezni, hogy a nagy tapsolásnak és hódolatnak immár vége kell, hogy szakadjon? Nem ébred fel a közlelkiismeretük, hogy a szegénység és pusztulás ezekre a tevékenységekre vezethető vissza, nem gondolják-e, hogy azok a nagy társadalmi elkülönülések, eltávolodások, megkülönböztetések ebből származnak ahelyett, hogy a társadalomban a szeretetteljes összetartás érzését nevelnék, mert hiszen erre van a legnagyobb szüksége a nemzetnek^ az egymás támogatására, megbecsülésére^ és szeretetére. Itt pedig ingoványos talajon állunk, amelyet a gyűlölség, az irigység tenyészt ki, ahol látjuk mások boldogulásának elgánesolását és ahol boldog az aki a kormány bűvkörében él, mert ott kitermelheti a maga jólétének eszközeit. Ezek a visszásságok, gazdasági eltolódások és igazságtalanságok azok, amelyek orvoslást kivannak. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) De nem ugy, ahogy a ministerelnök ur mondja, hogy vándoroljanak ki, vagy várjuk meg a kihalásukat. Aki olyan bizalommal van a nemzet jövője iránt, hogy kevesebb lakost és dolgozó embert kivan ide és kivándorlást kivan, az nem kérkedhetik azzal, hogy a nemzet bizalmának letéteményese. Amig másutt arra
