Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-176

Az országgyűlés képviselőházának 176. ülése 1928 május 25-én, pénteken. 189 vagy a hódmezővásárhelyi nagy pénzintézetbe, amely arra van hivatva, hogy az ottani népnek hiteligényeit elégitse ki, azokra a váltókra, amelyeket reeszkomptálásra ide nyújt be, megkap-e pénzt 9—10 százalékon alul? Olyan pénzintézeteknél van ez, amelyeknek vezetése olyan kipróbált és puritán lelkű férfiakra van bizva, mint a mi Horváth Mihály igen t. képviselőtársunk. (Horváth Mihály: Drágábban kapja!) Ugyebár, drágábban kapják? Mire a vidéki bank a pénzt kiadja, a kamattételek olyan óriási módon növekszenek meg néha, hogy amikor folyósításra kerül a pénz, azok kamatja 32—13—14 százalék felé halad. (Kabók Lajos: Nem néha, mindig!) Tessék most megnézni azt a magyar gazdát, aki például traktort kénytelen venni olyan pénzért, amelyet 14—15 százalékos kamatra kénytelen felvenni. Ugyanebbe a helyzetben van, ha instrukcióinak kiegészitésére vesz fel pénzt. Méltóztassék megnézni azt a kereskedővilágot, amely nagybankhoz el sem tud menni, mert merem állitani, hogy Budapesten nincs 25 olyan cég, amely közvetlen leszámítolási viszonyba tudna jutni elsőrendű nagybankokkal. Ellenben a circulas vitiosus tovább folyik, és az 1-5% -os pénz a magyar nép kezéhez már 15%-kal kerül. El kell ebben pusztulni; el kell pusztulnia még egy erősebb társadalomnak is. Minthogy a kormány ezt látja, azért bűn 300 es 400 millió pengős feleslegeket mutatni ki, amely érintetlenül el van helyezve. Miért nem adja ezt az összeget a kormány a nép közé és miért nem követi a pénz azt a nemzetgazdasági törvényes áramlást, amely minden állam gazdasági teóriájában ugy él, hogy azt, amit adóban beszed az állam, köteles visszaadni — a nép közé legalább olcsó kamatra, ha másképen nem — azért, hogy fejlessze a gazdasági életet. Nem öncélú lénynek kell lennie a fiskusnak, amely a maga gazdaságát tekinti elsősorban és hirdeti a világnak: én gazdag vagyok a nép elszegényedése árán. Nem ezt kellene tenni. Én jobban szeretném: legyen az állam konszolidált, de ne az »enrichissez vous« elv alapján hirdesse a maga javáraa ezt a gazdagodási szándékot, hanem legyen demokratikus érzülettől áthatott olyan adószedő alany, amely igazságos adókivetések alapján és

< a hozzá özönlött pénznek visszaháramlása utján teremt egészséges gazdasági életet és hagyjon fel azzal a nagyzással, amely bennünket csonka Magyarországon jellemez. Mindenben a látszat nagyzásnak szolgálói ós kiszolgálói vagyunk. Én nem irigylem ezt a sok bársony fotelt itt, már azért sem, mert némiképen régi nagyságunkra emlékeztet, de csonka Magyarországnak ennyi bársonyszékre nincsen szüksége. csonka Magyarország kormányzati adminisztrációját egyszerűsítse néhány ministeriumba kellene összeszorítani és vállvetett munkával kellene végezni, nem külön szakokra osztva és nem igy túlságosan felosztva és felaprózva az egyes közigazgatási ágazatokat és ezeknek elvégzendő munkáit. így kellene tenni, nem pedig takarékosságot hirdetni, úgyhogy a hivatali állásokat szaporítsuk és minden reformmal tumlajdonképen felmerül az a lehetőség, hogy állások származnak belőle. Sokan élünk az államból, t. Képviselőház, és kevesen élünk az államnak. Ez a mi felfogásunk eredendő hibája. Nem való az, hogy ennyi méltóság és ennyi jövedelem származzék egy koldusországból egyesek felé, hanem arra volna szükség, hogy itt a kormány padjain kezdődjék el a lemondás és takarékosság, kezdődjék el az az útmutatás, az a példaadás, hogy mi demokratikus egyszerűséget tanusitunk a magunk magatartásában, a magunk eljárásában, a magunk társadalmi vonatkozásaiban, a magunk fényűzési lehetőségeinek alárendelésében. Takerékos Magyarországból és a nép iránt érzékkel bíró kormányzatból sarjadhat ki az a gondolat, amely az integer Magyarország felé vezethet. (Barthos Andor: Fényűzésről beszél! — Zaj.) Bocsánatot kérek, én nem az egyes emberekről beszélek, (Malasits Géza: Az öreg Tisza konflison járt, ma a ministerek Minerván járnak! — Simon András: Mégis támadták!) Nem beszélek azokról, akiknek a jó Isten megengedte, hogy magángazdasági viszonyaik révén kényelemben éljenek. (Zaj.) Ezt én a demokratikus gondolattal összeegyeztethetőnek tartom. Mert azt a hibás felfogást is már ki kellene irtani a művelt és a fél művelt köztudatból, hogy demokratának lenni annyit tesz, mint a szőrcsuhát felölteni. A demokrácia jelenti az egyéni megbecsülést és a kvalitás meg'becsülését olyképen, hogy az ember arisztokratikus ereje egyéniségében, munkájában, képességében és tudásában áll. Nem a lebecsülés és nem a lehanyatlás, hanem a felemelkedés a demokráciának az eszköze. Az egyéni érvényesülésnek fensége és nagysága teremtette meg azokat a nyugati társadalmakat, ahol a jólét ugy virágzik, mint ahogy méltó'ztatott látni, amikor előkelő barátunk most ideérkezett, akinek felfogása demokratikus erejű, akinek a lapja a népjogokat szolgálja, aki a legnagyobb publicitás erejével él, de senki sem irigyli azt, hogy ezekhez az eszközök rendelkezésére állanak, mert becsületes utón, becsületes törekvéssel, a nép javára szolgáló munkálkodással használja azt fel. Nem az elszegényedett társadalom egyedei a demokraták, hanem a becsületes munkával vagyonosodé társadalomnak kimagasló egyedei. Amint a természet rendjén is csak nemesitéssel lehet külön fajtákat létrehozni, itt is a munka nemesitésével kell létrehozni azt a fajt, amely az itt születés jogán, társadalmi műveltsége jogán, a magyar földhöz való tartozandósága jogán, (Zaj.) a magyar jogból való származása jogán, a magyar joghoz való ragaszkodása jogán él itt. Nem az a legfőbb szempont, hogy ki honnét származott és hol született. Én sohasem tagadnám meg azoknak a minister uraknak igazi magyar származását sem, akik idegen nevet hordanak, és amidőn sürgetem, hogy pédául a magyar kultúra hordozója, a magyar kultúra felelős ministere ugy jelenjók meg külföldön, hogy lássa, hogy magyarságát magyar nevében is hordozza,, ebben nem az jut kifejezésre, mintha én a névben, és a leszármazásban látnám.az értékét, ellenkezőleg őse legyen az ilyen olyanokrak, akik a magyar joghoz és a magyar konszolidációhoz való tartozásukat megmutatva, a magyar szokások és hagyományok emlőin felnőtt magyar társadalomnak tagjai, akik egyek a névben, egyek az érzületben, egyek a gondolkozásban, egyek a jogban és a gazdasági lehetőségekben. Hogy nálunk miképen van, arra nézve legyen szabad nekem csak egyetlenegy gazdasági kérdést itt egy kissé megbolygatnom. 1926 : XXXVII. törvénycikk intézkedik a Pénzintézeti Központról. A Pénzintézeti Központ altruista célokkal megalapított olyan intézmény volt, amely a magyar konszolidációnak és a gazdasági konszolidációnak törekvéseit szolgálta. Méltóztassék csak megfigyelni: 1924ben hozott a Nemzetgyűlés egy törvényt, amely a 3. §-ában felhatalmazást adott a kormánynak, az államkincstárnak arra, hogy 50 mii-