Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-164

76 Az országgyűlés képviselőházának 164. ülése 1928 május 3-án, csütörtökön. Kétségtelen, — elismerem, s nem tagadja azt senkisem,— hogy a biztosító társaságok is óriási veszteségeket szenvedtek azért, mert vagyonuk jelentékeny részét hadikölcsönkötvényekbe fektették bele. Ez azonban olyan kérdés, amely máskor és máshol bírálandó el; most arról a 6 millió pengőről van szó, amellyel a hadikölcsönjegyzöket át akarja a kormány segiteni a várakozási időn, miff bekövetkezik az az időpont, amikor a hadikölcsönkötvények a kormány megítélése szerint is valorizálhatok lesznek. Sokunk megítélése szerint már most valorizálhatok lettek volna, az uralmon levő kormány és a mögötte levő párt azonban akként döntött, hogy ezidőszerint nem valorizálhatok. Viszont azonban ezzel junktimban és a legszorosabb kapcsolatban áll a kormánynak az a vállalt kötelezettsége, hogy az átmeneti időn átsegiti a hadikölcsönkárosultakat. Tehát a hadikölesönkárosultak rovására menne, ha Teleszky Jánosnak a Felsőházban elfogadott határozati javaslata itt a Képviselőházban is határozattá és így országgyűlési határozattá emelkednék. Nekünk a magunk részéről tiltakoznunk kell ez ellen s amikor jaz. igen t. elnök ur majd napirendre fogja tűzetni a Felsőháznak idevonatkozó határozatát, akkor újból nyomatékkal tiltakozni fogunk Teleszky Jánosnak még csak ilyen irányú gondolata ellen is. Elnök: Kván még valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. Aj minister ur kivan nyilatkozni. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: T. Ház! Abban — gondolom — egyetértünk, hogy ez a 6 millió pengő nem hadikölcsön-valorizációs célokat kivan szolgálni. Viszont abban is egyetétrtek t. képviselőtársammal, hogy a Teleszky-féle indítvány, hacsak a Ház az appropriációnál nem fog ilyen értelemben külön határozni, a 6 millió pengő elköltésénél nem vehető figyelembe. En a magam részéről azon a nézeten vagyok, hogyha csak a Ház szuverenitása nem dönt igy, nem volna helyes és én nem is tudnám javasolni hogy a Teleszky-féle prepozíció költségei is áttolassanak a 6 millió pengő terhére és ilyen módon károsuljanak azok a hadikölcsön-jegyzők, akik közvetlenül a jegyzés okán jutottak nyomorba. Fejtegetéseim alapján kérem a rovat változatlan elfogadását. (Helyeslés.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a rovatot elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a rovatot elfogadta. Következik a 7. cím. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa): 7. cím. Nyugellátások 1,101.910 P. Elnök: Kivan valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. A 7. címet a Ház elfogadta. Ezzel a Háa a népjóléti és munkaügyi tárca költségvetését részleteiben is letárgyalta. Mielőtt a következő tárca költségvetésének tárgyalására áttérnénk, az ülést fdórára felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Következik a vallás- és közoktatásügyi tárca költségvetésének tárgyalása. Az előadó urat illeti a szó. Oberhammer Antal előadó: T. Képviselőház! A kultusztárca 1928/29. évi költségvetésének ismertetését a tárca nagyfontosságához, mérten, azt hiszem, nem kezdhetem megfelelőbben, mintha innen, erről a helyről is néhány szóval szembeszállók azokkal az innen-onnan könnyelműen elhangzó, a közvéleménybe minden alaposabb megfontolás és felelősség nélkül beledobott jelszavakkal, amelyek egyfelől úgy hangzanak, hogy kultúránkat, kulturális kiadásainkat az ország teherviselő képességéhez képest túlméretezzük, másfelől azt a vádat foglalják magukban, hogy a népoktatás ügyének rovására a magasabbfoku kultúra nagyobb támogatására helyezzük a súlyt és ezzel a népoktatás ügyét mintegy teljesen elhanyagoljuk. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Ha ezeket a kétirányú tüneteket, ezeket a kétféle jelszavakat vizsgáljuk, meg kell állapitanunk, hogy az utóbb nevezettek, vagyis a népoktatás ügyének féltése a kultúra magasabbfoku támogatásától, ez világjelenség, amellyel a demagógia más államokban is dolgozik és amely fronttal más államok kultuszministereinek is meg kell küzdeniök. Ami azonban azokat a jelszavakat illeti, hogy kultúránkat túlméretezzük, hogy sokaljuk a kultúrára fordított kiadásokat, ez speciális magyar jelenség, amelyet sehogy sem lehet megérteni, és amely teljesen ellentétben áll a más államokban tapasztalható irányzatokkal, ahol hallani néha aggályos hangokat egyik vagy másik gazdasági befektetésnek szükségességéről, vagy hallunk hangokat, amelyek a hadügyi költségeknek V mérséklését kívánják, azonban a kulturális kiadásokat sehol sem sokalják, sőt ellenkezőleg, az összes államok versenyeznek abban, hogy kultúrájukat emeljék. Különösen a bennünket elsősorban érdeklő utódállamok azok, amelyek mindent elkövetnek, hogy kulturális színvonalukat emeljék, hogy kultúrájukkal ők is belekerüljenek a világversenybe. Igaz, hogy csak elvétve halljuk ezeket a defetikus hangokat, mert hiszen nemcsak az országgyűlés többsége, hanem az egész nemzeti közvélemény többsége is helyesli a mi kiváló kultuszministerünknek kultúrpolitikáját, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) amely épen abban csúcsosodik ki, hogy parallel a nagy, magasabbfoku kultúrát, az alsóbbfoku kultúrával egyetemben törekszik emelni. Mégis ezek előtt a jelszavak előtt nem szabad szemet hunyni, különösen ma, amidőn nemcsak a gondokkal sújtott alacsonyabb néposztály körében, hanem a háború és az azt követő idők által lerongált középosztály soraiban is ez nagyon könnyen elkeseredést és elkedvetlenedést válthat ki. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ma ebben az országban minden embernek — nemcsak az intelligenciának, hanem a szélesebb néprétegeknek is — át kell hatva lennie attól a gondolattól, hogy a műveltség az az egyedüli alap, amelyre a nemzet életét és jövőjét alapítani lehet. De ez a műveltség, amelyre a nemzet életét és jövőjét alapítani akarjuk, nem lehet egyoldalú népműveltség, hanem szükség van oly intelligenciára, egy olyan ve» zető rétegre, amely a világ kulturfejlődésének nívóján áll, amely a világ kulturfejlődésével lépést tud tartani, azt a népműveltséget meg tudja szervezni és vezetni tudja. Azok a tanyai népiskolák ép oly szükségesek,^ mint a magasabb kultúrát szolgáló intézmények. Csak ennek a kettőnek együttes és összhangzatos működéséből fakadhat áldás és jólét erre az országra. (Ugy van! a jobboldalon.) Azért azt