Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-163

Az országgyűlés képviselőházának 163. ülése 1928 május 2-án, szerdán. 33 szükséges jelleget, azonban ahhoz, hogy a népjóléti tárca költségvetéséből bármit is töröljenek, már nem tudnék hozzájárulni. A luxuskiadásokra szánt, sőt talán némileg még a jövő érdekében hozott áldozataink mértékét is restringálnám, mert aki nyitott szemmel nézi a mának nagy szegénységét, az látja, hogy nemcsak a magyar föld napszámosa, hanem minden kisember, a kiskereskedő, a kisiparos és a köztük élő egyetemi végzettségű lateiner is egyaránt a trianoni békeszerződés fojtogató karmaiban van. (Ugy van! Ugy van! a középen.) Ha tehát nem is szabad kétségbeesnünk az ország jövője felett, a jelenért komolyan aggódnunk kell. Trianon egy nagy sirba döntött minket, egészen eltemetniök azonban még sem sikerül ellenségeinknek. A sir fölé már nem tudták ráhengeriteni azt a nagy kősziklát, amely e feltámadást kivánná megakadályozni. Hiszem és bízom abban, hogy a magyar nemzet törhetetlen élniakarása meg fogja csinálni még azt is, amit a bibliai Józsue Ajalon^ völgyében, hogy megállítja fölöttünk, a vérző ország fölött útjában a napot, mig Anteuszként uj erőre kap a földretiport és mig újra levegőhöz jutnak a mai szegény magyar élet szenvedői. A népjóléti ministeriumnak feladata őrködni a szegények, az elhagyottak', a háborúban, vagy a jelen nyomorúságaiban megrokkantaknak, az özvegyeknek és a hátramaradottaknak szomorú serege felett. Ezen a téren még nagyon sok a tennivaló. Hiszen a háború testi és szellemi rokkantjainak jólétéről való gondoskodás sem jutott még nyugvópontra, a hadikölcsönt jegyzők anyagi tönkremenése pedig csak most kezd gondoskodásunk tárgya lenni. Szerintem az egypengős havi rokkantsági díj, vagy az ötpengős havi özvegyi járulék olyan csekély ellenszolgáltatás a hazáért feláldozott élettel, vagy a harctéren otthagyott egészséggel és testi épséggel szemben, ^ hogy ennek a kérdésnek megoldása tovább már nem igen halasztható s azért helyeslem báró^ Kray István igen t. képviselőtársamnak ma délelőtti felszólalásában hangoztatott azt a követelését, hogy a rokkantak és a hadiözvegyek járulékai véglegesen rendeztessenek, T. Képviselőház ! Törvény irja elő, hogy minden három esztendőben felül kell vizsgálni a rokkantaikat. Ez természetesnek is látszik, mert a rokkantságot előidéző ok idők folyamán változik. Még pedig legtöbbször, sajnos, a rokkant hátrányára. A törvény a háromesztendős vizsgálatok eredményeként azt akarja elérni, hogy tiszta,képet kapjon az ország és a közvélemény arról, milyen terheket visel a rokkantés az özvegyi ellátás címén. Az idén ez a tavaszi felülvizsgálat elmaradt. Én a magam részéről sem tartóim alkalmasnak a munkás nyári hónapokat a vizsgálat megejtésére, az ősszel azonban — mulasztás telháit nem forog fenn — meg lesz tartva ez a felülvizsgálat és annak nyomán az igen t. népjóléti minister ur talán uj képet fog kapni a rokkantak mai helyzetéről és valószínűleg módolt fog keresni arra, hogy az a nyomorúság', amelyben a világháborúnak ezek a legszerencsétlenebb áldozatai ma sínylődnek, valamiiképen enyhittessék. (Általános helyeslés.) T. Képviselőház! Aligha van szükség arra, hogy az igen t. népjóléti minister ur figyelmébe ajánljam az anya- és csecsemővédelem fontosságát, hiszen a minister ur délelőtti nagy beszédében már amúgy is kifejezte elismerését a Stefánia Szövetség működése felett, amely az állami gyermekvédelmet tulajdonképen átKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XII. ruházott hatáskörben oly kifogástalanul végzi. (Jánossy Gábor; Ugy van! Igazán nagy eredménnyel!) Hogy a szövetség ezt a kifogástalan munkát tovább folytathassa, feltétlenül erőteljes állami támogatásra van szüksége. (Ugy van!) Tudtommal az idei költségvetésbe 1,200.000 pengő van erre a célra felvéve, ami a múlt evi 800.000 pengős tétellel szemben 400.000 pengő emelkedést tüntet fel. Ez igen örvendetes tény, t. Ház, tudomásom szerint azonban a folyó évben nem a tavaly előirányzott 800.000 pengőt használta fel az igen t. kormány az anya- ós csecsemővédelem céljaira, hanem különböző címeken összesen körülbelül 1,800.000 pengőt, vagyis az előirányzatnál lényegesen többet. Én természetesen nem kifogásolom ezt, sőt nagyon örülök annak, hogy igy történt, csak azt szeretném, ha ilyen különböző címeken a mostani és a jövő költségvetési évben is tovább támogattatnék a Stefánia Szövetség munkája, amely folyton fejlődő tendenciát mutat és amely munkában nem is szabad stagnációnak bekövetkeznie. Hiszen a statisztikai kimutatások szerint ott, ahol a Stefánia Szövetség működik, a csecsemőhalandóságot átlagosan 20%-ról 16%-ra sikerült már eddig is leszorítani,^ ami azt jelenti, hogy 4% magyar gyermekéletet mentettünk meg a társadalom számára . Már ez is örvendetes eredmény, de el kell jutnunk odáig, — amint azt a népjóléti minister ur mondotta ma délelőtt — hogy ez az eredmény 10%-os legyen, ami elérhető lesz akkor, ha organizálva lesz az egész ország. r Azt hiszem, csak az elismerés hangján lehet szólanom a Stefánia Szövetség: vezetőiről (Ugy van! Ugy van!), munkásairól, különösen pedig imlagukról a védőnőkről, akik nemcsak egészségügyi munkát végeznek odalenn a községekben, hanem általános, kulturális munkát is (Ugy van! Ugy van!), mert felvilágosoító munkájuk folytán maga a nép művelődik és ha majd eljön (az ideje, hogy a tanács imelië mindig* egy szelet kalácsot is adhat a védőnő, akkor nemcsak közegészségügyileg, hanem társadalmilag és gazdaságilag is hivatása magaslatán fog állami a Stefánia Szövetség. Szóvá akartam még

1 tenni csonka hazánk minden téren legelhagyottiabb részéinek, a Magyar Alföldnek kórházi ügyét, (Halljuk! Halljuk!))^ Örömmel állapítom meg, hogy nemcsak a népjóléti minister ur r első tisztviselője, Scholtz államititkár ur az (Éljenzés a középen), aki mint orvos a részletekig is tájékozódott ebben a kérdésben, hanem a népjóléti minister ur is, mint délelőtti beszédéből kiderült, nemcsak az egész niagy koncepciót isftneri, hanem: a detail kérdésekben is otthon van, amikor szembeállitjia az egészségügyilleg, de más kulturális tekintetben is jóval előbbrehaladott Dunántúl viszonyait a Magyar Alföld, a Duna—Tiszaköze és a Tiszántúl visonyaival. Sajnos, a ^ Dunántúl tényleg sokkal előbbre van. Ennek főleg talán az az inídoka, amit a népjóléti minüster ur mondott, hogy t. i. közeli ebb yan a Nyugathoz és a Nyugat jó hatásai ott hamarább érvényesülnek, viszont 'mi ott a Tiszántúl messzebb esünk a nyugati kultúrától. De talán a történelem folyamán is volt valami differencia a tiszántúli magyarság és a dunántúliak sorsa között. A Tiszántúlt megszállotta a török, kipuisztitoftta, úgyhogy évszázados közaégek semmisülték meg a törökjárás idején; aztán telepesek jöttek és kevert

f lakosságúvá alakult a Tiszántúl sízmimagyarr népe. A Tiszántúlniak alig van kórháza, legalább is nagyközségekben, amelyek 25—30.000 lakossal birnak, kórház még igen sok helyen nincsen. A 5