Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-163

I 32 Az országgyűlés képviselőházának ne méltóztassék állandóan párbeszédeket folytatni! (Jánossy Gábor: Minister akar lenni! — Derültség.) Csendet kérek! Bárdos Ferenc: Igyekszem lehetőleg: minden politikai szempontot kikapcsolni és amikor ezt a határozati javaslatot elfogadásra ajánlom, legyen szabad ezt támogatnom Huszár Károly volt minister ur felfogásával és felszólalásával. Nevezetesen ő a múlt esztendőben — és pedig október havában — foglalkozott ezzel a kérdéssel itt a Házban és többek között a következőket mondotta (olvassa): »A háború következésével óriási nagy, visszamaradt igazságtalanságok vannak itt. Kisemberek, egyszerű^ munkások, tisztviselők keserves fizetésükből, amely alig volt elegendő kenyérre, nyugdíjuk biztosítására, maguktól elvontak bizonyos összegekét. Mennyien vannak ilyenek, magántisztviselők és más tisztviselők, bányamunkások, újságírók és mások! Azt kérném tehát a különböző pártoktól, a nemzetgyűléstől és a kormánytól is, méltóztassék, habár talán csak részben is lehetséges, a fenforgó nehéz financiális viszonyok között valami módon már most tanulmányozni ezt a kérdést és lehetőleg praktice reformálni a nyugdíjintézeteket és valamiképpen restituálni azok elkallódott, elkorhadt pénzállományát.« Évek óta'könyörögnek ezek az intézmények, évek óta kérik a különböző minister urakat, a kormányt arra, hoigy siessenek a segítségükre és legalább részben adják vissza azoknak a nagy tőkéknek kamatait, amely nagytőkék kamatai arra szolgálnának, hogy a szegény lerongyolódott, kiöregedett, elaggott embereken segítsenek. (Ugy van! Ugy van!) Ennek ellenére éhben a kérdésben semmi nem történt és én megismétlem azt, hogy a ministeriuimlok — a pénzügyministerium, a népjóléti ministeriumi, a min'isterelnökség — még

1 csalk válaszra sem méltatták ezeknek az intézményeiknek kérvényeit, kérelmeit, már pedig nem csupán szocialista munkáisokról van szó. Momidihatnám, hogy csak kis részben van ilyen munkás okiról szó, hanem inkább olyan társadalmai rétegekről van szó, amelyek politikailag talán inikálbb a kionmiány >és a kormányt támogató pártok mögött állaníaik és azt hiszem, ezekkel az intézményeikkel szemben a kormánynak igenis, vannialk kötelezettségei. Nekem az a megítélésem és meggyőződéseim, íhogy ezek a terhek meni olyan nagyok, amelyeket a magyar állam nemi hirnlael; az a meggyőződésem, hogy aimig ebben a íkérdéshen valaimi (kielégítő intézkedés történni nem fog, addig ezt a lkérdést nyugvópontra juttatni mem lehet. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldatín.) t Legyen szabad röviden megemlékeznem még arról a törvényjavaslatról, amelynek tárgyalását valószínűleg még ennek a hónapnak folyamán a képviselőház el fogja kezdeni. A népjóléti minister ur és pártja ugy tüntetik fel ezt a kérdést, mintha itt valami nagy jótétemény történne a munkássággal. Elismerem és tudom azt, hogy a rokkant és aggkori bizto sitás kérdését egyrészt tovább halogatni nem lehetett volna, valamint elismerem azt is, hogy a kormány és pártja helyesen Ítélte meg a helyzetet akkor, amikor elérkezettnek látta az időt a rokkant és aggkori biztosításról szóló törvényjavaslat benyújtására, de már most kijelenthetem, hogy ezzel a törvényjavaslattal a kormány nem fogja azt a célt elérni, amelyet elérni szándékozik. Nem fogja elérni nevezetesen azért, mert különösen két rendelkezésében olyan a javaslat,, amely a munkásokat kielégíteni nem fogja. Az egyik az önrendelkezés kérdése, a niásik pedig az a maternais, ülése 1928 május 2-án, szerdán. tikai alap, amelyre a kormány ennek a törvényjavaslatnak elkészítésénél helyezkedett. Az önrendelkezés kérdése olyan kardinális követelése a munkásságnak, amelynek teljesítése nélkül a törvénnyel megelégedve nem lehetünk. Nem tudom megérteni és nem tudom egyáltalán megmagyarázni magamnak, hogy miért kell ugy megalkotni egy intézményt, amely túlnyomórészt munkások és munkaadók befizetéséből tartja fenn magát, hogy abból az intézményből munkást és munkaadót egyaránt távoltartják és miért kell olyan rendelkezéseket alkalmazni, amelyek alkalmasak arra, hogy sem a munkás, sem a munkaadó abban az intézményben szóhoz ne juthasson! A másik része a kérdésnek a ma tematikai kérdés, amelynek következménye az, hogy a javaslat arra az álláspontra helyezkedik, hogy a befizetéseknek minden körülményeik között olyan magasiakmak kell lenniök, hogy abból az utolsó biztosított is kielégíthető legyen, de figyelmen kívül hagyja azt iaz igen fontos körülményt, hogy itt nem egy miagánibiztoisitóvail állunk szemben, amelynél számítani kell arra, hogy az; utolsó biztosítottat is ki kell mlajd elé•gûteni, hanem egy olyan — törvény alapján l'étesülő-intézménnyel állunk szemben, ahol maga a törvény gondoskodik arról, hogy a biztosítottak száma nemcsak, hogy áLlandó lesz, nemcsak hogy nem csökken, hanem gondoskodik arról is, hogy a tagolk számla a lakoisság szaporodásával arányban emelkedik is. Különben erre a kérdésre a törvényjavaslat benyújtása alkalmával úgyis lesz aillkalmam anég kellőkép kitérni. Nagyjában és egészében megállapíthatom, hogy a költségvetésben előirányzott összeg egyáltalában nem olyan magas, hogy abból tényleg jó szociálpolitikát folytatni lehetne, hogy abból szociálpolitikai intézményeket alkotni lehetne és egyáltalában nem olyan nagymértékű, hogy bennünket kielégíthetne. Már ennél az oknál fogva sem fogadhatom el a költségvetést, de nem fogadhatom el azért sem, mert meg vagyok róla győződve, hogy a népjóléti minister ur még a rendelkezésére bocsátandó összegeket sem olyan módon és nem olyan széliemben fogja felhasználnli, mint ahogyan az a mi világfelfogásunkkal megegyeznék. Ennél az oknál fogva tehát a költségvetést nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik

1

? Fitz Arthur jegyző: Tóth Pál! (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Tóth Pál: T. Képviselőház! A^ tárca költségvetését elfogadom. A költségvetés ellen nincsenek kifogásaim, de még ha volna is kifogásom, csak az lehetne, amivel a mai nap folyamán már néhány előttem szólt képviselőtársam felszólalásában találkoztam, hogy a költségvetés előirányzatának számszerű összegét, amellyel a közegészségügyi, illetőleg a népjóléti intézményeket fentartani, szaporítani, fejleszteni kívánjuk, összegszerüleg nem tartom elegendőnek. Igaz, hogy a háború előtt relative talán még ennyit sem fordítottunk erre a célra, hiszen magát a népjóléti ministeriumot is a háborús nyomorúság hivta életre (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) és isajnos, ez a háborús nyomorúság a trianoni országcsonkitás és ellenségeink akarata folytán szinte már állandósul. (Jánossy Gábor: Csak ugy látszik!) Azt hiszem én is, hogy ez a nyomorúság, amelybe Trianon döntött bennünket, nem lehet állandó, Őszintén szólva bármely más tárca költségvetéséből akár a legkisebb, akár a legnagyobb tételnek törléséhez is hozzá tudnék járulni, amely nem viseli magán a feltétlenül