Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-171

382 Az országgyűlés képviselőházának 171. ülése 1928 május 16-án, szerdán. keretében, amelyekre ki akarok térni és amelyekkel részletesebben kivánok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Ha az egész költségvetési vita mérlegét megvonom, nem hallgathatok el egy körülményt. Ez az, hogy egészen más levegő uralkodik a t. Házban akkor, ha a költségvetés általános vitája folyik, és egészen más, ha egyes tárcák költségvetése felett vitatkozunk. (Ugy van!) Az általános vita során mindenki a közterhek mérséklése mellett foglal állást. Ez olyan álláspont, amelyet nemcsak meg tudok érteni, hanem olyannak tekintek, amely megvitatásra is érdemes. Rázúdul a kemény kritika a pénzügyministerre, hogy miért szed be anynyi közszolgáltatást, de amikor azután az egyes tárcák vitája kezdődik, mindenki megfeledkezik erről; többé nem gondolnak arra, hogy milyen álláspontot foglaltak el az általános vita keretében, és a követelések végtelen tömegét szegezik szembe a pénzügyministerrel. (Ugy van!) Egy nappal később pedig, amikor a pénzügyi tárca általános vitájához jutunk, ismét a közszolgáltatások leszállítását követelik. Eszembe jut egy régi kiváló tudós megállapítása, aki talán 30-^40 évvel ezelőtt egyike volt a legkiválóbb pénzügyi és nemzetgazdasági tudósoknak, és aki ezt mondotta: »A parlamentarizmusnak egy nagy hibája van, hogy csak követel, követel minden oldalon, összhang nélkül.« Azt hiszem, hogy ebben volt és van is valami igazság. Referenseimmel, akik itt végighallgatták a költségvetés vitáját, összeáll ittattam a részletes vita folyamán felmerült kivánságokat. Ezek — amint méltóztatik látni — egy vastag kötetet tesznek ki és merem állitani, hogy nincs az állami, gazdasági és társadalmi életnek olyan területe, ahol követelések ne jelentkeztek volna. Nagyon messze vezetne, ha most ezekkel részletesen foglalkoznék, vagy ha ezeket csak fel ^is olvasnám. Idézzék emlékezetükbe ezeket a kérdéseket a legapróbb részletekig az igen t. képviselő urak. Én csak azért fogok velük kissé foglalkozni, hogy talán a jövőt illetőleg mégis csak vegyük fontolóra azt, hogy milyen irányban kell haladnunk. (Helyeslés.) Lakatos Gyula igen t. képviselőtársam egész helyesen mutatott rá, hogy a kiadások oldalán van a fősúly és ha a kiadások oldalát nem tudjuk csökkenteni, ha ott nem tudunk valamivel szűkebb határok között mozogni, akkor a bevételek oldalán nagyon nehéz a megoldást megtalálni, mert szükségleteket kielégíteni anélkül, hogy bevételi fedezet legyen: ilyen tudós a világon még nem született. Ha számbelileg akarnánk kifejezni, hogy ez a kis kötet kivánság mit jelent és evégből kiadnók azt egy parlamenti bizottságnak, hogy eszelje ki mindezek megoldását, állitom és fentartom, hogy a mostani budget-et — szerényen számitva — legalább 500 millióval fel kellene emelni, hogy mindezeknek a követeléseknek eleget tudjunk tenni. Én csak a fontosabb problémákat fogom kiemelni, már csak azért is, mert sok olyan szempont vetődött fel, amely érdemes arra, hogy megvitatásra is kerüljön. A Ház^minden oldalán kivétel nélkül követelték— épen tegnap Fábián Béla igen t. képviselőtársam lelkesedett ezért — a tisztviselői illetményeknek és a nyugellátásoknak megjavítását. De nem álltak meg itt az igen t. képviselő urak, hanem ugyanakkor a lakbérosztályoknak megváltoztatását, a lakbéreknek régi nívóra való emelését (Meskó Zoltán: A családi pótlék emelését!) és a családi pótlék emelését is követelték. Rendben van. Magam voltam és vagyok az, aki már nem egyszer rámutattam arra, hogy milyen nehéz helyzetben van a tisztviselői kar. De amikor ezzel a követeléssel előállunk, megfontolták-e a másik" oldalt isi Méltóztatnak látni, — hiszen számszerűleg be van most már igazolva — hogy a 15%-os illetményrendezés nem 50 millióba került, mint terveztük, hanem tényleg több, mint 60 millióba. Tessék ehhez a számhoz hozzátenni még mindazt, amit az urak akartak: meg akarták javítani sok helyen a státusviszonyokat s uj állásokat akartak szervezni az egész vonalon, egész az utkaparók létszámának szaporításáig. E téren nem volt különbség a pártok között, mert az igen t. szociáldemokrata párt épugy követelte a létszámemelést, mint bármelyik más párt. A kivánságokat támasztók nem takarékoskodnak ott, ahol a maguk érdekeit gondolják megvédeni, (Ugy van! jobbfelől.) de takarékoskodnak akkor, ha a társadalom más érdekeiről van szó. Ha tehát én azt mondanám, hogy a tisztviselőkkel kapcsolatban támasztott kivánságokat vállalni tudom,. az annyit jelentene, hogy menten százmillióval kellene a költségvetést emelni. Minimum százmillióval! Megvallom őszintén, csak azért tértem rá erre a kérdésre, hogy méltóztassék megérteni a tisztviselői karnak nehéz helyzetét. A tisztviselői kar látja, hogy egyhangúan követelik helyzetének megjavítását, de a másik oldalon a fedezetről senki sem beszél. Micsoda pszichológiai helyzetbe kerül az a tisztviselő, aki előtt látszólag ugy áll a dolog, hogy a kormány nem akarja megoldani a kérdést akkor, amikor pedig egyhangúan jelentkezik az< erre vonatkozó kivánság. Ismételten hangsúlyozom tehát — és ebben a tekintetben szeretném az angol parlamenti helyzetet és viszonyokat megteremteni — hogy tisztában kell lennie mindenkinek azzal, hogy felelőséggel tartozik indítványaiért az, egész vonalon. Nem lehet a jó fiu szerepét játszani az egyik és a másik oldalon egyszerre. Jó fiuk legyünk akkor, amikor a pénzügyministertől a közterhek csökkentését követeljük, és a jó^ flu szerepét játsszuk akkor, ha követelések felállításáról van szó. Én szívesen tűröm a támadásokat, hiszen épen az ötödik költségvetést tárgyalom a Ház előtt. (Éljenzés a jobboldalon és a középen.) Ha mégis felszólalok, ne méltóztassék azt kritikának venni. Ezt — amint említettem — inkább azért teszem, hogy helyesebb irányba tereljem a jövőben ezeket a kérdéseket. Mert én azt hiszem, hogy a köznek többet fogunk szolgálni, ha összhanggal és logikával állítjuk be a problémákat, mintha mindig egyoldalulag fogjuik fel a kérdéseket aszerint, hogy az egyik vagy másik oldalról nézzük. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől és a közéven.) De menjünk tovább. Az igen t. szociáldemokrata párt, a kultuszminist er úrral szemben, aki itt hatalmas beszédben fejtette ki nagy programmját, nekiszegezte a nyolcéves elemi iskolát. Rendben van, nekünk ide kell fejlődnünk. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De meggondolta-e az igen t. párt, hogy ez pénzügyileg milyen kihatással bírna, illetőleg milyen kiadásokat jelentenél Tudatában van-e annak, hogy milyen nehézségekkel küzdünk már most is elemi iskoláink megszervezésénél és felállításánál ? (Farkas István: A felsőoktatásra, meg a külföldi intézetekre adott költségekkel meg lehetne csinálni! Azok fölöslegesek! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Akkor még ilyen terheket vállaljunk magunkra'? (Rothenstein Már: De ezt meg kell csinálni! — Zlinszky