Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-170

Az országgyűlés képviselőházának 170. ülése 1928 május 15-én, kedden. 363 Lehetetlen ezen adatok mellett elmenni anélkül, hogy meg ne állapitsuk, hogy egy kirabolt ország elszegényedett társadalmának a fényűzés utáni beteges vágyakozása és költekezése okozza ezt. (Usetty Béla: A nőknek kell megmondani és nem a vidéki népnek!) Szóval végigmehetünk az áruk különböző fajtáin, mindenütt azt találjuk, hogy a külső csillogást, a nagy költekezést jelentő áruk behozatala a tönkrenyomoritott csonka országba majdnem eléri, sokszor pedig túlhaladja Nagy-Magyarország behozatalát. Ha ez a tünet véletlen egy évnek tünete volna, hallgatólag mehetnénk el mellette, — da sajnos, állandóan ismétlődő és évenkint bizonysággal ismétlődő tünete e? a magyar gazdásági életnek — éa megnyugvást találhatnánk a magyar nép minden bajt kiheverő őserejében. De mivel ez a pénzügyi viszonyok nyomasztó terhével párosul, evvel a dologgal újra és újra foglalkoznunk kell s keresnünk kell a gyógyulás útját ugy államgazdasági, mint magángazdasági vagy pedig társadalmi utón. Fizetési mérlegünk ebben a tekintetbein való passzivitásának problémája arra ösztönözhetné hivatalos köreinket, — s méltóztassék ezt a pénzügyminister urnák megszívlelni — nem volna-e itt az ideje a fogyasztás diktatórikus irányításának? Mert a t nemzeti kötelességteljesitésnek attól a

r fokától, hogy fogyasztásiunk túlnyomó részét magunk . termeljük és hogy külföldi árut ne használjunk, (Ügy van! Ugy van! Élénk helyeslés.) legalább is olyant nem, amit az ország produkál, eredményt, ugy látszik, nem várhatunk. (Vau van! jobbfelől. — F. Szabó Géza: Ugy van! Ez a lényeg! — Neubauer Ferenc: Ha a gyermeknek pénz van a zsebében, elmegy a eukrosboltba!) Ami költségvetésünknek, adórendszerünknek aa ország gazdasági helyzetével való összeköttetését, kontaik tusát illeti, aa bizonyos, hogy az adózásban a közönségnek ismét ea az ösztönös vagy ösztöntelen túlköltekezésre muitatT kőzik. Nézzünk csak ama, hogy a békéhez viszony itva aa állami bevételi forrásoknak melyik ága produkál többet, mint amennyit Nagy-Magyarország produkált! Itt van a dohánymonopólium, — amint a költségvetésünkbő] látom — 150 millió pengő tiszta hasznot hoz a magyar államnak. Itt természetesen megtaláljuk a túlzott finom cigerattafogyasztásmak pénzügyi eredményeit, amelyek véletlenül elég jó célna mennek. De hasonlót mondhatunk a vámjövedékről is, mert hiszen ennek legnagyobb része nem kényszerű, hanem önkéntea szolgáltatása a társadalom luxusigényeinek. Ami az egyéb bevételi forrásokat illeti, a forgalmiadé biizonyoa irányú megszüntetését feltétlenül szükségesnek tartom, s azt mondom a pónzügyministei' urnák: ne méltóztassék idegBnkedni a forgalmiadénak olynemü megszüntetésétől, amely a kisexisztenciák életét megkönnyíti. (Helyeslés a közéven.} Megszüntetendőnek tartom különösen a kisiparosolkría nézve, mert a kisiparos osztály ma már ott áll, hogy a kalapácsot, a für észt, a kaptafát kénytelen letenni, mert önállóságát nehéz küzdelemben elvesziti. Ha a forgalmiadót megszüntetjük, ezen a helyzeten feltétlenül változtathatunk aa ő érdekében. Ugyancsak megszüntetendőnek tartom legalább részben a borkereskedelemnél is, mert különösen a kiviteli borkereskedelmet a forgalmiadó annyira nyomja, hogy a bor feltétlenül elveszti kiviteli képességét és lehetőségét. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XII. (Horváth Mihály: Ugy van!) Nagyon szeretném, ha választóimnak a bortermelés érdekében a borfogyasztási adó eltörlésének leendő tervéről is referálhatnék, mert olyan kis dolog ez, hogy legalább is ennek az adónak mérséklését kell kérnem a pénzügyminister úrtól. (Ugy van! jobbfelől.) Bár Kiss István képviselőtársam kifejtette a házadó visszásságait, különösen a saját lakásul szolgáló házak túlzott adóterhére vonatkozólag, én ezt a panaszt megismétlem. Megismétlem különösen abban a formában, hogy ez a legkisebb embereket sújtja. Mert érdemes a meghallgatásra az, hogy annak a kis tanyai lakóháznak lakója, akinek egy kis földes szobája, konyhája van, és aki békében 3 pengő 41 fillér adót fizetett, ma 3 pengő 41 fillér helyett 12 pengő 91 fillért fizet, tehát percentuálisan 378 percentjét a békebeli adónak. Ez az adóemelkedés a magyar társadalomnak a legkisebb és legmunkásabb rétegét (Horváth Mihály: És a sok gyermeket!) sújtja, ezen tehát feltétlenül segiteni kell. Én Fábián képviselőtársamat kénytelen vagyok^ követni annak a nehézménynek előterlesztésében, hogy szóvá kell tennem azt a közadók behajtásába beépitett szigorú eljárást, amely abban nyilvánul meg, hogy február 24-én az összes késedelmes adózók ellen végrehajtás kényszere van kikényszerítve a közigazgatás részéről. Azt tartom, hogyha az egész adózó polgárság dúsgazdag városi lakos volna, ha az egész adózó polgárság előre félre tudná tenni azokat az összegeket, amelyek negyedévenként az adóra szükségesek, akkor ez a túlzott adóbehajtási rendszer indokolt volna. Mivel azonban nálunk az adózó közönség 90 százaléka mezőgazdaságból vagy az után élő adózó, méltóztassék megfontolás tárgyává tenni, azt, hogy az adónak ezt a szigorú behajtási módját nem lehetne-e különösen a kifejezetten mezőgazdasági foglalkozású városok lakosságára nézve megváltoztatni olyan irányban, hogy a mezőgazdasággal vagy bortermeléssel foglalkozó helyek lakosságára nézve a behajtás az év második felére függesztessék fel, kivéve, ha az adófizetés veszélyben van, vagy ugy látszik, hogy az illetőknek nincs keliő fedezete. Méltóztassék meggyőződve lenni arról, hogy az állam tulajdonképen nyer vele, mert óriási kamatot kap, az a szegény ember pedig megkíméltetik attól, hogy kénytelen legyen bankhoz fordulni azért, hogy adóját kifizethesse. Azután szóvá kell tennem a jövedelmiadó némely irányú eltévelyedésére vonatkozó intézkedéseket is. Ezelőtt még hgirom évvel a jövedelmiadóra vonatkozóan az a helyes intézkedés volt, — ezt mint a jövedelmiadó felszólamlási bizottság elnöke, közvetlen tapasztalatból mondhatom — hogy mindenkit, aki kérte megidézését, beidéztek és meghallgattak. (Usetty Béla: Most is kell!) Most nem kell. Az adófelszólamlási bizottság beidézheti, ha akarja. Ez pedig odafajult, hogy ma az előzetes meghallgatást, igaz, a pénzügyi hatóság elvégzi, (Usetty Béla: Ha kéri, meg kell hallgatni!) de a megidézést a bizottság rendszerint mellőzi; ezt saját tapasztalatomból mondhatom. Az bizonyos, hogy ez az adófelszólamlási bizottság elnökére és a bizottsága van bizva. Azt szeretném tehát, hogy mindenki, aki kéri a megidézését, be is idéztessék, hogy ott fájdalmát, panaszait előadhassa. Nem is méltóztatik gondolni, milyen vigasztaló arra az adófizetőre, ha olyannak, aki iránt bizalommal van, elpanaszolhatja baját-sorsát és az illető őt panaszá51