Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-163
28 Az országgyűlés képviselőházának 163. ülése 1928 május 2-án, szerdán. ur figyelmébe kivánom ajánlani és egyben felhivom az igen t. Képviselőházat is arra, hogy ha itt tényleg történnek majd olyan nagyobb kedvezményezések, mint aminőknek ma tanúi vagyunk, akkor álljunk a minister ur mellé a magunk támogatásával és erejével és iparkodjunk számára biztositani mindazokat az összegeket, amelyeket egy helyes szociálpolitika ma egy államtól igényel. (Helyeslés balfelől, a jobb- és a baloldalon.) Tudniillik a gyermek és ifjúságvédelemről szeretnék pár szót szólani. Ezelőtt néhány hónappal itt ebben a képviselőháziban igen fulmináns beszédek hangzottak el az egyke ellen, (Kuna P. András: Nagy dolog!) Ezt a kérdést azután a sajtó tárgyalta, ankétok foglalkoztak vele és foglalkoznak még ezután is. Megállapították, hogy az egyke tényleg nemzeti veszedelem, mert hiszen' az a nemzeti erő gyarapodását • mesterségesen, mondjuk ki bátran: gyilkos kézzel hátráltatja és megakadályozza. (Úgy van! Vgy van! Kétségtelen dolog, hogy óriási nemzeti veszedelemről van szó, amely elleti küzdeni kell azokkal az eszközökkel, amelyeik általában véve rendelkezésre állanak. Én 1 azonban bevallóim egészen őszintén, hogy ettől a küzdelemtől valami jelentős eredményeket nem várok, legalább is nem várok abban az értelemiben, hogy közvetlenül a törvényhozás belenyúlása tudna itt valami jelentékeny eredményt elérni. Ez a kérdés kétségkívül elsősorban' erkölcsül kérdés, és itt iá dologba senki más nem fog tudni belenyuilini, mint a hivatásukat tényleg teljesítő vallások. (Kuna P. András: Ez, gazdasági kérdés!) Az összes felekezeteiknek tehát, amelyek Magyarországon vannak és polgárjogot nyertek, mindent el kell követniök, hogy felkeltsék híveikben az erkölcsi érzést, hogy visszariadjanak egy emberi élet meggyilkolásától, felkeltsék azt az áldozatkészséget, amelyet minden szülőben meg kell keresnünk, ha azt akarjuk, hogy a nemzet számára nagy áldozatokkal, óriási vesződséggel és iszonyú gondokkal ui honpolgárokat neveljünk. (Ugy van! Ugy van! jobb felől.) Ennek az erkölcsi felfogásnak felkeltését mi törvényhozók sohasem tudjuk elérni, itt az egyházakat nem tudjuk nélkülözni és nem tudjuk helyettesíteni sem. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől!) Itt elsősorban minden egyház papjának mindent el kell követnie, hogy eben a tekintetben a míaga hívei között eredményt érjen el. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) A másik oldala ennek a kérdésnek gazdasági, mert a szociális és gazdasági nyomorúság természetesen nagyon csábító alkalom arra, hogy az emberek tényleg a könyebb oldalát keressék a dolognak és bűnre is vetemednek, hogy a maguk gazdasági helyzetét valamiképen enyhítsék. Ezt viszont csak szociális politikával lehet ellensúlyozni, olyan politikával, amely iparkodik mindenki számára az élethez szükséges létminimumot megteremteni, hogy ne legyen kénytellen valaki a mindennapi kenyériért ilyesmire vetemedni. Ha ezt a két szempontot Összekapcsoljuk. ha az állam iparkodik a szociális és gazdasági helyzetet a dolgozó emberek számára megjavítani, ha az egyházak igyekeznek a lelkiismeretet kifínomitani és az erkölcsi érzést felkelteni, akkor az egyke elleni küzdelemben azt, amit lehet, megtettük. De van itt egy másik kérdés, amely sokkal kézenfekvőbb, ahol eredményt sokkal hamarább és közvetlenebbül lehet elérni. Itt va* a gyermekeknek és az ifjúságnak a védelme. Hiszen mi a megszületett gyermekeknek, javarészét elvesztjük. Elvesztjük azzal, hogy nem vagyunk képesek számukra sem azt az egészségügyi, sem azt a jogi, sem azt a szociális védelmet biztositani, amelyet kellene biztositanunk ahhoz, hogy Magyarországon a megszületett gyermekek közül évente negyvenötvenezer meg ne haljon hét éves kora előtt, meg ne haljon közel negyvenezer gyermek egyesztendős kora előtt. Nem a meg nem született gyermekeken siránkozzunk elsősorban, hanem siránkozzunk a megszületett ós elpusztult gyermekeken, mert ezeknek megmentése sokkal inkább módunkban van. mint azt elérni, hogy több gyermek szülessék meg. miint amennyi ma megszületik. T. Képviselőház! A háború után a nemzetek ráébredtek arra, hogy a gyermek nemicsak a : család kincse, hanem a gyermek tulajdonképen közkincs, a nemzeti erőnek egy paránya, a nemzeti jövendőnek egy szikrája van benne, azért a gyermek megmentésére, az ifjúságnak megmentésére, a gyermeknek és az ifjúnak kellő nevelésére kell minden gondot fordítani és nem szabad sajnálni semmiféle állami és társadalmi áldozatot, hogy ebben a tekintetben lépést tudjunk tartani a modern államokkal. Németország különösen a háború után élére állott annak az • akciónak, amely elsősorban a gyermeket akarja megmenteni. A régi törekvésen, — amelyek egyszerűen az egytől-három évig, később egytől-hatévig terjedő korú gyermekeknek akartak védelmet biztositani és ez a védelem is inkább egészségügyi védelem volt — réges-régen túl vannak. Ma már nem volt — réges-régen túl vannak. Ma már nemcsak akarnak egészségügyi védelmet biztositani, hanem először is az egy tői-hat évig terjedő korban levő gyermekeknek, akarnak egészségügyi, gazdasági és szociális védelmet biztosítani, de ezen túlmenőleg az ifjúságnak, különösen az iskolából kikerült 14-től 20 évig terjedő korú ifjúságnak ifjúsági védelmet, ifjúsági nevelést akarnak adni, mert ezek is veszedelemnek vannak kitéve. (Ügy van! Ugy van!) Ha ezeket magukra hagyjuk, akkor az államot. vaigy a nemzetet épen olyan károsodás érheti, mintha az alsóbb kategóriákban nem törődünk a gyermeksereggel. Hogy a gyermekvédelem terén milyen értékes munkát lehetne és kell végezni, és hogy szerintem nekünk magyaroknak, akiknek igazán nincs^ egyebünk, mint a nemzeti gyarapodással ígérkező erő, ezen a téren milyen értékes munkát lehet és kell is végeznünk, ezt néhány számadattal próbálom megvilágítani. (Halljuk! Halljuk!) Az 1920. évi népszámlálás szerint Magyarországon 1,642.000 férjnél levő nőnek — akiknek a férje még életben volt — összesen 5,949.000 gyermeke volt. 440.000 már özvegy nőnek volt 2,100.000 gyermeke. Együttvéve tehát 8,049.000 gyermek született a magyar házasságokból. Az Összeszámlálás idejében ebből a nyolcmillió gyermekből összesen 4 ; 862.000 gyermek volt életben. A hiány tehát 3,177.000. (Jánossy Gábor: Majdnem ötven százalék!) Hárommillió gyermek hiányzott. Ebből természetesen sok nem lett volna semmiképen sem megmenthető, mert hiszen, ügyebén*, veleszületett gyengeségből, járványokból kifolyólag és elkerülhetetlen, gyógyíthatatlan betegségben természetesen nagyon nagy percent hal meg. Az azonban egészen bizonyos, hogy ebből a hárommilliós számból egy jól megszervezett gyermek- és ifjúságvédelem nagyon sokat meg tudott volna a magyarság számára menteni. 1927-ben az élveszületett
