Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-169
r Àz országgyűlés hépviselŐházánah 169. ülése 1928 május 11-én, pénteken. 327 ben osztoznak velem, ebben a biztos tudatban i voltam bátor benyújtani határozati javaslataimat is. Beszédem végére érkeztem. A magyar haza szempontjából ennek a legfontosabb tárcának, a honvédelmi tárcának tárgyalásával kapcsolatban azonban még egy kérésem volna a kormányelnök úrhoz is. Mint magyar ember és mint a nagy magyar Alföld szülötte azt a kérést intézem hozzá, mint a távol és bérces erdőboritotta és erdőkoszoruzta szép Erdélyország szülöttéhez, akinek melegen szeretni tudó szivet adott a magyarok Istene, akit tuhudun őseink és Erdély hegyei között magukat legtovább tartó rabonbánjaink Hadúrnak neveztek, hogy keményítse meg a magyarság tengernyi bútól bánatos szivét és egy összkormány rendeletben, őfőméltóságának a Kormányzó urnák hozzájárulásával tiltsa be országszerte a mi eddigi mindennapi keresztyén imánkat, a »Miatyán k«-unkat, mert mi megcsonkított hazánk sorsa felett bánatos szivü, de egyszersmind elszánt alföldi magyarok nem imádkozzuk azt, hogy Isten, bocsásd meg vétkeinket, miké pen mi is megbocsátunk ellenségeinknek az ellenünk vétkezőknek, mert mi nem bocsátunk meg ellenségeinknek! Nem bocsátunk meg ellenünk, ellenséges gyűlöletből vétkezőknek! (Ugy van! Ugy van! jobb felől.) Tiltsa el ezt az imát és akkor meggyőződésem, hogy akkor minden gerinces, kemény magyar ember előtt csak egyetlenegy ima lesz: a »Magyar Hiszekegy«, ezt az imát fogják imádkozni a Hadúrhoz, egészen addig és bármeddig... (Malasits Géza: Mit szólnak ehhez a papok ! — Zaj a szélsőbaloldalon.) amig akár békés gazdasági ténykedéseinkkel vissza nem kapjuk, akár — ha kell — a magyar katonai erényekkel vissza nem veszszük ennek a jóban és rossz sorsban megtartott és az Úristen által is egy nemzetnek alkotott és a magyar nemzetnek teremtett ezeréves országunk régi határait! (Helyeslés jobbfelöl.) Ebben a reménységben, üdvözlöm mint magyar katonatiszt a honvédelmi minister urat és köszöntöm mint magyar törvényhozó a ministerelnök urat, a vezért, aki történelmi időket készit elő arra a nagy napra, amikor »mindnyájunknak el kell menni.« Mert irántuk bizalommal viseltetem, a költségvetést elfogadom. (Éljenzés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Farkasfalvi Farkas Géza! Farkasfalyi Farkas Géza: T. Képviselőház! Előttem felszólalt t. képviselőtársaim reá mutattak már arra, hogy a toborzott hadsereg fentartása milyen erősen súlyosbítja a mi pénzügyi helyzetünket, de ezenkívül másképen is milyen abszurd helyzetet teremt számunkra. Hiszen valóságos immoralitás az, hogy az úgynevezett győző államok, győztes államok, gazdag államok általános hadkötelezettség alapján + arthatják fenn hadseregüket, mig mi, akiket ugyan soha egyik fronton sem vertek le, (Ugy van! Ugy van!) de akik Trianon által szétszakittattunk s a végletekig- megcsonkitva, gúzsba vagyunk kötve, ez a szegény kis ország a legdrágább módszerrel tarthatja fenn hadseregét. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Ilyen atrocitást igazán csak a rossz lelkiismeret, a nyugtalan lelkiismeret súghat, diktálhat valakinek. Arra is rámutattak előttem felszólalt tisztelt képviselőtársaim, hogy tisztikarunk és nyugdíjasaink milyen nyomorúságban vannak, különösen milyen elkeseredést, milyen igazságKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XII. talanságérzeíet szül az, hogy kategorizálják a nyugdíjasok osztályát. Ezen feltétlenül segíteni kell. (Borbély-Maczky Emil: A, legnagyobb igazságtalanság!) Itt van azután a vitézségiérempótdíjak valorizálása, itt van a rokkantak helyzete. Mert én nem tagadom, hogy szegyeiéin magauu nekem ökölbe szorul a kezem, ha az utcasarkokon egy-egy nyomorék hadirokkantat látok koldulni. (Ugy van! Ugy van!) Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, hiszen akkor az előttem felszólalt tisztelt képviselőtársaim által elmondottakat ismételném, csak mély tisztelettel kérem a honvédelmi minister urat — tudom is, hogy mihelyt ez lehetséges, meg is fogja tenni, — Ihogy ezekben a kérdésekben minél előbb sürgősen segítsen. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezen nagy problémák után egy mindennapi kérdésre akarok rátérni, amely hadseregünk, a honvédség szempontjából szintén igen fontos. Ez a pótlovazás kérdése. Én a pótlovazás nak mai rendszerét nem tarthatom megfelelőnek és pedig nem tarthatom megfelelőnek a honvédség szempontjából sem» minthogy az igazán legjobb lovakat az, országból ezzel a rendszerrel nem vehetik meg, a másik ok pedig, amiért nem tartom alkalmasnak a mai rendszert, a lótenyésztők szempontja — mint később leszek bátor reámutatni. Ma ugyanis az a helyzet áll fenn,, hogy az, egyes lovasezredparancsnokok külön-külön veszik meg a szükséges pótlovaikat, külön vásárolnak tüzérségi lovakat és külön vásárolnak tiszti lovakat. Lehet valaki kitűnő katona, lehet valaki kitűnő vezérkari tiszt, lehet kitűnő 1 ezredparancsnok, de nem következés ebből egyáltalán, hogy igazán lószakértő is az illető. A lóismeret egy egészen különleges valami. (Vértes Vilmos István: Erre születni kell!) ezt nem lehet könyvből megtanulni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ehhez egy speciális szem, speciális érzék és nagy gyakorlat kell. (Borbély-Maczky Emil: És óriási praxis!) E nélkül lehetetlen helyesen lovat vásárolni. Mert hiszen roppant nehéz, arra nem is méltóztatnak gondolni, akik ezzel a kérdéssel praxisban nem foglalkoztak, hogy egy fiatal lóból, amely még nincs kifejlődve, milyen ló fog később válni. Továbbá nagyon nehéz megítélni azt, hogy milyen hibákat szabad egy lónál elnézni és milyeneket nem. Mert hibanélküli ló épugy nincs, mint hibanélküli ember. A pótlovazási bizottságok élére az, arra legmegfelelőbb kiváló lószakértő lovastiszteket kell helyezni, akiknek állandóan az a hivatásuk, hogy lovakat vásároljanak. Hiszen e mellett még bátorkodom említeni, hogy az ezredparancsnokok ma nagyon gyorsan változnak, úgyhogy nincs is idejük megismerni azt a vidéket, ahol nekik a lovakat vásárolni kell. (Ugy van! a jobboldalon.) Az is helytelen, a gyakorlatból látom, hogy helytelen, hogy az ország körletekre van osztva és pedig akként, hogy például ebben a körletben csak lovassági hátaslovat lehet vásárolni, a másikban csak tüzérségi lovat. Ennek azután az a következménye, hogy abban a körletben, ahol csak lovassági lovat lehet vásárolni, igen sok ló, sőt a legjobb tüzérségi lo is megmarad és viszont. Mert hiszen csonka hazánkban az egyes lótipusok nincsenek területileg annyira elkülönítve, hogy ez a rendszer beválhasson. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Olyan országban, ahol ez a területi elkülönülés megvan, talán beválhat ez^ a rendszer, nálunk azonban nem. Ha meg méltóztatik engedni a t. minister ur, csak a vármegyére hivatkozom, ahol szerencsém van a ló46
