Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-169

Az országgyűlés képviselőházának 16 hónapokon keresztül megakadályozza azt a kisiparost, hogy pénzéhez juthasson. Azt kérem a mélyen t. honvédelmi minister úrtól, hogy azon kívül utalják ki a kisiparosságnak a járandóságait, mert hiszen nagyon keserves munka az, amelyet a kisiparosság végez és ha gyorsan nem jut pénzéhez, hogy újra munkába állhasson, ez akárhányszor az iparosok tönkremenését idézi elő. Abból a célból, hogy a minister urnák módja legyen a jövőben a kisiparosságot nagyobb száílitásokban részesiteni, tisztelettel vagyok bátor a következő határozati javaslatot benyújtani (olvassa): »Utasítsa a Ház a honvédelmi minister urat, hogy a hadsereg szükségletének beszerzésénél különös tekintettel legyen a kézműiparra és a szövetkezetbe tömörült iparosságot nagyobb megrendelésekben részesítse a jövőben.« Tisztelettel kérem a Házat és a honvédelmi minister urat, kegyeskedjenek ehhez a határozati javaslatomhoz hozzájárulni. (Helyeslés bal felől.) Elnök: Az ülést tiz percre felfüggesztem. i (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik'? Petrovics György jegyző: Vértes Vilmos István! Vértes Vilmos István: T. Képviselőház! Előttem szólott t. képviselőtársam az eddig felszólalt képviselők témakörétől eltérően a kézművesiparosságnak a honvédség szállításaiban való részesítéséről beszélt. Engedtessék meg nekem, hogy e_2t a témát folytathassam és elöljárójában a honvédségi szállításoknak a kisiparosságot érintő és érdeklő részével és a hazai kézművesiparosság idevonatkozó sérelmeinek orvoslásával foglalkózhassam. A honvédség felszerelésének szállitása szakértők megállapítása szerint sok tekintetben kívánnivalót hagy maga után. Amikor most, ez alkalommal, ezekkel a honvédségi szállításokkal foglalkozom, teszem ezt azért, hogy egyrészt rámutassak ,a .magyar kisiparosságnak bizonyos cikkek leszállításában való mellőzésére, másrészt pedig arra, hogy a honvédségi szükségletek kiírásánál megkívánt minőségi kikötések a jövőben az átvételeknél bizottságilag szigorúbban tartassanak be. E vonatkozásban legyen szabad rámutatnom a magyar szíjgyártók és nyerges kézműiparosok sérelmeire. Egy agrárországban ennek az iparágnak kellene a legelterjedtebbnek lennie, nálunk ennek az iparágnak annál is inkább elterjedettnek kellene lennie, mert nemcsak a lovat kedvelő nagybirtokosaink, hanem lótartó kisebb gazdáink is szeretettel foglalkoznak lótenyésztéssel, hogy ne is beszéljek a világhirü állami lótenyésztésről. Mégis azt látjuk, hogy ez a legősibb és valamikor európai hirü szijgyártó és nyergesipar az utóbbi időkben nagyot hanyatlott. Ez a kézműipar még a technika rohamos fejlődése és haladása mellett sem képzelhető el másnak, mint kézművesjellegü iparűzésnek. Hanyatlott azért is, mert ezek a kisebb szijgyártómesterek iparukat nem tudják fentartani s a munkaalkalmak hiján, az egyre növekedő munkahiány miatt iparos utódokat sem tudnak nevelni, adófizetési kötelezettségüknek sem tudnak eleget tenni, úgyhogy igen sokan visszaadják iparukat. Ez az iparosság tehát lassan a kihalás utján van, sőt oda fogunk jutni, hogy honvédségünk nyolc-tiz esztendő múlva az ilynemű beszerzések szempontjából a Balkán K ülése 1928 május 11-én, pénteken. 321 sorsára fog jutni és majd külföldről, a külföldi gyáripar termelése révén lesz kénytelen ezirányu szükségleteit beszerezni. Márpedig a bőrnemüek gyáripari gyártása — mint ahogy a világháború ezt beigazolta — nagy bőrpazarlással jár, és a kivitel is felületes, úgyhogy egy jól felszerelt hadsereg igényeit semmiképen racionálisan, ki nem elégítheti. (Szilágyi Lajos: A Wolffner-gyár a háborúban nagyszerű dolgokat produkált!) E helyütt emlitem meg, hogy hadvezetőségünk a katonai bőrnemüek szállítására nézve úgyszólván teljesen ki van szolgáltatva három hazai bőrgyár kartelljének, mellyel a honvédelmi ministerium 1923-ban egv 25 esztendős szerződést kötött. Ez a szerződés a katonai kincstárra nézve szerintiem is. káros, mert a bőr minőségi versenyét úgyszólván teljesen kizárja és a katonai kincstári tömegmunkáit egyetlenegy gyárnak, a Szilágyi képviselőtársam által emiitett újpesti Wolffner-gyárnak biztositja. (Szilágyi Lajos: Nagyszerűen működik! — Dabasi Halász Móric: Nem szállított papirtalpu bakancsokat! —• Borbély-Maczky Emil: Levizsgázott a háborúban!) A bőripari szükségletek 60%-át verseny kizárásával biztositja ez a szerződés a gyáriparnak. Igaz, hogy juttat 40% -ot a kisiparnak is, ez azonban csak a bakancs szállításiban van meg, mig a szijgyártó és nyerges kisipar egyáltalán semmit sem kap, a kereskedelemügyi ministerium illetékes osztályának állandó beavatkozása ellenére sem. (Mozgás.) Békében a hazai bőrgyárak ilyen bőrnemüeket csak akkor szállíthattak, ha konfekcionálással szakmabeli kisiparosokat foglalkoztattak. Ma pedig a karteliben levő hazai bőrgyárak nem hozzá értő kisiparosokkal dolgoztatnak, hanem jórészt gvárimunkásokkal végeztetik a munkát jól vagy rosszul. Békében — a magam mlnisteriális szolgálatából tudom — kézműiparosok ugy vettek részt a honvédségi száílitásokban, hogy a szállítandó katonai felszerelési cikkek árát pontos kalkuláció alapján a hadvezetőség maga szabta meg és a kereskedelemügyi ministerium illetékes osztálya osztotta ki azután a munkát. A katonai kincstár az így teljesített szállítások után az év végén egy minőségig kimutatást készitett abból a célból, hogy ez irányadó mértékül szolgáljon a kisiparosságnak ilyennemű munkálatokkal való jövőbeli megbizatásainál. Mindezek tetejébe az egyes csapattesteknél az utóbbi években katonai bőrnemüeket javító műhelyeket állítottak fel, de ezekben nem csupán javitási és karbantartási munkák folynak, hanem civil bérmunkások bevonásával uj felszerelési cikkek is készülnek, érthető sérelmére a szakmabeli kisiparosságnak. Pedig erre az, iparágra szükségünk van, már csak nemzetvédelmi szempontokból is és szükségünk lesz mindaddig, amíg a világ népei között ezen a földön nekünk is hadseregünk és rendészetünk lesz. Nem mondhatjuk ma, hogy mezőgazdáink jólétben úsznak és igy érthető ezeknek a szíjgyártó és nyergesiparosoknak abbeli óhaja és kívánsága, hogy mindaddig, amíg lecsonkitott országunk mezőgazdasága fokozatosan rendbejön, a szijgyártó kisiparosság rendszeres közmunkákkal, hadfelszerelésekkel élénkebben foglalkoztassék. (Szilágyi Lajos: Ebből a kevés pénzből nem lehet iparpártolást csinálni. Aki olcsóbban csinálja, annak adja oda a honvédelmi ministerium! — Dabasi Halász Móric: És aki jobban csinálja!) A világháború kitörése óta egyetlenegy iparág sem szenvedett annyit, mint a szijgyártó ipar. 1914-ben katonai 45*