Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-169
À'z országgyűlés képviselőházának 189. ülése 1928 május li-én, pénteken. aíé A magyart az Isten a lóra teremtette és ma még maga a gazda is határozottan irtózik lóháton kirukkolni. Hogyan kell ezen segiteni, mit kell tenni a jószágállomány fejlesztésére, gazdasági erejének megerősítésére és egy országos mozgalomra, alkalmas időpontban pedig a kiállhatásra? Beszélt itt Fráter Jenő képviselő ur a huszárság szerepléséről. Hát Uramisten, hogy néznénk ki ma, ha Magyarországon, ha a magyar nemzet fiait mint huszárokat kellene lóra ültetni. Nem elég az, hogy a románok kilenc hónapon keresztül rabolták jószágállományunkat. Elrabolt mindent az a nemzetség, amit csak találhatott ebben az országban. (Ugy van! Ugy van! jobb felől.) Elvitte minden jó jószágunkat, minden lóállományunkat, amire csak ez alatt a kilenc hónap alatt rátehette kezét. Kiszállitották Magyarországból, ami csak jó volt. De akkor, amikor ma olyan szomorúan néz ki a magyar határ, legalább idebenn mindenki a kormányzat nyomásával is igyekezzék a lóállományt annyira fejleszteni, hogy mint lovas nemzet bármely percben meg tudja állani a helyét. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) Nagyon gondolkoznak azon, szinte félnek attól, hogy egy monstre deputáció készül az Alföldön a lovasitott leventék csapatával. Sohasem félnék, nincs a földön olyan ember, akitől ebben az országban félni kell, mert határozottan kötelességünk, hogy ebben az országban a magunk akaratjából ott, ahol a külföld hatalma reánk nem nehezedik, legalább gyakorlatot tartsunk. (Ugy van! jobbfelől.) Mondom, egy monstre deputáció készül, őrjárat a levente lovasitott csapatokkal. Sajnálattak kell kijelentenem, — a kormányzat hanyagságának, a kormányzat gyöngeségének tudom be ezt, innen a kormányzópártról mondom meg — hogy a lovasitott leventék intézménye nincs általánosságban a legnagyobb szigorúsággal végrehajtva. Ez az a kényes téma, amely engem az, én gazdatársaimmal szemben nyomatékosan érint. Mindamellett itt nem mint polgár, hanem mint képviselő beszélek ugy, ahogy az ország érdeke szempontiiából ezt kötelességemnek tartom. (Helyeslés .jobbfelől.) A honvédelmi minister urnák nem szabad eltűrnie azt, hogy ennek az országnak csak egyetlen egy városa, egyetlen egy községe is legyen, amely kimarad abból a demonstrációból, amely most készül. Kíméletet nem szabad ismerni a rend korlátai között ott, ahol a gazdatársadalom esetleges könnyelműsége, esetleges hanyagsága ezt a szégyent hozná az egész országra, nemcsak saját városára. Én tehát, amikor tudom azt, hogy a leventegyakori atozásban azoknak a legfőbb kötelességük benn lenni, akiknek féltenivalójuk van (Ugy van! Ugy van! Taps jobbfelől.) és akik az oktatásra rá vannak szorulva, rá vannak utalva, azt mondom, hogy onnan kitérni senkinek sem szabad. (Helyeslés jobbfelől.) Nem tartozik nekünk a nagy Istenen kivül senki megvédeni ezt a hazát, csak mi magunk. (Ugy van! jobbfelől.) Ha az, akinek itt féltenivalója van, hátrahúzódik, nagyon könnyen bekövetkezhetik az az állapot egy alkalmas pillanatban, amely bekövetkezett 1918-ban. Még valamire felhivom a képviselő urak figyelmét. Sok helyt az volt a baj, amikor négy és ötödféléves frontszolgálattal a katonák hazajöttek, nem tudták megtalálni megélhetésüket. Könnyű volt azokat felkapni Kun Bélának meg másnak; könnyű volt kivált azokkal szemben, akik a harctéren részt nem vettek. Ezt tehát épen a honvédelmi minister urnák többé megengedni nem szabad. Ha a nagyhatalmaktol rank nézve parancs az, hogy 32.000 embernél többet nem szabad fegyverben tartani, de köteles a honvédelmi minister ur mind egy lábig, aki születik férfinak, kitanitani. (Helyeslés es taps a jobboldalon.) Ezen az alapon, nem beszélve tovább, én ezt a költségvetést örömmel fogadom. Adja Isten, hogy ez a nemzet azzal erősödjék és hogy az mindenkinek, egész hazának hasznára legyen. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps. Szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Gömbös Gyula! Gömbös Gyula: T. Ház! Csontos Imre igen t. képviselőtársam a maga eredetiségével, őszinteségével és — ha szabad ugy kifejeznem magamat — a maga ihlettségével, azt hiszem, frappirozta az egész Házat. Bebizonyította azt, hogy a magyar földből sarjadzik egy nép, amely megdönthetetlen a maga akaratában, ősiségében és zsenialitásában, mert bár igen t. képviselőtársam sem katonai iskolázottsággal, sem diplomáciai iskolázottsággal nem rendelkezik, mégis egynéhányszor fején találta a szöget, és én erről az oldalról ez alkalommal szívből és barátsággal üdvözlöm a magyar falu reprezentánsát, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) annak a magyarfalunak reprezentánsát, mely magyar falu adja mindig a legtöbb katonát. (Felkiáltások a jobboldalon; A legjobbat! — Várnai Dániel: Akkor Farkas Elemér miért panaszkodik? — Csontos Imre: No, nem szabad zavarni, urak, bocsánatot kérek! Mikor lelkiismeretesen kezeljük a dolgot, akkor nem szabad zavarni!) A honvédelmi tárcával foglalkozni már békében is, de különösen a trianoni szerződés óta nézetem szerint igen kényes. A békében, de általában azért, mert szerény felfogásom szerint a hadsereg kényes szervezet. Már csak azért is kényes, mert a hadsereg tagjai soha sincsenek abban a helyzetben, hogy maguk itt a törvényhozásban álljanak fel és ide hozzák az ő sérelmeiket és kívánságaikat, és mert a hadsereg szelleme olyan specifikus szellem, amelyet csak az tud megérteni, aki egészen elmélyed a hadsereg lelkületének mélységeiben. Én mint hivaj tásos katona soha sem jöttem a Ház szine elé a hadsereg problémáival, mert nem tudok erőt venni azon szomorú gondolaton, hogy az a nemzet, amely egy évezreden keresztül büszkén forgatta a kardot, most még ettől a jogától is meg van fosztva, hogy az a nemzet, amely hősi erényeire mindig büszke volt, nem tudja fiait abban a szellemben nevelni, amint Farkas igen t. képviselőtársam kifejtette. Világbékét hirdetnek, leszerelést hirdetnek mindenütt, és a világbéke és a leszerelés leple alatt általános a fegyverkezés. (Ugy van! Ugy van!) Ezt kell megállapítania annak, aki a hadsereg kérdésével és a magyar külpolitikai kérdésekkel foglalkozik, (Ugy van! Ugy van!) Genfben és mindenütt általános béke- és pacifista jelszavak hangzanak. (Perlaki r György: Játék!) Ha egy külföldi jön hozzánk és látja a mi nyomorúságunkat, amikor hallja jajkiáltásainkat Trianon miatt, ha beszél velünk és látja azt a szomorúságot, amely itt minden arcról visszatükrözik, mindig azt mondja, hogy eljön az az idő, amikor világbéke fog uralkodni és a leszerelés teljes lesz. Az, aki a mi részünkről figyeli az eseményeket, figyeli elsősorban a kisentente-államok katonai felkészültségét, figyeli továbbá a^nagyhatalmak versenyzését, nemcsak gazdasági téren, hanem katonai téren is, annak arra a meggyőződésre kell jutnia, hogy ezek a jelszavak 44*
