Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-169
âl4 r Az országgyűlés képviselőházának csak azért vannak, hogy minket elaltassanak, (Ugy van! Ugy van!) lelkiismeretüket megnyugtassák, és hogy a magyar nemzetet kvázi prédájává dobják oda azoknak, akik a béke jelszava mögött a legteljesebb fegyverkezést hirdetik, de nemcsak hirdetik, hanem csinálják. (Pakots József: Török áfium!) Török áfium, mondja az igen t! barátom, modern áfium a helyes megállapítás. Legyünk tisztában azzal, hogy mig emberek a világon lesznek, mindig hare lesz kenyerük. Az egyén harcol a mindennapi kenyérért, a társadalom harcol, a társadalmi osztályok harcolnak a maguk érdekeiért, és a nemzetek is állandóan harcolnak, és bármilyen békés elhatározással éljenek egymás szomszédságában az egyes nemzetek, felfogásom szerint, egyrészt az emberi tökéletlenségnél fogva, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) másrészt az erőtényezők öntudatlan felhalmozásánál fogva az ellentétekét és erősebb, vagy a gyengébb problémáját végeredményben a harc dönti el. Aki ismeri a világtörténelmet, az tudja, hogy majdnem minden évszázadban a harc 20 évet vett igénybe, és bármennyire hirdette a világbékét Wilson, aki Amerika nevében megjelent a maga világbéke gondolatával, kérdezem, gyökeret vert-e ez a gondolat Amerikában, amely Amerika állandóan kontroll alatt tartja a japánokat most momentán, hogy mit csinálnak valamely félszigeten, és rögtön hajlandóságot mutat hadihajóit útra inditani. Ha vesszük akármilyen más nagyhatalomnak megmozdulását, amikor a saját érdekéről van szó, akkor sohaF--i a pacifista jelszavak, hanem mindig az ősi imperialista jelszavak azok, amelyek dominálnak. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon,) Történelmi tényként és tantétleként meg lehet állapitani, hogy az a nemzet, amely elbódittatja magát a pacifista jelszavak által, az de facto, mint ahogy a magyar nemzet 1918-ban tette, sir ját ássa meg (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) és elbukik azokkal szemben, akik egy egészséges imperializmust hirdetnek. Nem azért szólalok fel, hogy Magyarország számára egy imperialista politikának legyek szószólója, hanem az egyenlő osztóigazság érdekében emelek szót. Amikor azt hirdetik, hogy béke legyen, én azt tartom, hogy a lefegyverzett Magyarország nagyobb veszélye a békének, mint a felfegyverzett Magyarország. Nem azért, mert mi akarunk agresszívek lenni, hanem azért, mert állandóan prédának fognak tekinteni bennünket azok számára, akik megcsonkították Magyarországot. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ha tehát arról beszélnek, hogy itt Kelet-Európában békét akarnak, akkor nekem az a felfogásom, hogy Magyarországnak meg kell adni a módot ahhoz, hogy a békét biztosítsa a fegyveres felkészültség által. A bécsi hadügyministeriumban és másutt is fel van irva, hogy: »Si vis pacem. para bellum«,— »Ha békét akarsz, készülj a háborúra.« Tény az, és az emberi tulajdonságokból következik, hogyha, tudom, hogy (a szomszédom gyenge és bennem állandóan erős tendenciák élnek, végeredményben nem tudom megállni, hogy rá ne tegyem szomszédom tulajdonára a kezemet. Az, hogy Szentgotthárdot és hasonló lármát csapó politikai manővereket inaugurálnak ellenünk, csak azt jelenti, hogy valami tendencia mutatkozik a kisentente országaiban. Hol van itt a fegyverkezés? 25.000 ember felel meg a mi felfegyverkezési politikánknak vagy 35.000 ember? A zsoldos hadsereg az, amelytől félnek, vagy a kultúrpolitika, amelyet mi csinálunk, vagy a mi nyomasztó gazdasági helyzetünk az, amely 169. ülése 1928 május 11-én, pénteken. veszélyezteti az ő érdekeiket? Itt tisztában kell I lenni azzal, hogy a szándékok nem tiszták. (Ugy van! Ügy van! a jobboldalon.) És ha a ! nagyhatalmak Kelet-Európában stabilizációt ! és békét akarnak, akkor én azt mondom, hogy tessék Magyarországnak visszaadni a védelem terén az önrendelkezés jogát! (Helyeslés a jobboldalon.) Nem abból a célból, hogy mi háborút vezessünk, hanem abból a célból, hogy garantáljuk a békét Kelet-Európában, (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) mert ha van nemzet, amely erre jogot formálhat, az Magyarország és ha vannak, akik megértik ezt a nemzetet és ismerik történetét, azok tudják, hogy mindig akkor volt békétlenség Kelet-Európában, amikor itt a Duna medencéjében nem egy erős, állandó hatalom volt. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Ezekből az elgondolásokból tehát az a konklúzióm, hogy igenis helyes volna, ha a mi honvédelmi ministerünk elkezdené a tárgyalást a külügyminister úron vagy a kormányelnök úron keresztül olyan értelemben, hogy amikor idegeskednek Szentgotthárd miatt, akkor méltóztassék nekünk megadni a nemzeti önrendelkezést a honvédelem terén. Ha békét akarnak, adjanak fegyvert. Furcsa ez az ellenmondás, de azt hiszem, hogy ez igy van nemcsak azért, mert klasszikusok mondották és állapították meg, de azért is, mert a helyzetből következik, hogyha a Duna medencéjében és Kelet-Európában nyugalmat akarnak, a magyarságnak szabad fegyverkezési jogot kell adni. (Ugy van! Ugy van!) Azt hiszem, ebben egyek vagyunk, mint ahogy talán a honvédelmi tárcában nehéz is valami olyat találni, amire nézve nem lehetne egységes felfogást konstruálni. Ha a honvédséget ugy veszem, ahogy van, akkor azt kell megállapítanom, hogy volt idő, amikor a honvédség nem tudott magyarrá lenni. A forradalom után sok idegen importált szellem zavarta a magyar szellem kibontakozását. Ezt meg kell állapitanom, és logikus is, mert ha valaki ismeri a régi császári és királyi nevelést és a magyar királyi honvédnevelést, az tudja azt, hogy itten differenciák voltak már magában a nevelésben, magában az esküben, mert a honvédség az, alkotmányra is esküdött, Az egyik tisztet otthon nevelték, a másikat kint nevelték, tudatosan az összmonarchia centralisztikus érdekeinek szem előtt tartásával. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el,) Ezt a szellemet, azt hiszem, sikerült a minister urnák teljesen kiküszöbölnie. A hadsereg kell, hogy reprezántánsa legyen a nemzetnek, (Élénk helyeslés.) A hadsereg nem egy egyszerű biztonsági szerv; a hadsereg kell, hogy hordozója legyen a nemzeti gondolatnak azért, mert végeredményben a legerősebb politikai szerv, és ha ennek a hadseregnek tisztikara, altisztikara és legénysége nincs áthatva attól a gondolattól, hogy neki nagy történelmi, nagy nemzetnevelő hivatása van, hogy kvázi reprezentálója a magyar élniakarásnak. akkor a hadsereg nem tölti be a hivatását. (Ugy van! Ugy v'an!) Örömmel kell megállapítanom, hogy különösen a katonai nevelőintézetekben nagyszerű szellem uralkodik. (Ugy van! Ugy van!) örömmel kell megállapitanom, hogy a békéhez viszonyítva, a katonai nevelőintézeteknél elsőrangúan klasszifikált növendékek jelentkeznek, úgyhogy ma már nem lehet azt mondani, ha valaki rakoncátlan, vagy nem akar tanulni:
