Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-169

Az országgyűlés képviselőházának 169. ülése 1928 május 11-én, pénteken. 301 H ; jobboldalon és a közéven.) Ennek a munkának i megvan a kellő eredménye. Ez mindenesetre kiváló magasabb parancsnokainknak köszönhető, (Ugy van! a .jobboldalon.) elsősorban pedig a jelenleg a honvédség élén álló honvédfőparancsnoknak. (Éljenzés.) Több izben volt már alkalmam például a Ludovikában is megjelenni és láttam ott azt a hazafias és katonás nevelést, amely mindenesetre a jelenleg ott parancsnokló kiváló férfiúnak tulajdonítható, (Karafiáth Jenő: Éljen Sipos! — Szilágyi Lajos: Nagyszerű ember a békében is; a háborúban is az volt!) aki mindenesetre méltó utóda a nagy Szvetics József altábornagynak, aki a honvédségi Ludovikát megalapozta, (Szilágyi Lajos: Ugy van! Ugy van!) Az ilyen magamfajta, többé-kevésbbé idősebb katonának elég látnom egy bakát tisztelegni, vagy »jobbra át!«-ot látni, hogy ebből az illető csapatának belső értékére és fegyelmezettségére tudjak, következtetni. (Ugy van! a jobboldalon.) Mondhatom, hogy ma a honvédségben fegyelem van! (Ugy van! Ügy van! a jobboldalon és a közéven.) Fegyelem nélkül a katonaság nem ér egy hajitó fát sem. A fegyver technikája fejlődhetik az egekig, de annál inkább van a fegyelemre szükség, mert különben széjjel szalad az egész társaság, mintha csirkékből állana. (Ugy van! a jobboldalon.) Pár évvel ezelőtt felállították a jutási altisztképző iskolát, amit mindenesetre üdvözölhetek. Itt 14—18 éves fiuk részesülnek katonai nevelésben. Az alsóbb társadalmi osztályok részére ez bizonyos pálya, azért is rendszeresitették részükre az alhadhagyi állást. Ezt csak üdvözölni lehet, mert ettől az altiszti kar nívója arra a fokra emelkedik, ami a német hadseregben már évek óta megvan. (Helyeslés.) Szintén csak örömet kelt az emberben a honvédelmi minister urnák néhány más intézkedése, amilyen például az analfabéták oktatása. Polgári tanitók oktatják hetenkint háromszor az analfabétákat. (Szilágyi Lajos: Már csak azért is kellene az általános hadkötelezettség. Azelőtt a katonák tanították irni az ország lakosságát!) Vannak iskolák a legénység számára, amelyben október elsejétől március végéig tanítanak. Ezeket kezdők és haladók részére osztották be. Az iskolában nem tisztán csak katonai tárgyakra tanítják a legénységet, hanem számtanra, történelemre, földrajzra is. Mindenesetre ez az intézkedés üdvös. Én meg vagyok arról győződve, hogy a kormánynak gondoskodása tárgya az, hogy ez a mai zsoldosrendszer megszűnjék (Élénk helyeslés. — Borbély-Maczky Emil: Drága is! — Ugy van! Ugy van!) és átmenjünk egyszer már a védkötelezettség valamelyik formájára, mert hiszen a zsoldos hadsereg még drága is. Méltóztassanak csak számitani, 35 ezer ember van nálunk engedélyezve, de állitólag ennyi katonánk sincs, hanem csak 23 ezer emberünk van és ez belekerül nekünk 142 millió pengőbe. Jugoszláviának például, amelynek 150 ezer embere van, hadserege belekerül 2.5 milliárd dinárba, vagyis 242 millió pengőbe, tehát csak százmillióval kerül többe ez az ötször annyi hadsereg, felszereléssel és mindennel együtt. Az lenne a tiszteletteljes kérésem a honvédelmi minister úrhoz, hogy ha egyszer valamikor átmegyünk a védkötelezettség valaminő formájára, vagy pedig engedélyt kapunk a hatalmaktól nagyobb hadsereg tartására, (Homonnay Tivadar: Nem birjuk!) a lovasságot, amint az előadó ur is említette, szaporitsuk. Érdekes dolog, de a háborii után a lovasság ellen bizonyos ellenszenv váltódott ki, holott ez nem teljesen jogosult és igazolt. Épen a napokban olvastam például Seeckt porosz hadügyministernek egy cikkét, aki megcáfolja ezt — a franciák is mind átveszik — és ő különösen azt hangsúlyozza, hogy a lovasságra a jövő háborújában, amely mozgóháboru lesz, nem pedig álló: még inkább szükség lesz, miután a lovasságnak a mozgás az eleme. Természetesen ők kombinálják ezt mindenféle motoros eszközzel. Nagyon jól tudom, hogy honnan váltódott ki a lovasság ellen ez a bizonyos ellenszenv. Kezdem elölről, t. Ház. 1914-ben a lovasság pár hétig szerepelt. Velünk szemben voltak az oroszok. Az oroszok néhány hét múlva visszavonultak a front mögé. Lovasságunk tovább harcolt, s a hadvezetőség a mi lovasságunkat tönkretette. (Karafiáíh Jenő: Satanov!) Más is! Volt egy hadseregparancsnok, aki azt mondotta, hogy a lovasságnak, illetőleg egy lovastestnek, naponta 80 kilométert kell mennie, akkor rohamoznia és utána még gyalog harcolnia. (Mozgás.) Ilyen elvek mellett ez a bizonyos lovashadosztály, amely 3600 lovasból állott, egypár hét múlva 2400, teljesen harcképtelen lovat küldött vissza, amelyből az oroszok egyet sem tettek harcképtelenné, hanem hadvezetőségünk tette azokat tönkre. A hadseregben a loyasság ellen bizonyos animozitás volt. 1915. elején bennünket a lóról leszállítottak és gyalog harcoltunk. (Györki Imre: Jó lenne a kormányt is leszállítani a lóról! — Farkasfalvi Farkas Géza: Ej, de szellemes! Ez már igazán szellemes volt! Aktuális megjegyzés! — Györki Imre: Majd le fognak szállni! — Krisztián Imre: Előbb önök szálljanak le a szakszervezeti lovakról! — Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak! Fráter Jenő: A huszárság gyalog is megállta helyét, gyalog harcolt egész 1916-ig. Egy magyar gyaloghadosztály parancsnoka, aki Lucknál volt, elmondotta, hogy az ő 3000 emberre lefogyott gyaloghadosztályát három szotnya, három lovasszázad, tehát 300, a legjobb esetben 400 lovas egy napon keresztül a legkellemetlenebb helyzetben tartotta folytonos, szakaszonként való attakirozással. Saját szemeimmel láttam ugyancsak 1916-ban a Dnyeszter és a Pruth között Oknánál, amikor az oroszok pergő tüzeikkel az árkokat, a sáncokat a földdel egyszintűvé téve, az orosz lovasság betört és a visszaözönlő gyalogság egy zászlóalját visszahajtotta egyetlen szotnya. Saját szememmel láttam. Ezzel azt akarom tehát demonstrálni, hogy a lovasságra szükség van. (Ugy van! jobbfelől.) 1916-ban a lovasság egy részét újból lóra ültették. Én is abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy egy lovasezrednek, később pedig egy lovas dandárnak parancsnoka voltam, és merem állitani, hogy bárhol jelentkeztem a gyalogos parancsnok uraknál, ők mindenütt örömmel fogadtak. Ezek közül azután a háború után akadtak olyanok, akiknek a lovasság ellen voltak kifogásaik, holott akkor nagyon jól esett nekik, és kellemes érzés volt számukra, amikor a muszka lovasság közelükben volt és^ én a lovascsapatommal megjelentem. Oknánál az orosz lovasság olyan eredményeket ért el, hogy az volt a szerencse, vagy talán szerencsétlenség, hogy az orosz lovasság üldözni nem tudott, pedig kiváló lovasság volt az orosz lovassal, de csak a csata helyszínén, a csatatéren tudta összeszedni és foglyoká tenni a mieinket. Ha az orosz lovasság 1916 júliusában üldöz bennünket, meg nem áll talán Bécsig és lehetsé-