Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-169

302 Az országgyűlés képviselőházának 169, ülése 1928 május 11-én, pénteken. ges, hogy akkor Közép-Európa térképének ma más figurája van. A jövő háborúja, mint tudjuk, rajtaütésszerűén fog lezajlani. Repülőgépekkel, gázbombákkal és egyebekkel megtámadják a városokat, megtámadnak egyes fontosabb objektumokat. Most mi el vagyunk ütve az aktiv védekezéstől is, aktiv védekezés alatt értve azt, hogy nekünk nincsenek hadi repülőgépeink, nem engedik meg az ágyúkat sem, amelyekkel mi ezeket elhárithatnók, de nem engedik meg a passzív védekezést sem. A múlt esztendőben itt megszavaztunk, azt hiszem, 52.000 gázálarcot, ami egy csepp a tenger vizében. En nem tudom, hogyan lehetne itt eredményt elérni. Az a tiszteletteljes kérésem a honvédelmi minister úrhoz, hogy nem 52.000 gázálarcról, hanem sokkal többről igyekezzék gondoskodni, mert ha nem tudjuk ezeket a várható támadásokat annak idején ágyúkkal elhárítani, legalább arra kell módot adnunk, hogy az emberek életüket megmenthessék. Olvasom, hogy Oroszországban minden embernek van gázálarca vagy gázsisakja és hogy Oroszországban valósággal próbamozgósitásokat rendeznek egy ilyen gáztámadás esetére. Én azt gondolnám, — bár ez talán nem egészen a honvédelmi minister úrhoz tartozik, hanem a kultuszminister úrhoz és a belügyminister úrhoz — hogy ki kellene oktatni néldául a leventéket. A gáztámadás elleni védekezés bizonyos szakoktatási tárgy lenne a leventéknél, a cserkészeknél és a tűzoltóknál (Egy hang a jobboldalon: A rendőrségnél!) és a rendőrségnél is. Akkor azután átmenne a köztudatba, hogyan védekezhetünk egy esetleges gáztámadás ellen. (Ugy van! jobbfelől.) Tudomásomra jutott, illetőleg mindnyájan tudjuk, hogy Amsterdamban az idén olimpiád lesz és ezen a mi lovastisztjeink is részt fognak venni. Örömmel értesültem arról, hogy ezeket a tiszteket a honvédelmi minister ur megfelelő segélyben részesítette. Ha ez esetleg nem történt volna meg, nagyon kérném a honvédelmi minister urat, hogy fokozott mértékben részesüljenek ezek a tisztek segélyben, hogy a régi magyar huszárnak neve és dicsősége megmaradjon. (Helyeslés jobbfelől. — Malasits Géza: írországi lovakkal!) Ugyebár a régi világban a becs-berlini távlovagláson a mi tisztjeink elsőrangúan szerepeltek. Elsőrangúan szerepeltek a turini nemzetközi lovaglásban is, ahol például Farkasfalvi Farkas Géza t. barátom is nagyon szépen szerepelt. (Éljenzés — Szilágyi Lajos: Ugy van! A magyar honvédlovasság egyik legkitűnőbb tisztje volt!) Abban az időben ezek a tisztek kellő támogatásban nem részesültek. Miért? Mert akkor még tisztjeink más anyagi körülmények között voltak. De a tiszti állásban azokat a vagyonokat, amelyekkel rendelkeztek, mind felélték, (Igaz! Ugy van!) feléltük és ma ezek a tisztek alapos segélyre vannak rászorulva. T. Ház! A képviselő urak közül nagyon kevesen tudják, hogy ki volt lovag Henneberg Károly. Lovag Henneberg Károly — német nevű, de elsőrangú magyar ember — volt a honvédlovasság megteremtője. (Ugy van! Ugy van, jobbfelől.) Neki van a Kerepesi-temetőben a legszebb síremléke, mely Stróbl műve. Ez a síremlék — ha meg méltóztatnak nézni, látni fogják, hogy egyike a legszebbeknek — olyan anyagból van, hogy az bizony romlásnak indult. Három esztendővel ezelőtt a mélyen t. minister ur hozzájárult már ennek a síremléknek ideig-óráig való rendbehozatalához. Én tisztelettel kérdem a minister urat, hogy nem lehetne-e esetleg — mert vétek lenne, ha ez a síremlék elpusztulna — valamilyen komolyabb úton-módon megmenteni ezt a síremléket? (Helyeslés a jobboldalon.) Tudom azt, hogy rendkívül költséges lenne. Malasits t. képviselő ur a vitézségi érem tulajdonosokról, azoknak tiszteletdíjazásáról és nem tiszteletdíjazásáról beszélt. Én mint katona, nem tudok ugy hazamenni, hogy elő ne állanának az én embereim avval, hogy mi lesz a vitézségi éremdíjukkal. (Felkiáltások jobbfelől: Szégyeljük magunkat!) Én őket — hogy egy kicsit triviálisan fejezzem ki magamat — orruknál fogva vezetem már másfélesztendő óta. Erre az jogositott fel engem, — nem tudom, vagy a honvédelmi minister úrtól, vagy a népjóléti minister úrtól — körülbelül másfélesztendővel ezelőtt bizonyos biztatást kaptunk olyan értelemben, hogy már tárgyalás alatt áll ez a dolog. De ez még a mai napig is tulajdonképen csak tárgyalás alatt van. (Zaj.) Itt is szóvátette több képviselő ur ezt a kérdést, azt hiszem, Szinyei Merse Jenő t. barátom is. Szinyei Merse képviselő urnák a népjóléti minister ur azt a választ adta. hogy ez nem Ő hozzá tartozik, hanem a honvédelmi minister úrhoz. A Felsőházban pedig Hellebrandt tüzérségi tábornok ur tette szóvá ezt a dolgot, A népjóléti minister ur választ adott neki, de azt hiszem, nincsen egy vitézség'iérem-tulajdonos sem, akit ez a válasz kielégítene. (Pozsogár Miklós: Növeli az elégedetlenséget!) Hellebrandt felsőházi tag ur adatai szerint négyszáz arany-vitézségiérem tulajdonos van, 8000 nagyés 40.000 kis, illetőleg II. osztályú ezüst-vitézségiérem tulajdonos van. Valahol tehát meg kellene kezdeni a kérdés megoldását. Beszéltek mindig három, meg ötmillió pengőről és így tovább. Tenni kellene valamit, hogy ezek az emberek lássák azt, hogy nemcsak azok részesülnek valami kárpótlásban, akik anyagi helyzetüknél fogva hadikölcsönt jegyeztek és megrövidültek, hanem, hogy azok is, akik a hazáért harcolva — ami kötelességük volt — életüket a veszélyeknek jobban kitették — hiszen ezek jobbára rokkantak is — ezek is részesülnek valami kárpótlásban. Békében egy aranyvitézségi-éreimtulajdonosnak napi 40 krajcárja, vagyis 80 fillérje volt, tehát egy hónapra 24 koronája. Most, mondjuk, adjunk nekik 20 pengőt, így az a 400 aranyvitézségi-éremtulajdonos 96.000 pengőbe fog kerülni egy évben. Legalább valahogy meg kellene kezdeni ezt a dolgot, hogy valamit lássunk már. (Helyeslés a jobboldalon.) 96.000 pengőt legalább az aranyyitézségi-éremtulajdonosoknak, azután menjünk tovább a többiekre is. (Egy hang a jobboldalon: Nevetséges kis összeg!) A tényleges tisztek illetményeit a múlt esztendőben 10—15%-kai feljebb emelték. Ez valami enyhülést hozott, de ez csak egy csepp a tenger vizében. A lakbérkérdés azonban sehogy sincs rendezve. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Méltóztassanak csak tekintetbe venni t. Ház, hogy a katonaság tekintélyes része, továbbá a vámőrség, a perifériákon, a határokon lakik, jobbára kisebb községekben, ezek a kisebb községek pedig a legutolsó lakbérosztályba vannak sorolva. (Felkiáltások a jobboldalon: Sajnos!) Az az illető főhadnagy, vagy más tiszt, akit — mondjuk — két szoba illet meg, nem képes egy szobát megfizetni a lakbérből, hanem annak dupláját kell megfizetnie, mert ezek a községek természetesen kihasználják az ő szorult helyzetüket. (Csontos Imre: Minden tisztviselő ráfizet a lakbérre! Nincs tisztviselő, aki rá ne fizetne!)