Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-169

300 Az országgyűlés képviselőházának 169. ülése 1928 május 11-én, pénteken. zatnak tartják. (Szilágyi Lajos: Ki mondta?) A 90-es években esett ennek a felfogásnak áldozatul egyik elvtársunk, Klein Jakab, akit egy hírlapíró védelme alatt leszúrtak. Általában a munkásmozgalom valahogy a katonaságnál — hogy a régi terminus technikus-szal éljek — rosszul van besreibolva. (Zaji.) Hogy ebből kifolyólag milyen komikus esetek állnak elő, ezt a következőkkel kivánom bizonyitani. A katonai műhelyekben szükség van szabókra, cipészekre, kovácsokra, bognárokra. Miután a katonaságtól ezeket nem akarják elvonni, tehát civilmunkásokat vesznek fel ezekbe a katonai műhelyekbe. Ha felveszik azt a munkást, akkor rendszerint a rendőrséghez fordulnak, hogy kutassa ki hogy az illető nem tagja-e a szakszervezetnek. Természetes, hogy az a munkás előrelátó lévén, előzőleg már vak szakszervezeti tagsági könyvet vált magának, hogy a rendőrség ne tudja megtalálni. Megnyugtatom a t. minister urat, hogy igen nagy számban dolgoznak igen derék, jóravaló szervezett munkások vak tagsági könyvekkel, akikre nézve azonban az a hivatalos felfogás, hogy ezek nem szociáldemokraták. A háború alatt sem a golyóknál, sem a lövedékeknél, sem a gránátoknál, sem a srapnelleknél nem nézték azt, hogy szervezett munkás csinálta-e vagy nem szervezett munkás. A katonai berendezések 99%-át szervezett munkások csinálták, és én itt önök előtt, a Ház előtt kijelentem, hogy egyetlen szabotálási eset Magyarországon a világháború alatt nem fordult elő. Előfordultak sztrájkok, amelyek főképen a munkaadók kapzsiságából állottak elő, mert nem akarták a túlórákat megfizetni, de szabotálási eset egyetlenegy sem fordult elő. Ha tehát a világháború alatt nem kellett félni a szervezett munkásoktól, ha nem kellett tartani tőlük, és nem kellett a rendőrségnek kinyomozni, hogy az illető kicsoda, ugy ma már komikus dolog, hogy az egész rendőri apparátust megmozgassák, hogy az a bognársegéd szervezett munkás-e vagy sem és kiderül, hogy vak-tagsági könyve van és ott vidáman dolgozik. Ez nagyon komikus. Ugyancsak ilyen komikus dolog az is, hogy például Debrecenben a körletparancsnokság elrendelte, hogy a szocializmus ellen a legénységet valamiképen meg kell védeni, valahogyan szellemi védőoltást kell adni a legénységnek a szocializmus ellen. Erre legalkalmasabb eszköznek azt találták, hogy az ottani »Hajduföld« című újságot fizettették elő 100 példányban. Ezt adják a katonáknak olvasmány gyanánt, hogy majd ez fogja megmenteni őket attól, hogy a szocializmus bűvkörébe kerüljenek. Végtelenül sajnálom azokat a katonákat, akik ezt a szánalmas irka-firkát olvasni kénytelenek. (BorbélyMaczky Emil: Nagyon jó lap! — Krisztián Imre: Önöknek persze csak a Népszava a jó lap!) Ugy látszik, nem tudnak a szocializmus ellen mással küzdeni, csak azzal, hogy hivatalosan előfizettnek a Hajduföldre és ezt osztogatják szét a katonák között. Meg kell mondanom, hogyha ilyen orvosszerekkel kivannak élni, ez nem sokat fog használni, legfeljebb a nyomdaipar fellendül, nekünk pedig nem fog ártani. Ezeket kívántam előadni a honvédelmi tárca költségvetésével kapcsolatban. Ismételten kérem a minister urat, hogy azokra nézve, amiket a hadifogságból hazatértekre, nemkülönben a háború alatt elkövetett bűncselekmények^ üldözésére vonatkozólag elmondottam, méltóztassék megnyugtató nyilatkozatot tenni. Egyébként pártállásomnál fogva a tárca költségvetését nem szavazom meg. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Fráter Jenő: Fráter Jenő: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassék megengedni nekem, én aki a honvédlovasságnál ténylegesen, 35 esztendeig szolgáltam, (Éljenzés a jobboldalon és a középen.) hogy a honvédelmi tárca költségvetéséhez hozzászólhassak. (Halljuk! Halljuk!) Bátor vagyok mindenekelőtt kijelenteni, hogy azt elfogadom. Leszek bátor röviden pár szóval megindokolni azt is, hogy ez nem zárja ki azt, hogy a honvédelmi minister úrhoz pár kérdést és kérést ne intézzek. (Helyeslés.) Elfogadom a költségvetést azért, mert meg akarom adni ennek a hatalmak által szűk korlátok közé szorított kis honvédségünknek azokat az eszközöket, amelyekre szüksége van, hogy majd annak idején, ha a honvédségünkre szükségünk lesz, harcra kész állapotban legyen, (Éljenzés.) mert nem akarom azt, hogy valamikor szemrehányást tegyek magamnak, hogy nem járultam hozzá szavazatommal ahhoz, hogy honvédségünknek ezeket az eszközöket megadjuk. Nem akarom kutatni, hogy mik voltak az okai, mik nem, de azt hiszem, mindnyájan tudjuk, hogy a világháborúba 1914-ben bizony nagyon hiányos felszereléssel mentünk * bele. (Ügy van! Ugy van! — Borbély-Maczky Emil: Vörös nadrág és vörös csákó!) Tisztelt képviselőtársaim közül 71-en vettek részt a mozgósítás után a világháborúban, és ők is meggyőződhettek ezekről a hiányosságokról. A világháborúban a hadrakelt sereg tekintélyes részét a népfelkelés képezte és láttuk, hogy bizony, a népfelkelés régi szisztémájú Werndl-puskával, 75-ös mintájú, ugyancsak régi szisztémájú Uchácius-ágyúval volt felszerelve ugyanakkor, amikor — csak a montenegróiakat emlitem —

: ellenségeink a legmodernebb acélcsövő francia ágyúkkal operáltak a mieinkkel szemben. De menjünk csak tovább. Például géppuskánk sem volt olyan számban, mint kellett volna. Egy lovashadosztálynál összesen csak nyolc volt. Később már ezredenként volt nyolc. (Borbély-Maczky Emil: Tizenhat is!) Orvosaink hivatásuk magaslatán állottak, csakhogy az egészségügyi felszerelések roppant hiányosak voltak s ennek volt talán a következménye, hogy bizony nagyon sok ember bénult meg vagy pedig el is pusztult. Gondoljunk csak vissza arra, hogy a német hadsereg miért tudott a nyugati- keleti, déli frontokon olyan nagyszámban szerepelni. Az is hozzájárult ehhez, hogy a német hadsereg egészségügyi felszerelése tökéletes volt. Ott nem pusztultak el, ott napirenden volt, hogy nyolcszor-tizszer sebesült emberek mentek ki a frontra, mert az egészségügyi felszerelés olyan tökéletes volt, hogy nem lettek bénák, harcra képtelenek az emberek és nem is pusztultak el. Nálunk a műszaki berendezkedések is hiányosak voltak. A lovasságra gondolok itt. Nekünk például kezdetben, amikor a lóról leszállva kellett harcolnunk, a tiz körmünkkel és a puska tusával kellett azt a vakondokszerü túrást fedezékül kikaparni magunknak. (Borbély-Maczky Emil: Ugy van!) Már az a kívánságom, hogy ezek az állapotok ismét be ne következzenek, is egyik oka annak, hogy a költségvetést megszavazom, de megszavazom a költségvetést azért is, mert látom azt az intenziv hazafias munkát, amely a honvédségnél folyik. (Ugy van! Ugy van! a