Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-168

Az országgyűlés képviselőházának 168. véleményére, (Fábián Béla: A közerkölcs helyreállítására!) mert legalább a korrupciót, a feneketlen visszaéléseket, a panamák özönét, amelyeket nem lehet napvilágrahozni, mert aki napvilágra hozza, azt a szakbiróság. a sokra tartott szakbirósag súlyosan elitéli, mindezeket a panamákat és közéleti visszaéléseket az esküdtbiráskodással tisztába lehet hozni. (Dabasi Halász Móric: Panamák nyilvánoisságrahozatalért nem Ítélnek senkit!) De az igazságügy minister urnák az a kijelentése sem nyugtatott meg, amelyben azt mondotta, hogy az amnesztiarendelet milyen tág körre terjed ki és ki kapott amnesztiát. Itt van kezemben a kibocsátott amnesztiarendelet és ezen rendelet azt mondja 3. pontjában, hogy: »nem részesülnek kegyelemben azok, akiket a 439.000/1919. M. E. számú rendelet 1. §-ában meghatározott bűncselekmények miatt ítéltek el, vagy aki ellen ilyen bűncselekmény miatt kell eljárást indítani és folytatni.« Ami annyit jelent magyarra lefordítva, hogy nem terjed ki az amnesztiarendelet nemcsak azokra, akiket a gyorsított tanács ítélt el annakidején, amely gyorsított tanácsi intézkedésekről azt hiszem, már mindenkinek megvan a maga véleménye, hanem nem terjed ki azokra sem, akiket nem a gyorsított tanácsok Ítéltek el, hanem akik ezen gyorsított tanácsok rendelkezése értelmében most kerülnek bírói Ítélkezés alá s az á súlyos, igen t. igazságügyminister ur, hogy még most, kilenc évvel az események lezajlása után is, foglalkoznak a bíróságok az úgynevezett kommunizmus alatt elkövetett bűncselekményekkel, embereket ítélnek el, és ezekkel a szerencsétlen emberekkel szemben, akik azóta itthon éltek, rendes polgári foglalkozásukba visszatértek, semmi bűncselekményt ez alatt az idő alatt el nem követtek, a hatósággal összeütközésbe eddig nem kerültek, akik a javulás minden kritériumát fel tudják mutatni, ezekkel szemben sincs megértés, hanem ezekkel szemben is tovább érvényesül a bosszúálló szellem és még ezeket a szerencsétlen embereket is megfosztják szabadságuktól. Ugyancsak hibáztatnom kell azt, hogy az amnesztiarendelet kiveszi azokat is, akik az állitólagos bűncselekményeket külföldön követték el és, harmadszor, azokat is, akik magukat a bűnvádi eljárás, vagy büntetés alól elvonva, külföldre távoztak. (Dabasi Halász Móric: Szöktek!) Ez a két pont is olyan, hogy ebben a kérdésben is ideje lenne már megértést tanúsítani és az amnesztiát ezeknek az úgynevezett állitólagos bűncselekményeknek elkövetőire is kiterjeszteni. (Zaj.) Végül hibáztatom az amnesztiarendeletnek azt a rendelkezését is, amely kivonja az amnesztia alól a politikai bűncselekmények és a sajtó vétségek elkövetői közül azokat, akik a jelen elhatározás kelte előtt elkövetett^ bűncselekményért, illetőleg az utóbbi három év alatt elkövetett bűncselekményért vagy sajtó vétségért jogerősen el voltak ítélve. T. Ház! Ha figyelembe veszem azt, hogy az utóbbi három esztendőben a magyar újságírók ellen tömegesen folytattak le tiltott közlési pereket, amely tiltott közlési perekben, magam is elismerem, aránylag csekély büntetéseket hoztak, 100.000 korona fő- és 50.000 korona mellékbüntetéseket — akkor azt kell mondanom, hogy a kiszabott aránylag csekély büntetés is elégséges arra, hogy elvágja, elüsse a lehetőségét annak, hogy később amnesztiában részesüljenek ezek az emberek, úgyhogy az az amnesztiarendelet, ugy, amint azt kiadták, aem ülése 1928 május 10-én, csütörtökön. 269 kelthet megnyugvást, legalább is nem olyan mértékben, mint amilyen mértékben az időszerű lenne. En tehát, minthogy a minister ur nyilatkozatát nem tartom bizalomkeltőnek, a költségvetésnek ezt a tételét sem fogadom el. Elnök: Szólásra következikl Fitz Arthur jegyző: Rassay Károly! Rassay Károly: T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy a felmerült kérdéshez néhány megjegyzést fűzzek. Magam részéről nem fogom elkövetni azt a tapintatlanságot, hogy az igazságügyminister úrtól reklamáljam az esküdtszéket, nem pedig azért, mert én meg vagyok győződve arról, hogy az igazságügyminister ur nem adhatja meg nekünk az esküdtszéket. Ez nem igazságügyi kérdés ma, ez politikai kérdés, és a politikai kérdések felett nem az igazságügyminister urnák általam igazán nagyrabecsült és meleg szimpátiával tekintett személye, hanem kizárólag a ministerelnök ur rendelkezik. (Malasits Géza: Akkor várhatnak az esküdtszékre!) Én nagy figyelemmel olvastam a debreceni beszédet és láttam azokat a bizonyos Ígéreteket, (Malasits Géza: Már mindezt sokszor hallottuk) amelyeknek értékét talán csak az rontja le. hogy már évek óta hallom ezeket az Ígéreteket és láttam azt a tényt is, hogy nem szerepel a régi ígéretek egyik pontja: a titkos szavazás és másik pontja: az esküdtszék. Nagyon helyesen és bölcsen, mert a mai rendszer sem az egyiket, sem a másikat nem birja el. Ez elsőrangú politikai kérdés, mert az olyan orszá<>-. amely nem rendezkedik be a szabadságjogokra, nem rendezkedik be a tökéletes parlamentarizmusra és a tökéletes alkotmányos kormányzásra, nem illesztheti be a maga intézményei közé sem a szabadsajtót, sem az esküdtszéket. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ezért a magam részéről nem reklamálom az esküdtszéket az igen t. igazságügyminister úrtól, reklamálom majd alkalomadtán, amikor szóbakerül, a t. ministerelnök úrtól, sajnos azonban, az eredmény mindkét esetben egy és ugyanaz lesz. (Malasits Géza: Jó helyre tetszik magát adreszszálni !) Szerettem volna azonban, hogy függetlenül a pártállási differenciáktól, azok a képviselők, akik jogászok, akik a gyakorlati életben működnek és elméleti téren is működnek, ne hangoztassák — igazán nem tudok más kifejezést használni •— azokat a sötét elveket az esküdtszék intézményével szemben. Bocsánatot kérek, nem tarthatom teljesen reálisnak az olyan argumentumot, amely hivatkozik arra, hogy az esküdtszékek milyen súlyos tévedésü ítéleteket hoztak: egészen bizonyosan hoztak, (Farkas István: És a szakbiróságok is!) Nem akarok arra hivatkozni, hogy ezeknek a tévedéseknek kiküszöbölésére a mi jogrendszerünkben van már bizonyos korrektivum az esküdtszék intézményénél, azonban, van egy dolog, amiről nem méltóztattak beszélni, pedig a kérdés helyes megvilágításához ez is hozzátartozik. Én csak arra hivatkozom- amire az én igen t, képviselőtársaim közül is többen hivatkoztak: hát a szakbiróságok nem hoznak kétségbeejtő, niegborzasztó justizmorditéleteket'? (Malasits Géza: De mennyit!) Amikor a francia forradalom volt, akkor Angliában, az alkotmányosság hazájában, szintén erőt vett egy nagy idegesség, félelem a forradalomtól és a bíróságok egyre-másra hozták a legkegyetlenebb ítéleteket bizonyíték nélkül, azon a címen, hogy valiaki egy titkos társaság tagja, anélkül, hogy felfektették volna, van-e titkos társaság és ekkor Pitt így kiáltott fel a par-