Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-163

18 Az országgyűlés Jeepviselőházának 163. ülése 1928 május 2-án, szerdán. földmivelésügyi ministerium, s végül a ministerelnökségnek is van szociálpolitikai osztálya, (Farkas István: Amely politikát csinál!) úgy hogy öt ministeriumra oszlik szét az, a munka, amelyet egységesen, egy kézbe^ kellene összpontosítani, tömöríteni és egységes elgondolás szerint, a különböző problémákat _ logikusan összekapcsolva kellene kezelni, fejleszteni és kiépíteni. Egészen természetes, hogy ha öt ministeriumnak kell állandóan veszekedni afelett, hogy mi legyen és mi ne legyen, akkor a szociálpolitikai haladás tempója lassú. De éppen azért kellene a kormánynak, mint egésznek, arra az emelkedettebb álláspontra helyezkednie, hogy ha már van szociális ministerium, akkor minden szociális kérdés, minden hatalmi elgondolástól mentesen, ennek a ministeriumnak kezelésébe menjen át. Annak, hogy öt ministerium kezeli a szociálpolitikát, nem lehet más oka, mint hogy mindegyik ministerium féltékenykedik a maga hatalmi köreire és presztizssértést, hatalmi csorbulást lát abban, ha a szociálpolitikai ügyeket kiengedi f a kezéből. Pedig t. Képviselőház, merem állítani: ez a kérdés sohasem volt olyan fontos, mint amilyen fontos ma, mert soha nem volt olyan magasfoku kultúra, mint most, és ezzel szemben soha olyan feneketlen nyomorúság nem állott, mint napjainkban. És ha van szociális^ elégedetlenség, s ha van törekvés a szabadulásra, ez a borzalmas kontraszt ezt csak kimélyíti. Természetes, hogy valamikor, talán nagyon régen, amikor a kultúra forrásai még nem nyiltak meg annyira, amikor a fejlődés még nem volt ezen a fokon, amikor a munkás még nem látta közvetlen közelében azt a nagy haladást, kultúrát, jólétet, amely körülveszi, amelyben azonban nincs része, akkor talán nem volt annyira hajlamos az elégedetlenség kitermelésére, mint ma, amikor látja a magasfoku fejlettséget minden téren, a tudomány, a művészet, a technika terén, ő maga pedig olyan nyomorúságban fetreng, hogy még csak feltekinteni sincs módjában az emberiség munkájának eme nagy eredményeire. T. Képviselőház! Nagyon helyes és okos dolog volna, ha a népjóléti ministerium néhány vezetőembere, vagy talán a minister ur is, Harun al Easid példájára, kinézne egyszer a perifériákra és megnézné, hogy mi van ott, megnézné a lóversenytéri kalyibákat, a ferencvárosi kiserdőn épült kis házakat. Mint a fecskefészkeket, ugy építették ezeket a kis házakat fadarabokból, sárral tapasztották össze, ócska vászonrongyokat rakosgattak rá és úgy hoztak össze ilyen kis kalyibákat, amelyek egészségtelenek^ amelyek a mai viszonyoknak és igényeknek távolról sem felelnek meg s amelyek mellett nagyon furcsán hatnak a gyönyörű, szép nagy, égbenyúló márványpaloták, amelyek gondolkodásra késztetik a föld alá bujt embereket. Látnia kellene a minister urnák vagy megbizottainak, hogy ezeknek a sárvityillóknak tetején ott van az antenna, a rádió-szerkezet. Méltóztassék elképzelni, egy ilyen kalyibában hentergő ember lelkiállapotát, akinek alkalom adódik ilyen összehasonlításokra. Rendkívül fontos tehát ebben a korszakban és ebben a viszonylatban a szociális tevékenység. Es ezen a téren éppen erre a ministeriumra hárulna az a nagy feladat, az a meszszemenő kötelesség, hogy a szociális és gazdasági nyomorúságot csökkentse és azt a borzalmas ellentétet, amely egyrészt a haladás és fejlődés, másrészt a borzalmas nyomorúság között jelentkezik, a minimumra redukálja. Vegyük például a lakásügyet. Nekem > kezdettől fogva nem tetszett az, hogy a népjóléti minister úr magára vállalta a lakásügyek kezelését. Ez nem odatartozik. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Nem én vállaltam, az elődöm vállalta!) Ez egy esetben tetszenék nekem, akkor, ha a lakásügy programja nem a lakbérek emelése volna, hanem valami olyan program volna, amely a lakhatást lehe^ tővé teszi, s amely a házbéreket úgy szabályozza, hogy az a keresettel arányos legyen. A mostani Lakásprogramm nem tűzött ki egyebet maga élé célul, mint azt, hogy a házbéreket visszavigye lassanként, ugyan, de a gazdasági viszonyokhoz mérten túlgyoris tempóban a békebeli nívóhoz és hogy a lakásgazdálkodást felszabadítsa. Ez, a mai lakásprogramm két osaloipa. [Mindkettőt meglehetősen jgyotrs tempóhan hajtja végre a ministeriiim. Ha ligyelemibe vesszük

1 azt, hogy a szanálás^óta 73%-kai emelkedtek a lakbérek, a munkabérek: elleniben vagy megmaradtak és> stagnálnak, vagy pedig lejjebb sülyedtek, olyan eredményt kapuink, amelyben a népjóléti minister urnák nem lehet öröme és meg vagyok róla győződve, hogy nines' is öröme benne. Hogy miért csinálja, nem tudom, de hogy helytelenül csinálja, azt megállapítom, A boltbéreknél -még nagyobb az arány, mert hiszen itt 200—300—400%-os emelkedés is van, ami nemcsak a háztulajdonos és a boltbérlő ügye, mert hiszen egészen természetes, hogy a megszorított boltbérlő a házbérpluszt áthárítja a fogyasztóra, ez tehát fokozza r

a drágaságot, lejebb szállítja az életszintet, még lehetetlenebbé teszi a megélhetést, mésr • nagyobbá teszi azt a különbséget, amelyről az előbb beszéltem. Ha a népjóléti minister u,r a másra lakásprogrammjáiban nemcsak ezt a két tételt állította volna be, hogy vissza a békebeli állapotokhoz, vissza a szabad lakásgazdálkodáshoz, haneim azt is, hogy miikép hozhatók arányba a feleimelfcediett lakbérek a kereseti viszonyokkal, -akkor azt mondanám: ez népjóléti munka, ez odatartozik, ezt meg kell csinálni. Ha például meg volna a béregyeztető hivatal, amelyre nézve kereskedelemügyi ministeri rendelet van s amelyre hivatkoztam közbeszólás formájában az előadó ur előadmánya alatt, mondom, ha volna béregyeztető hivatal, egy pártatlan testület, amely leül minden befolyástól menten, nem fésïzélyeziVe munkás és munkaadó érdekképviseletektől és megállapítja, hogy mennyi a lakbér, mennyi iaiz élelem, mennyi az életindex sí mennyi ezzel szemben a kereset, mennyinek kell lennie a, keresetnek, és azi itt mutatkozó differenciák áthidalására az államhatalom erejével siet, akkor lazt mondanám: rendben van, vissza kell térnünk a békebeli állapotokhoz, szabaditsák fel a lakásokat, engedjenek szabad folyást annak a g-azdasági törvénynek, hogy a kereset és kínálat viszonya szabja meg valaminek az árát, tehát a lakás árát is, viszont azonban akkor tessék számitásiba venni és figyelembe venni azt, hogy ezzel szemben a lakónak, a bérlőnek -mennyit kell keresnie, hogy ezt a szükségletét kielégíthesse!. Ismétlem, ma azi a helyzet, hogy a szanálás óta — amikor megindult a lakásbérek emelése — 73%-kai emelkedett a lalkásbér, de a munkabérek stagnálnak, vagy pedig lejebb szállottak, másrészt viszont az állam teljesen elhanyagolja a dolgozó rétegeket és nemcsak hogy nem siet segítségükre, hanem ahol lehet, a gazdasági ellenfélnek, a kapitalizmusnak siet segítségére, hogy a munkásoknak és alkalmazottaknak bér-