Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-167
Âz országgyűlés képviselőházának 167. ülése. 19%8 május 9-én, szerdán. 233 tralizációval, a racionalizációval, a koncentrációval és összefügg különösen a kormányzati formáknak és az állami berendezkedésnek azzal a centralisztikus formájával, amely megteremtette a bürokráciát, amely folytonosan nagyobb és nagyobb embertömegeknek adott ugyan kenyeret, de ez a kenyér idővel mindig soványabb lett, azonban nem változtatott azon a tényen, hogy az intelligens középosztály, illetőleg az intellektuellek nagy része hivatalokban dolgozik. Ennek a válságnak kiindulása Magyarországon már ott kezdődött, amikor a magyar történelmi középosztály, a birtokos középosztály nagy része megvált ősi földjétől, megvált ősi foglalkozásától. (Jánossy Gábor: A ferbli! — Rassay Károly: Igaz!) és igyekezett magának a hivatalokban elhelyezkedést keresni. Az ősi föld árából kultúra és diploma lett, a kultúrából és diplomából pedig kenyér lett, de csak addig, amig a gazdasági élet meg nem torpant és az intellektuális tömegek nagy részének méltó eltartására úgyszólván képtelenné nem vált. (Jánossy Gábor: Halljuk az igazságügyet!) Rákövetkezem még arra is. (Derültség.) Ez a kor minden vonatkozásban átalakuló és vajúdó korszak. Természetes dolog, hogy ennek az átalakulásnak és vajúdásnak keserveit elsősorban a gazdaságilag gyengébb elemei fogják megszenvedni. Szeretném a magyar intellektuális középosztályt megvigasztalni és azt mondani, hogy legyen még további tűréssel, mert hiszen jobb idő is következik, amikor legalább a standardszerü megélhetése biztositva lesz. Én azonban Őszintén szeretek beszélni, és nem akarnék délibábokat festeni a horizontra, amely még mindig ködös. (Jánossy Gábor: Nem is lehet!) De a magyar intelligens középosztály nem is szorult rá, hogy biztatgassák és álmokkal áltassák, mert tudja, hogy a háború utáni harcban ez az osztály a frontharcos, akinek a maga állásait nem szabad otthagynia, ha nem akarja hazájának sorsát és kultúráját veszélyeztetni. Az állami élet problémáival foglalkozó görög filozófusok már több mint kétezer esztendővel ezelőtt hirdették azt a tételt, hogy az államok legbiztosabb alapja az olyan társadalmi berendezkedés, ahol a túlsúly, a vezető és irányitó szerep a középrendüek tömegén fekszik és ezeknek kezében van. A származási, a vagyoni é> az értelmi arisztokrácia uralma az oligarchiához, a plutokráciához vagy a timokráciához vezetett. Bocsánatot kell kérnem Jánossy Gábor t. képviselőtársamtól azért, hogy ezt igy mondom el, azonban nincs magyar, szó, (Jánossy Gábor: Már megbocsátottam! Élvezettel halljuk! — Derültség.) amellyel ezeket a fogalmakat vissza tudnám adni. (Jánossy Gábor: Majd keresünk!) A tömegek uralma pedig az ochlokrácia uralmát egyengetné. Mind a kettő elvezet az autokráciához. (Jánossy Gábor: Ezek gyönyörű görög szavak, élvezettel hallgatom őket! — Derültség. — Gál Jenő: Csontos is ezt szereti 1 ? — Csontos Imre: Nem, én nem értek hozzá! — Derültség.) Tehát már a görögészjárás szerint is csak a középrendüek tömege az, amely egy államot fentartani, a szabadságjogokat, a polgári szabadságokat és a haladás folytonosságát biztosítani tudja. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. — Jánossy Gábor: Les aristocrats! A legijnbbak!) Ismeretes, hogy a görög bölcseknek ez a tétele a görög városköztársaságokon kivül nagyon sokáig nem érvényesült és évszázadok küzdelmei és vajúdása voltak szükségesek ahhoz, amig a modern értelemben vett középosztály megszületett. Ma azonban mái* elvitathatatlan tétel az, hoigy a középosztály erkölcsére, kultúrájára és gazdasági erejére az államoknak, ha fenn akarnak maradni, feltétlenül szükségük van. És ha igaz az, hogy az állam fentartó erők közül az egyik leghatalmasabb erő a közép osztály kultúrája, erkölcsi és gazdasági ereje, akkor a középosztály problémájával mind a kormányzatnak, mind a parlamenteknek mindenféle vonatkozásban intenzive kell foglalkozni. Az egész magyar középosztály problémájával természetesen az igazságügyi költségvetés keretén belül nem foglalkozhatom, csupán az intellektuális középosztály egy rétegével, annak bajaival kivánnc-k foglalkozni, gyűjtőnévvel jelölve: a jogászokkal és még jobban specializálva, az ügyvédekkel. (Egy hang a középen: No, Imre bácsi! — Csontos Imre: Ezekért ejtettük el a titkos választójogot! Tanulja meg az ügyvéd; ur! Ezekért ejtettük el! — Derültség.) Az ügyvéd-probléma épen olyan fontos kérdés, mint akármelyik más társadalmi osztály problémája és létkérdése. (Ugy van! Ugy van! a középen.) Szociális kérdés ez is, mert hiszen avval tisztában kell lennünk, hogy mindaddig, amig a kapitalisztikus termelési rend alapján állunk, amig a polgári társadalom, a polgári felfogás alapján állunk, ügyvédiek nélkül közéletet, jogéletet elképzelni nem lehet. (Östör József: Szerencse, hogy nincs itt Gaal Gaston! — Derültség.) És még egyet! Véletlen talán az, hogy amióta alkotmányos, parlamentáris kulturélietet élnek az embereik, a közélet vezetői között annyi volt az ügyvéd? Talán véletlen, hogy most a francia választásoknál 145 ügyvédi került be a parlamentbe? (Jánossy Gábor: Persze, hogy véletlen! Minden véletlen!) Talán véletlen, hogy Cicerótól kezdve egész, sereg olyan embert tudnék! felsorolni, akii 'vezetőszerepet^ elhatározó szerepet játszott nemzetének életében és aki ügyvéd, jogász volt? Ilyen véletlen, t. Ház, nincs. Okát is meg tudnám magyarázni, okát is meg tudnám adni ennek, ez azonban nem tartozik ide. Én egyszerűen in praxi térek át arra a kérdésre, hogy vájjon az ügyvédség helyzete Magyarországon milyen, kell-e ezen segiteni és lehet-e ezen segíteni. (Csontos Imre: Kevesbiteni őket, az a legjobb orvosság. Irtani! — Derültség. — B. Podmaniczky Endre: Rostába tenni őket, ugy-e? — Horváth Mihály: Száz holdat adni nekik, s menjenek kisgazdának! — Csontos Imre: Nem tudnának belőle megélni!) Az ügyvédségnek panasza különösen az, hogy úgynevezett ügyvédellenes hangulat van, másik panasza az, hogy nincs kenyér, nincs kereset; legfájóbb sebe pedig az, hogy,az ügyvédek özvegyeinek és árváinak sorsa még a legszárazabb kenyérig sincs biztosítva. (Ugy van! jobbfelől.) Kérdezzük meg most már önmagunkat minden hipokrizis, minden kertelés és minden álszemérem nélkül, van-e hát ügyvédellenes hangulat ebben az országban? (Rassay Károly: Hogyne! Különösen azoknál, akik nem tudták megszerezni a diplomát! — Derültség.) A nép között élek; amit mondok,, ne méltóztassék mindent a fővárosi viszonyokra applikálni. Állítom, és ha szükséges, bizonyitom, hogy igenis van bizonyos ügyvédellenes hangulat. (Ugy van!) Ha nem méltóztatnak elhinni, tessék megnézni a Képviselőház naplóit; azokban elég argumentum van nemcsak Gaal Gaston igen t. képviselőtársunknak felszólalásában, hanem egyéb felszólalásokban is arra, hogy az ügyvédek ellen a társadalom, sőt itt-ott a tör34*
