Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-167

232 Âz országgyűlés képviselőházának Hyde-Parkban, vagy nem tudom hol, népgyüléseket rendezhessenek. A mi helyzetünk azonban egészen más. Nem kell itt a Ház előtt fejtegetnem, hogy négy ellensége« kis országtól és egy egész ellenséges világtól körülvett ez a kicsiny ország nem kockáztathatja a maga létét még a szabadságjogok árán sem, vagy azoknak korlátozása árán sem. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen. — Gál Jenő: Magyaroktól féltjük Magyarországot?) Nem a magyaroktól t. képviselőtársam, hanem a félrevezetett magyaroktól. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Sajnos, hogy a társadalom még nem konszolidálódott. (Jánossy Gábor: Még beteg!) Ez a társadalom ma még a nemzeti gondolatban sem tud egységes lenni, (Ugy panf Ugy van! a jobboldalon és a középen. — Gál Jenő: Ezt nem merném mondani!) mert ennek a társadalomnak vannak még mindig olyan bujkáló alakjai, akik dacára a magyarságuknak, dacára annak, hogy ehhez az országhoz van kötve tradíciójuk, jelenük, jövőjük, az exisztenciájuk, még mindig, úgyszólván ellenséges állásponton vannak. ' Nem mondom, hogy nem indofkolhatják meg ezt, mert ma ebben az országban a nyomorúság és a kenyérharc akkora, hogy társadalmi rétegeket és osztályokat egymással szembeállít, ez ellen pedig védekeznünk kell azzal, hogy ezeket a talán sokszor jogosult panaszokat sem engedjük nagyon hangosaknak lenni, mert hiszen felborítják, illetőleg fel borithat ják ennek a kis országnak egész békéjét és a konszolidációnak útját. (Kabók Lajos: Nem igy kell ez, ellen védekezni!) Bocsánatot kérek, ez igaz lehet a békeidőkben, azonban akkor, amikor ' gyógyítani akarunk, sokszor talán nagyobb sebet kell ejtenünk, mint amilyenre szükség van,, mert ez vezet a gyógyuláshoz. Az operálókés nem humanisztikus eszköz, az egy gyógy itószerszám. Én kifejtettem már itt a t. Ház előtt, hogy konzervatív alapon állok mindaddig, amig elérkezettnek nem látom azt az időt, amikor a 'szabadságjogok érvényesülésének és a gyorsabb haladásnak is utat lehet nyitni. (Gál Jenő: Ez legalább őszinte beismerés!) Én őszintén bevallom, lm nem tudok beilleszkedni a gyorsított haladásnak egyik vonalába sem, engem a szekér vagy eltipor, vagy félreállok, ma azonban nem látom elérkezettnek az; időt arra, hogy a szabadságjogokat feltétlenül a maguk teljes elméleti tisztaságában, mondjuk 1848-as tisztaságukban feltétlenül visszaállítsuk s ezért állok én — nevezhetnek konzervatívnak vagy reakcionáriusnak — azon az alapon, amelyet íkifejtettem (Gál Jenő: Inkább reakcionáriusnak!) s én ennek a konzekvenciáit in politicis is le tudom vonni. T. Ház! Lehetséges, hogy eljön az idő, amikor a haladás utján, vagy a haladás Vezietőü között, ha Isten éltet, én állok elől, ma azonban ezt az időt elérkezettnek nem látom. Az általános titkos választójog nem boldogíthatja ezt az országot. Kijelentettem a legelső igénytelen felszólalásoEmban, hogy elfogadom a titkos választójogot, de az általános predikátum nélkül. Én autonómista ember voltam, a vármegye szolgálatában álltam és láttam, hogy eleget választottak titkosan ilyen testületet és mindig megbízhatóan, mert hiszen a közigazgatási bizottság tagjait titkosan választjuk és mindig sikerült a vármegye leg-jobb elemeit beválasztani a közigazgatási bizottságba. így történt a felsőházi tagok választásánál is. Akkor tehát, amikor cenzus, • bizonyos vagyoni vagy értelmiségi cenzus érvényesül, a titkos 167. ülése 1928 május 9-én, szerdán. választÓLJogtól nem félek, ma azonban akármennyire is perhorreszkálni méltóztatnak ezt a kifejezést» én a miaigyarországi analfabéták nagy tömegeit nem tartom érettnek a titkos választójogra. (Ugy van! jobbfelöl. >— Zaj.) Azt hiszem, hogy a szabadságjogok elméletileg akármilyen szépek is, akármennyire is elismerjük őket, nem boldogíthatnak olyan országot, amely ezer és ezer sebtől vérzik. Egyéb baj talán nincsen ebben az országban, mint a titkos választójog és az esküdtszék hiánya? (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Dehogy nincs!) Ha nincs, akkor én is ott fogok állni azok: között, akik ezeiket megszavazzák. (Rothenstein Mór: És az egyéb bajokon segítenek?! — Rassay Károly: Honnan veszik a jogcímet, hogy önök dirigálják ezt az országot?!) Bocsánatot kérek, én elsősorban nem vagyok annyira vakmerő, hogy feltoljam magamat arra. a piedesztálra, hogy én dirigáljlam az országot, hanem én abban a meggyőződés, ben vagyok, hogy gróf Bethlen István ennek az országnak javát akarja és hogy az a politikai irány, amelyet követ, haladnivágyó, azonban megfontolt konzervatív irány, üdvös és hasznos. Én ebben a tudiaitban álltam az ő hiáitamögé és én vezéremet követem. (Folytonos zaj.) Elnök: Csendet kérek! Csák Károly: Én legnagyobb készséggel alávetem magamat uj választásnak, akár holnap kérdezzék meg a választókat és holnap ugyanígy fognak választani, (Rassay Károly: Titkosan kérdezzük meg! — Kabók Lajos: Csendőrszurony nélkül. — Zaj.) Mi titkosan is I ott állnánk, mint az általános választójog idején. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! (Rassay Károly: Ez a diktatúrának indokolása. — Simon András: Az ellenzék is elismerte, hogy titkos választás mellett is győzött volna a kormány! — Rassay Károly: Ki mondta? Én sohasem ismertem el! Tessék megnézni a titkos választások statisztikáját. Azt hiszem ön sem lenne itt! — Simon András: Az ön lapja irta, hogy fehér holló az olyan választás, aminő az én kerületemben volt! Tessék megnézni! — Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak. Simon András képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Csák Károly: Méltóztassanak megengedni, hogy ezek után a reflexiók után más témára térjek át. Nemcsak Magyarországon, ezen a csonka, nyomorult földön, hanem még a győző országokban is fel-felhangzik az a panasz, hogy a középosztály helyzete, különösen az intellektuel, a lateinerosztály helyzete nagyon rosszra fordult. Magyarországon ez a helyzet egészen a válságig elment, amely válságot itt-ott talán a kormány, az államhatalom segítő keze enyhítette ugyan, de még ma is ott vagyunk, hogy ez a válság a fejünk felett lebeg, és azzal fenyeget, hogy a középosztálynak, különösen az intelligens középosztálynak gyengébb rétegeit el is nyeli. Ennek százféle okával nem foglalkozom. Az természetes, hogy a háború fakasztotta ki ezt a kelést, én azonban meg vagyok arról győződve, hogy hosszabb idő múlva háború nélkül is elérkeztünk volna a középosztály válságához, mégpedig elérkeztünk volna azért, mert a gazdasági haladás és fejlődés nem tudott lépést tartani a kulturális haladással és fejlődéssel. (Ugy van! jobbfelől.) A középosztály válsága összefügg a gazdasági rendszer átalakulásával, összefügg a cen-