Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-167

Àz országgyűlés képviselőházának 167. ülése Í928 május 9-én, szerdán. 23l ügyvédi karnak nagy többsége a numerus clausus eszméjét visszautasította, (östör Jó­zsef: Még nincs leszavaztatva az egész en bloc!) Ahol leszavaztak, ott visszautasitották, és a budapesti ügyvédi kamara, mely az ország­nak legnagyobb ügyvédi kamarája, leszavazott. Ezt én csak arra akarom felemlíteni, hogy az az ügyvédi kar a maga nyomorában, "a maga kétségbeesésében nem nyúl ahhoz a foggan­tyuhoz, amely esetleg őt exisztenciában segíteni tudná, mert inkább elpusztul, semhogy a sza­badságjogokat egy pillanatig is hűtlenül ott­hagyja. Ez a magyar ügyvédi kar felfogása és mentalitása. Inkább nyomorog és elpusztul, semhogy ő egy zártszám eszméjéhez a maga szavazatával hozzájáruljon. Ebben a súlyos gazdasági helyzetben, amikor látjuk az emberek kétségbeesett marakodását, verekedését a ke­nyérért, ez mégis szép momentum; ideális, fel­emelő momentum az, hogy ez az ügyvédi kar a saját exisztenciája szempontjából is az ide­ális magaslatra, ideális állapotra helyezkedett, mert ez jellemzi a magyar ügyvédi kart, amely mindig ott állott a közjogok terén, a nemzeti ügy és nemzeti eszme megvédésének terén. Nagyjában mindenütt lehetnek hibák, min­denütt vannak olyan esetek, amelyekkel az ember nem azonosíthatja magát, de állithatom és megállapíthatom, hogy a magyar ügyvédi kar zöme becsületes, tisztességes hazaszerető magyar ember. (Jánossy Gábor és Csontos Imre: Ezt senki sem vonja kétségbe! — B. Pod­maniczky Endre: Senki sem mondta az, ellen­kezőt!) Nem mondta senki az ellenkezőt, de en­gedjék meg, hogy ezeket megállapítsam itt, amikor a parlamentben erről a kérdésről szó eshetik s hogy ezt a kérdést idehozzam ^« kér­jem a magam részéről — merem mondani az itteni hangulatból kifolyólag, — talán az egész Ház rokonszenvétől kísérten: ennek a derék, becsületes ügyvédi kárnak felsegitését törvé­nyes, és lehető eszközökkel, amelyek a társada­lommal semmiféle összeütközésben nem álla­nak. Nem akar ez az ügyvédi kar semmiféle más társadalmi rétegnek halála árán boldo­gulni, együtt halad mindenkivel az országnak ebben a szerencsétlen helyzetében, : xte most már igazán olyan az állapot, ameíy nem tür további halasztást. Nagyon kérem a minister urat, aki előtt különféle javaslatok fekszenek az ügyvédi nyo­mor megszüntetése tárgyában és akiről ugy tudom, hogy legközelebb magával az ügyvédi kar tagjaival óhajt tanácskozni, s akinek a ro­konszenvét láttam ez iránt a kar iránt, való­sítsa meg tettekben és cselekedetekben, hogy ez a magyar ügyvédi kar felemelt fővel telje­síthesse tovább azt a hivatást, amelyet számára lelkiismerete, kötelességtudása és diplomája ki­jelölt. Ezeket óhajtottam megjegyezni, a költ­ségvetést pedig nem fogadom el. (Felkiáltások a jobboldalon: Miért nem fogadja elf) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Csák Károly! Csák Károly: T. Képviselőház! Nagyon há­lás vagyok Bródy Ernő t. képviselőtársamnak, hogy a szabadságjogokkal és az ügyvéd-kér­déssel foglalkozott, mert alkalmat adott nekem arra, hogy legalább a szabadságjogok kérdésé­hez én is néhány szót hozzá tehessek. Amióta szerencsém van ennek az ország­gyűlésnek tagja lehetni, ez a kérdés állandóan szőnyegen van, mint hogyha itt ostromolni kel­lene egy olyan áramlatot, amelyik a szabadság­jogok érvényesülésének ellene szegülne. Ugy látom, t. Képviselőház, hogy erre szükség nincs KßrVISELÖHAZI NAPLÓ. XII. ; és pedig nincs szükség azért, mert hiszen a sza­badságjogok szolgálatában valamennyien egyek vagyunk. (Rothenstein Mór: Nono! — Derült­ség a jobboldalon.) A kérdés csak az lehet, hogy elérkezettnek látjuk-e az időt arra, hogy a sza­badságjogok teljes érvényesülésének utat nyis­sunk vagy nem? Egyébként sok más szempont­ból lehet e kérdéséket megítélni, mert hiszen a szabadságjogok teljes érvényesülése egyszerre ezt az országot boldoggá tenni nem fogja. (Kabók Lajos: Azt senki se mondta!) Igaz, hogy nem állította senki, hogy egyszerre boldo­gok leszünk, azonban mindig és minden állí­tással szemben egyet hallok: Azért van osztály­parlament, osztályb íróság, osztály uralom, mert nincs általános, titkos választójog. Ezt a tételt elfogadni nem tudom, alá sem irom. Most már egyenkint foglalkozva a szabad­ságjogokkal, először az esküdtszék kérdésével kívánok foglalkozni. Hallottam intranzigens álláspontot arról, hogy az esküdtszék feltétle­nül szükséges. Hallottam egy másik álláspon­tot, amely szerint az esküdtszék behozatala fel­tétlenül veszélyes. Egyiket sem fogadom el. Törtem a fejemet az imént egy név felett, saj­nálom, hogy hirtelenében nem tudom idézni, egy francia jogász adatokat gyűjtött arra nézve, hogy vájjon az esküdtszék behozatala és az esküdtbíróság tevékenysége mennyiben ja­vítja vagy süllyeszti a judicatura színvonalát és arra a megállapításra jutottam, hogy tulaj­donképen békés időkben teljesen közömbös az, hogy esküdtszék itél-e vagy szakbiróság. Majd elő fogom keresni ezt a forrásmunkát, amely­ben igen részletes adatok vannak és amely azt akarja bizonyítani, hogy az a 12 esküdt már a tömegszuggesztió hatása alatt áll és tulaj don­képen vagy az esküdtbíróság elnöke, vagy az esküdtek közül egy erősebb egyén dominálja az egészet. Én tehát a magam részéről sem nem sür­getem, sem ellen nem állok az esküdtszék be­vezetésének. (Rothenstein Mór: Ez a legkényel­mesebb álláspont!) Az egyetlen cél amelyből az esküdtszék bevezetését talán üdvözölném is, hogy a birót megszabadítanánk a politikai pe­rekkel való foglalkozástól! (Ugy van! Ugy van! a jobbbldalon és a középen.) Más fontos szem­pontot ebben a kérdésben nem ismerek. Abban a pillanatban, amikor a kormány elérkezettnek látja az időt, hogy visszaállítsa az esküdtszé­ket, én a legnagyobb készséggel állok melléje, sürgetni azonban nem fogom ezt azért, mert nem tulajdonitok neki az ország közjóléte szempontjából akkora fontosságot, mint ami­lyet a mélyen t. ellenzék. Ami a sajtószabadságot illeti, nagyon furcsa volna, hogy épen én, aki ennek a sajtó­nak nagyon szerény, egy vidéki szögletbe szo­rított munkása voltam, több mint egy évtize­den keresztül, s aki a sajtónak feltétlen és minden korlátozás nélkül hive vagyok, mon­danám azt, hogy a sajtószabadságot feltétlenül háttérbe kell szorítani. Igenis a sajtószabad­ságnak feltétlenül és minden korlátozásnél­küli hive vagyok, ezt kijelenthetem, nem lá­tom azonban a sajtószabadságot olyan bor­zasztóan korlátozva tényleg, mint ahogy eset­leg egyes jogszabályokból, amelyek ma is ér­vényben vannak, az kiolvasható és az Isten mentsen meg bennünket itt csonka Magyar­országon a sajtó szabadosságától. Amerika és Anglia megengedhetik maguknak azt a fény­űzést, hogy kommunista lapok megjelenését is megtűrik, és megengedhetik maguknak még azt is, hogy London utcáin nagy zeneszóval vonulnak fel a kommunista szervezetek és a 34

Next

/
Thumbnails
Contents