Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-167

Az országgyűlés képviselőházának .1 ke« faktorok, mint maga az n^-^d»ég is szá­mos, immár halaszthatatlan kérdést vetett fel, amelyeknek megoldása már közvetett hatásai­ban is ezeket a bajokat eliminálni alkalmas lehet. Itt van mindjárt — amint azt a kultusz­minister is emiitette — a jogi oktatás gyöke­res reformja. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az eddigi oktatási mód semmiképen sem volt al­kalmas alapos ismeretek elsajátítására, utóbbi inkább az illető jogász egyéni munkájának az eredménye volt, mint az egyetemekéi. De nem volt alkalmas a jogi oktatás azért sem, mert túlzsúfolt volt. Kényszeríteni kell a jogászifju­ságot az előadások hallgatására, a kollokviu­mok és vizsgák letételére, meg kell továbbá hosszabbítani a szemeszterek számát, de magát az ügyvédi gyakorlatnak idejét is. Egyúttal gondoskodni kell arról, hogy a bejegyzett ügy­védjelöltek ne tisztán álbejegyzés utján sze­rezzék meg a szükséges formai kvalifikációt, az ügyvédi vizsga letételére, hanem hogy kon­trolláltassék ugy hivatalosan, mint a kar auto­nóm jogainál fogva is ezeknek a gyakorlatok­nak ténylegessége. Kétségtelen, hogy mind­ezek csak olyan panaceák, amelyek inkább csak tüneti kezelésszámba mennek, Itt talán meg kell említenem azt a kérdést, amelyre nézve a legnagyobb megértés mutat­kozik az igazságügyminister ur részéről, amely tekintetben azonban az ő helyzete kétségtelenül elég kényes. Ez a kérdés a több ügyvédi mun­kaalkalom teremtése. Kétségtelen dolog, hogy ez az ügyvédi munkaalkalomteremtés alkalmas lesz arra, hogy a legégetőbb sebeket gyógyítsa, de — és itt meg kell mondanom egészen őszin­tén — mindennél valószínűleg tovább kell men­nünk, mert az az óriási ügyvédlétszám, amely Magyarországon van és amely sehol máshol a világon nincsen, olyan tünet, amelyet radiká­lisabb eszközökkel is meg kellene gyógyitani. Hogy milyen eszközökkel, az nem az én fel­adatom, egyet azonban mégis le kell szögez­nem és ezzel tartozom az autonóm ügyvédi kar spontán megnyilatkozásának. Az ügyvédi ka­marának nagy többsége ugyanis a numerus clausus ellen nyilatkozott, és csak a kisebbség volt az ügyvédek között, amely helyesnek tar­totta a numerus clausus bevezetését. A nume­rus clausus ötlete, illetőleg eszméje és terve egyelőre sajnos, csak azt eredményezte, hogy egyes^ még nem végzett, vagy be nem jegyzett ügyvédek, egész tömegekben vizsgáztak és je­lentkeztek a kamaráknál, úgyhogy most igen tekintélyes létszámemelkedés mutatkozik. A közjegyzőkről sok mondanivalóm nincs. Őket érdeklőleg, — mint bátor voltam megem­líteni -^ az örökösödési eljárási novella hozott egy olyan nóvumot, amely lényegesen na­gyobbá ésszétágazóbbá teszi az ő működésüket. A közjegyzői kar ugyan szerette volna ez alkalommal régi tervét valóra váltani, azt tud­niillik, hogy az egész perenkivüli örökösödési eljárás reájuk ruháztassák, de ezt a kormány időelőttinek és azokat az aggodalmakat, ame­lyek ezzel a tervvel szemben jelentkeznek, helyénvalónak találta, úgyhogy, bár tekintélyes kibővítése történt a kar hatáskörének, de az egész perenkivüli örökösödési eljárás nem ru­háztatott a, karra. A kar talán most már sta­bilizálódik, amennyiben a menekült közjegy­zői kar elhelyezése befejezést nyert, az utóbbi ugyanis a közjegyzői állások szaooritása, más^ részt a jelöltek egy kissé háttérbe szorulásával járt, bár kétségtelen, hogy erkölcsi kötelesség volt az, hogy a menekült közjegyzőket ellás­suk. Ez végre most befejezést nyert, aminél W, ülése 1928 május 9-én, szerdán. 203 fogva az idő nehezebb részién ez a kar is túl van. Még van egy kérdés, amelyet az ügyvédek­kel kapcsolatban illett volna megemlítenem, de itt sem késtem el vele. Ez a kérdés a szegény­védelem kérdése, amely igen népszerűvé vált itt, ezekben a padsorokban. Kétségtelen, hogy a valorizációs törvényjavaslat elfogadott szö­vege bizonyos veszélyeket rejt magában, ame­lyeket bizonyos oldalon ugyan túlzottan állí­tottak be, de amely veszélyek akkor válnak imminensekké, ha a szegényvédelem kérdése nem kezeltetik a legrigoróznsabban. Voltak itt egyesek akik erről a kérdésről beszéltek, ha jól emlékszem, Gaal Gaston t. képviselőtársam is, aki ezt a kérdést összekö­tötte az ügyvédség kérdésvei, s ugy állította be a dolgokat, mintha ez a szegényvédelem olyan institúció volna, amely az ügyvédség érdekeit szolgálná. Én kénytelen vagyok rá­mutatni arra, hogy az ország összes kamarái a leghatározottabban felírtak a szegényvéde­lemnek a közigazgatási hatóságok részéről nem mindig lelkiismeretes kezelése tekinteté­ben. Más szóval kérik az ügyvédek is, hogy szigorittassék meg minden fegyelmi és bünte­tőjogi szankcióval az, hogy szegény védelmet olyan, aki valóban nem szolgált rá, tényleg ne is kapjon, mert hiszen az ügyvédi karra ez óriási terheket jelent, lévén a szegényvédelem anyagi ellenérték nélküli kötelezettség. Méltóztassék megfontolni, hogy közokirat­hamisítás a fél részéről az, ha hamis adatokat szolgáltat saját anyagi helyzetét illetőleg. De legyen is ott a büntetőhiró és a vádhatóság, | amely az ilyen visszaéléseket megtorolja. Épen a napokban olvastuk, hogy egy ur, aki barát­nőjétől visszaperelte a neki ajándékozott mil­liókat, szegényvédelem alapján perelt és kide­rült, hogy havi 10 millió korona jövedelme van. Ez ellen az ur ellen, akinek jóhiszeműen ki­adták a szegénységi bizonyítványt, a bűnvádi eljárás megindult és megkapta az őt megillető szabadságvesztésbüntetést. Ez igen jó prece­dens, s nagyon kívánatos volna, hogy egy-két ilyen kirívó esettel r — eltekintve a fölöttes közigazgatási hatóságok szigorúbb ellenőrzé­sétől, — figyelmeztessenek az illető autonóm hatóságok is arra, hogy a helyhatósági bizo­nyítványok kiállítása tekintetében a lehető leg­rigorózusabban és a leglelkiismeretesebben jár­janak el. (77.a2/ van! jobbról.) Ez nemcsak a szegényvédelem szempontjából nagyon fontos. Én most az úgynevezett karitativ valorizáció kérdésére gondolok, ahol óriási nagy szere­pük lesz ezeknek a helyhatósági bizonyítvá­nyoknak. Itt a nagy nyilvánosságot, az ország legnagyobb, legszélesebb nyilvánosságát ér­deklő helyről is kell, hogy hangsúlyoztassék az ilyen autonóm bizonyitványok kiállításának rigorozitása. (Madarász Elemér: A szegénység fogalmát is precizirozni kell!) Messze vezetne mármost még egy oly kér­dés taglalása, amely pedig az aktualitás stá­diumába lépett: az ügyvédi rendtartás reform­jának kérdése. Én most ezzel foglalkozni nem is fogok, csak a dolognak leglényegesebb részére volnék bátor rámutatni. Mind a minister urnái, mind magában a testületben egy közös cél in­tendáltatik, ez pedig az, hogy a kar ugy er­kölcsi, mint anyagi szempontból függetlenít ­tessék, hogy megfeleljen annak a nagy törté­nelmi hivatásnak, amely nagy történelmi hiva­tásnak a magyar ügyvédség és a magyar jo­gászság is mindig megfelelt ebben az ország­ban. T. Ház! Ezzel be is fejeztem volna a költ-

Next

/
Thumbnails
Contents