Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-165
jíz országgyűlés képviselőházának 1 azzal, hogy itt van a legjobban elhanyagolva a gyermek, a családi otthonban és a társadalmi intézményekben. Az óvodát tehát nemcsak kulturális szempontból kell felállitani, hanem elsősorban egészségügyi, másodsorban szociális szempontból. Egészségügyi szempontból azért, hogy a szülők tudatlanságát egy arra képzett alkalmas óvónővel vagy védőnővel — vagy nevezzük bárminek — pótoljuk, hogy az adja meg a gyermeknek a tudomány által számára biztosított védelmet, hogy ezáltal a halandóságot csökkentsük s a nemzet életerejét növeljük. Ez tehát az egyik legnagyobb szempont, amely indokolja, hogy az óvodákat szaporítani kell. Engedje meg a t. Ház, hogy csak egy pár vonással rajzoljam meg ennek a kérdésnek hátterét szociális szempontból. Én ebben a kérdésben ezt tartom a legnagyobb jelentőségűnek. Nemcsak az ország egy kis hányadában van szükség óvodára, hanem óvodára, menhelyre, vagy napközi otthonra szüksége volna minden községnek és tanyának. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől). Mert az életből azt nagyon jól méltóztatik ismerni, hogy tavasztól, amikor a mezőgazdasági munka megkezdődik, egészen őszig a gyermekeknek tízezrei vannak felügyelet nélkül hagyva, úgyhogy senki a világon nem törődik velük, vagy pedig a gazdasági munkának hátrányára vannak. A mezőgazdasági munka megkívánja az intenziv foglalkozást — sajnos —r hajnaltól késő estig. A családanya számolva az időjárás eshetőségeivel nem is rendezkedik be ugy, hogy rendesen tudja kicsiny gyermekét élelmezni, mert maga sem főz a kora reggelt vagy a késő estét kivéve s igy maga a gyermek is arra a sorsra van kárhoztatva, hogy alig tud táplálkozni. (Ugy van! Ugy van!) De hátrányára van ez a körülmény magának a munkának elvégzésére is. Ezért tehát szükséges volna, — ha a minister ur pénzügyi okok miatt nem tudja megvalósítani az óvodák terén a rendszeres óvodák kiépítését, — ha meg tudná oldani, hogy minden faluban legyenek nyári óvodák. Jól emlékszem — 15—20 év előtt még Nagy-Magyarországon tapasztaltuk, — . hogy voltak úgynevezett nyári óvodák, nyári menhelyek, amelyek májustól szeptemberig működtek és amelyekben kiképzett menhelyvezetőnők össze^vüjtötték reggeltől estig az ovodásgyermekeket, felügyeltek rájuk, gondozták és megvédték őket. Ezeknek a nyári óvodáknak és menhelyeknek felújítását és szaporítását ajánlom a minister ur figyelmébe. Szükséges az óvodáknak kiépítése még abból a szempontból is, hogy az iskola munkáját megkönnyítsék. Méltóztatik tudni, hogy teljesen a családi körből jött, ismerethiányban és sok mindenféle hiányban szenvedő gyermeket kap át az iskola első osztálya és rá két hét múlva kell fogni a legnehezebb munkára, az írás-olvasás és egyéb tudományok befogadására. Ezért megy aztán nehézkesen a dolog ós f ezért van különbség olyan iskolák eredménye között, amely iskolákat megelőz az óvoda és olyan iskolák között, ahol a friss, nyers matéria kerül a tanítóság keze alá. (Ugy van! Ugy van!) A minister ur ezen a téren az óvónők magasabb képzését adja meg. Két év helyett háromévi képzést ad, sőt egy negyedik gyakorlati évnek bevezetését is elrendelte. Ma már tehát az óvónők négyévi kiképzés után állhatnak be a mindennapi munkába. Ha magasabb képzést ad a minister ur, akkor ennek folyománya az volna, hogy a régi dotálást is eme képzésnek magaslatára kell emelni. Erre az óvónőknek is megvan a maguk jogalapja, erre vonatkozó kérésüket KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XII. j. ülése 1928 május é-én, pénteken. Hl azonban máig nem teljesítették. Ezért itt szerényen tolmácsolom az óvónői karnak — amely nem nagy ebben az országban, még ezres létszámot sem tesz ki jelenleg, — azt a kívánságát, hogy azokat a fizetési osztályokat, amelyeket a törvény minden más köztisztviselő számára biztosít, az ő számukra is méltóztassék megnyitni. Esedékes számukra a VITT. fizetési osztály megnyitása, sőt ha az érdemeket akarjuk jutalmazni, akkor bizonyos percentuális hányadban a VII. fizetési osztálynak megnyitása is kell, hogy számukra biztosíttassék. Eme kívánságok tolmácsolása mellett még nagyon szerény erkölcsi kívánságuk az is, hogy címben is kapjanak valamit. Ezt nem szabad sajnálni, mert hiszen ezek a címek nem egyebek erkölcsi honorálásnál, ami azonban az ambíciónak minden téren nagy fokozója. A másik óriási nagy terület az a népoktatási terület, amelyre vonatkozóan a minister ur olyan hatalmas, nagyszabású programmot dolgozott ki. Azt a magyar kulturfölényt, amelyet a minister ur jelzett, és amelyet oly nagy szorgalommal müvei, nemcsak abban látjuk, hogy itt azt az egymillió analfabétát, azt a sötét fekete tömeget a világosságra hajtsuk az iskolákon keresztül, mert hiszen ez még csak minimális kívánság, az iskola ezzel még csak a tudáshoz szükséges eszközöket adja meg, hanem szükséges az is, hogy az elemi oktatásnak ezen a területén, amely ma már kiszélesedett, olyan reformot vigyen keresztül a minister ur, afelyet a mindennapi élet követelménye parancsol. Épen tegnapelőtt, a földmivelésügyi tárcánál, felhívtam a minister ur figyelmét arra, hogy a mezőgazdasági szakoktatást egy agrárállamban nem szabad csak egy-két iskolára szorítani és azokban szakembereket kiképezni, hanem ez, szerintem, örök problémája lesz ennek az országnak, amely a maga fekvésénél fogva örökösen a termelésre van predesztinálva. Ebben az országban tehát az agrártudományt, amely a legszükségesebb a népnek, azonban igen^ széleskörű agrártudományt, amelyet a megélhetés versenye külföldi és hazai viszonylatban is parancsol, bele kell vinni magába a népoktatásba, ezért a népoktatási tantervet is, amint az idők fejlődnek és haladnak, reformálni kell, nem szabad évtizedeket megvárni és aztán elintézni egy reformot, hanem minden év parancsoló követelményét bele kell vinni, be kell illeszteni a tantervbe, hogy a falusi népiskolások, óriási nagy tömege már az elemi iskolából kikerülve, legalább azoknak az agrárismereteknek a birtokában legyen, amelyek a többtermeléshez feltétlenül szükségesek. (Helyeslés a jobboldalon.) < A népoktatási munkások, a tantitók munkája, a békéhez viszonyítva, nagy mértékben kiszélesedett. Hiszen a békében jóformán csak a négy fal és a katedra volt az a terület, amelyen a tanító a maga szerény munkáját elvégezte, a megnyilvánult rengeteg* társadalmi probléma nem parancsolta és nem kívánta az ő beavatkozását. Ma azonban, a háború után, a fejlődő időben azt mondhatjuk, hogy az iskolánkivüli népoktatás nemcsak olyan jelentőségű, mint maga az iskola munkája, hanem terjedelemben sokkal nagyobb. Kire vár ezeknek a nagy kérdéseknek apró pénzre váltása? Az iskola munkásaira, a tanítóságra. És mit kivan ez a feladat a tanítóságtól 1 ? Ma az iskolánkivüli népoktatásban felmerülő rengeteg 1 kérdésnek megvitatása, az életbe való beállítása miatt a tanítóságnak is 21
