Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-165

Í80 Àz országgyűlés képviselőházának 165. ütése 1928 május t-én, péntekéi azt tartom, hogy Magyarországon talán 1848 és a kiegyezés óta a negativ emberek típusa fej­lődött ki, az\ analizáló, mindent lekritizáló embertípus, amely nem. lehet alkalmas arra, hogy egy nemzetet a maga utján erősítsen, (Ugy van! Ugy van!), amely csak arra alkal­mas, hogy belekapaszkodjék abba a lendítő kerékbe, amely a nemzet erejét akarja előre vinni. Én is a pozitív embertipus kinevelését tartom szükségesnek és pedig azért, mert hiányzik a magyar közéletben is, a magyar közgazdasági életben is, a magyar kulturális életben is egy bizonyos magyar embertipus, mint ahogy létezik egy angol tipus, egy fran­cia tipns és talán mostan Olaszországban a fasiszták típusa; egy embertipus, amely nem azzal tündöklik, hogy zseniket produkál, hanem a nagy tömegben mindig ugyanabban az arcu­latban jelentkezik és reprezentálja a nemzet életfelfogását. Ezt az angol tipust keresem én itt Magyarországon is, amely a nemzetnek miniden egyes — mondjuk — elvi kérdésére igennel tud felelni, ahogy eat a minister ur kifejtette. (Esztergályos János: Ezt csak az egységes párt tudja megcsinálni!) Nem politi­kai pártokról beszélek, ezt a tipust még a szo­cialisták sem tudják elérni. (Esztergályos János: Mert nem mondunk mindenre igent! — Kun a P. András: De szeretnék elérni!) T. kép­viselőtársamra ez nem vonatkozik, mert nem mondhat igent, különösen akkor nem, amikor olyan kérdésekről van szó, mint amilyenek épen most fekszenek a Ház asztalán. Azt mon­dóul, hoigy egy új magyar embertípusra, pozitív embertípusra van szükség, amely úgyszólván évszázadokon át örökli majd apáról-fiura azo­kat az eszméket és elveket, amelyek együttesen alkotják azt a nemzeti közszellemet, amely nél­kül nem képzelhető el. egy egészséges nemzet politika, egészséges nemzeti gazdasági élet és egészséges nemzeti kulturális élet. Ezért vagyok szószólója és hogy ugy mondjam, szerelmese a collegek-nek. Azt tartom, hogy Etonban, Ox­fordban! és Cambridge-ben nevelődik az angol ember, az az uniformizálódott angol ember­típus, aki akár Sanghaiban, akár Egyiptom­ban van, mindig ugyanaz, mindig önérzetesen angol, mindig reálpolitikusan angol, mindig telve vau az angol történelemmel és bárhol legyen, a világ bármelyik pontján, mindig ugyanaz az embertipus, őt nem, lehet asszimi- \ lálni, nem lehet idegen arculatokra átalakitani, ő mindig angol marad, az az, angol, akit Etoin­ban, Cambridge-ben vagy Oxfordban neveltek. A magyar nevelés problémáinak előterébe kell állitani a college-rendszert. Uniformizálni kell a magyar közszellemet és műveltséget. A zseni úgyis kitör a maga utján. A magyar át­lag-intelligencia számára kell a college-ket lé­tesíteni, ahol megtanulják mindazt, ami az életben szükséges, hogy az az ügyvéd, keres kedő, professzor bárhová megy el, mindig vísz­szaemlékezzék a magyar Etonra, Cambridge-re vagy Oxfordra, ahol egytípusú embereket ne­velnek, ahol a nevelés alapja ugyanaz mariad. Az az ember ugyanaz fog maradni az életben is. Ezért vagyok barátja a college-nek és azéri hivomi fel a minister ur figyelmét, hogy mél­tóztassék uj college-ket létesíteni, internátuso­kat, mert hiszen csak az arisztokrata adhatja meg fiának azt a tökéletes nevelést, amire — mondjuk — épen független államiságunknál fogva szükség van, csak az a gazdag emjber adhatja meg fiának ezt a nevelést. Viszont állitom, hogy a magyar -tehetség minden tár­sadalmi rétegben feltalálható. (Ugy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ha bármi lyen alacsony társadalmi rétegből származó te­hetséget beteszek, beplántálok egy ilyen college keretei közé, amint onnan kikerül, az nem egy demagóg-intelligenciát fog eredményezni, mert nem ferdén kapja a napot az ö nevelése idején, banem egyenesen érzi az Isten áldását. A col­lege tehát olyan embertípust nevel, olyan em­bertípust ad a magyarságnak és a . magyar, közéletnek, amely a magyar nemzetnek hasz­nára lesz. Én a múltból, az 1918-as időkből látom» hogy voltak olyan _ professzorok vagy más intelligens pályán jelentkező politiku­saink, akik egészen ferdén akarták vezetni a magyar nemzetet a maga életének utján. Visz­sza kell a helyes utna vezetni a nemzetet. (He­lyeslés.) A nevelésben van a hiba és mert itt van a hiba, a legfontosabb faktora a magyar politikai, gazdasági és kulturális életnek az az iskola, az a college, az a magyar Eton, Cam­bridge, Oxford, ahol a magyar embertípust. vagy ahogy a kultusziminister ur méltóztatott mondani, a pozitív magyar embert fogják ne­velni. (Tetszés és helyeslés.) Azt állitom, hogy csak felfelé törekvő nem­zet fiának érdemes lenni. Én egy. a maga sor­sával szemben peszimisztikus nemzetnek nem akarok gyermeke lenni. (Helyeslés a jobbolda­lon.) Annak ellenére, hogy csonkák vagyunk, hogy kinos a mindennapi helyzet, mégis ugy érzem, hogy az az atavisztikus erő, amely ezer­éven keresztül fentartott bennünket s amely bennem is él és állandóan ösztökél a nagyratö­résre nemzetem 1 szempontjából, kell, hogy to­vábbra is éljen. (Élénk éljenzés és taps a jobb­és baloldalon.) Épen azért üdvözlöm azt a ten­denciát, amelyet a minister ur kultúrpolitiká­jával követ, szemben azokkal az urakkal, akik ennek az országgyűlésnek másik házában taka­rékosságra hivatkozva, irigylik a pénzt a ma­gyartól. Mert nem a kultuszminister urnák ad­juk a pénzt, nem is egy pártnak, hanem a nem­zetnek, annak a nemzetnek, amellyel 1867 óta a liberális korszak alatt igenis mostohán bán­tak, elsősorban azoknak a magyar vidékeknek, amelyeken ma a kultuszminister ur épit isko­lákat. (Ugy van! Ugy van!) Én is az Alföld egyik kerületének vagyok képviselője és látom az elhanyagoltságot, de látom azt is, hogy az utóbbi évek alatt igenis épültek iskolák, azok az iskolák, amelyeket azoknak az uraknak lett volna kötelességük felépiteni, akik ma mint po­litikai antikváriusok jelentkeznek (Karafiáth Jenő: Ez a multak bűne!) és prezentálják a maguk eszméit ezen országgyűlés számára, amely a haladás és a nemzeti erősödés jegyében indult el a maga útjára. (Ugy van! Ugy van!) A takarékossági bizottságot — amint mon­dani szokás, — vom Haus aus nem szeretem. Én egyáltalában nem tartom helyesnek a bi­zottságokkal való kormányzást. A felelős mi­nisterek felelősek mindenért. Nekik nem lehet szükségük és egy alkotó kormánynak nem is lehet szüksége arra, hogy a maga munkáját el­lenőrző és takarékossági bizottságokkal meg­kösse. Mert ugy látszik, azok az urak, akik va­lamikor hatalmon voltak, elfelejtik azt, hogy mi csak illemből az ő korukkal szemben nem élünk azokkal az eszközökkel, amelyekkel il­letni lehetne azt a korszakot, amely végered­ményben az 1918-as forradalomhoz vezetett. Mi, uj magyarok, más emberek vagyunk. Mi nem vagyunk talán olyan sima emberek, mi nem tudunk talán annyira udvarolni, nem tudunk talán pozíciókat elérni. Mi, a háború­ban megedzett magyarok, nyersebbek vagyunk — ezt beismerem — és az idősebbekkel szemben spártailag állunk addig, amig privát érintke-

Next

/
Thumbnails
Contents