Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-165

Àz országgyűlés képviselőházának 165. ülése 1928 május 4-én, pénteken. 129 hez. Amikor ránézek a cserkészekre, a leventékre és bajtársakra, ugy látom, hogy egészen más magyar jövő áll előttünk, az az egészséges keresztény nemzeti szellem, amely ezeket neveli, egészen más jövő perspektíváját vetiti elénk, (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Azt hiszem, hogy ezen a téren minden áldozatot meg kell hoznunk, mert minden áldozat bőségesen megtérül abban az u.f generációban, amely e módszer szerint lesz felnevelve. Épen azért, amikor a nemzeti Stadion megépítésére helyet keresünk, azt hiszem, ez az a pont, ahol az államnak a székesfővárossal karöltve kell eljárnia. Méltóztatnak tudni, hogy a székesfőváros egy 120 holdas sportligetet, a Folkusházy-sportligetet szavazta meg a legutóbbi közgyűlésen, amely kitűnően elrendezett helyen, a Fehér-uttól és a Kerepesi-uttól egészen a Jászberényi-utig terjed. Üdezöld ligetben, fáktól, bokroktól és- pázsitoktól zöldelő ligetben lehet majd elhelyezni mindazokat a sportintézményeket, amelyek ma a városban szétszórtan találhatók. Ott lesz helyük a cserkészeknek, a leventéknek, a bajtársi egyesületek sportegyesületeinek, tehát az egyetemi ifjúság sportegyesületeinek, a középiskolák sportegyesületeinek, és ezek közepében kell felépiteni a magyar nemzet Stadionját is. Ez a hely kitűnően megközelíthető a helyiérdekű vasúttal, a villamossal, az autóbusszal, sőt a nagyvasuttal is, és ez a hely az, amely nagyvonalú elgondolásával alkalmas hátteret biztosít a magyar nemzeti Stadionnak, amelynek megépítésénél a székesfőváros áldozatkészsége szintén teljes mértékben meg fog mutatkozni, aminthogy meg is mutatkozott akkor, amikor a székesfőváros a mai viszonyok között 120 katasztrális holdat szánt telkeiből a magyar sport céljaira. Ez a pár gondolat volt az, amelyre a kultusztárca tárgyalása alkalmával a minister ur szíves figyelmét kivántam felhívni. Amikor még egyszer kijelentem, hogy a magyar kultúráért meghozott áldozatot nemcsak készséggel megszavazom, hanem azt kevésnek is tartom, a költségvetést a magam részéről elfogadom'. (Élénk éljenzés a jobb- és a baloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Gömbös Gyula! Gömbös Gyula: T. Képviselőház! Petrovácz Gyula igen t. barátom felszólalása elején kifogásolta, hogy a részletes vitánál kevés idő marad arra, hogy ugy kormánypárti, mint ellenzéki részről, megfelelően résztvegyenek á vitában. Tényleg a nélkül, hogy a kultuszminister ur beszédének jelentőségét kicsinyelni akarnám, meg kell állapitanom, hogy az egész délelőttöt a kormánypárt vette igénybe, és most már csak két óránk van ahhoz, hogy hozzászólhassunk a kultusztárca költségvetéséhez, annak ellenére, hogy valamennyien át vagyunk hatv?, attól a tudattól, hogy a kultusztárca kérdése elsőrendű magyar kérdés. Egy nap talán nem is elég a kultusztárca általános vitájának lebo • nyolitásához, nem is szólván arról, hogy a részletes vitánál majdnem minden egyes tételt nagy problémákkal lehet kapcsolatba hozni. Várom tehát én is a házszabályrevizió idevonatkozó intézkedését és magam is hozzájárulok ahhoz a felfogáshoz, hogy talán az egész költségvetés általános vitáját lehetne rövidíteni, az egyes tárcák általános vitáját pedig meg hosszabb itani. Mai felszólalásom menetét a kultuszminister ur délelőtt elhangzott beszédéből veszem. Általában meg kell állapítanom, hogy a kul' tuszminister ur most adta meg először — legalább itt a Házban — szerves pro gramm ját. A kultuszminister ur felszólalása, amely kultúrpolitikánk egyetemét ölelte fel, alkalmat ad arra, hogy mindenki, aki ennek a nemzetnek problémájával foglalkozik, hozzászólhasson. Én is azt tartom, hogy amikor a fizikai erők megbénításának korszakát éli a magyar nemzet, amikor nem tudunk történelmi fegyvereinkhez nyúlni, — értem ez alatt a kardot — akkor a kulturális erők azok, amelyek kézzel meg nem foghatók, amelyek határt nem ismernek és amelyek a magyar törekvéseknek szószólói lehetnek akkor is, amikor csonkaságunkban a genfi . ítélőszék előtt vajmi kevés szavunk van. Én is azt tartom, hogy egy nemzet, amely élni akar, a felfelé törekvés jegyében kell, hogy folytassa életét és ehhez az élethez a legerősebb eszköz a nevelés. Ma az a politika, amely a nevelés körül csoportosul, a kultúrpolitikánknak az a része, amely a nemzetet elő tudja készíteni arra a történelmi hivatásra, amely történelmi hivatás előtt remélem, hogy áll ez a nemzet. Én itt a Házban a múlt költségvetés alkalmával beszéltem Magyarországnak külpolitikai elhelyezkedéséről és hangoztattam azt, hogy Magyarországnak abban a pillanatban, amikor független nemzeti, állami életet akar élni, amikor szétomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, át kell venni a monarchiának azt a szerepét, amelyet az annakidején; a Balkánon vállalt, tökéletlenül és rendszertelenül. Én itt nem katonai hódításokra, nem gazdasági hódításokra gondolok, nem gondolok arra, hogy politikai lázálmokat hajtsak a magam részéről is, hanem arra gondolok, hogy magasabb és fejLettebb kultúránk következtében igenis alkalmas ez a nemzet arra, hogy a Balkán felé, kelet felé a Nyugatot transzformálja, hogy a Balkán felé közvetitő szerepe legyen. Elsősorban kulturális tekintetben vagyunk hivatva erre azért, mert ezer év óta áll fenn a mi kultúránk és sok viszontagság között is meg tudtuk óvni a világ szine előtt azt, hogy mi vagyunk, akik annakidején a kereszténységet megmentettük Európa számára és mi vagyunk ma is azok, akik keleten, a történelem viharsarkán állva., akármennyire megcsonkítottak minket, igenis teljesíteni fogjuk történelmi elhivatottságunkat. (Ugy van! Ugy van!) Nekünk az a hivatásunk, hogy a magyar erőt, a magyar géniusznak erejét átvigyük / más államokra, azokra az államokra — elsősorban a Balkán államaira —, amely államok kulturális tekintetben mélyen alattunk vannak, jólehet, ma a győzők sorában jelentkeznek. Éni a magam részéről helyeslem tehát a kultuszminister urnák erre irányuló programmját és mert költségvetésről van szó, megmondom azt is, hogy én a pénzt általában megvetem, a pénzt csak arra tartom jónak, hogy az ember, kiadja. Tehát minden olyan politikát, amely azt célozza, hogy fejlődjék a nemzet, helyesnek tartok, mindazokat a kiadásokat» amelyek azt célozzák, hogy olyan intézményeket létesítsünk, amelyek örök kutforrásai lehetnek a nemzet erejének, nem improduktív, hanem produktív befektetéseknek nevezem. (Helyeslés.) Épen azért nem látom eléggé képviselve ezt a tendenciát a költségvetésben. Nincs arányban az a pénzmennyiség, amelyet a költségvetésben a kultusztárca számára rendelkezésre bocsátanak azzal a programmal, amelyet a minister ur kifejteni méltóztatott. (Petrovácz Gyula: Ugy van!) Helyeslem a minister urnák azt a tendenciáját is, hogy a pozitív embertípust akarja kitermelni, Én is