Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-165
128 "Az országgyűlés képviselőházának iskoláknál pedig 1 a IX. és VTIL fizetési osz- ' tályba, hanem megnyitni számukra mindazokat az osztályokat, amelyek a többi ugyanott működő tanerőknek rendelkezésre állanak, megnyitni az előlépési lehetőséget, mert ma az a helyzet, hogy egy állami középiskolai hittanár maximális r havi fizetése 230 pengő, ezzel szemben a székesfővárosnál ugyanez 408 pengő. Ilyen disparitást nem lehet tűrni sokáig s annak ellenére, hogy a székesfővárosnál ez a költségvetésnek sokkal nagyobb percentjét jelenti, mint amit az állami költségvetésben jelent, a székesfővárosnál a leghevesebben propagáltam ezt a megoldást és a székesfővárosnál azóta, mióta erre a megoldásra lépett, megelégedés van a hitoktatók között s nincs többé hitoktatók sérelmeiről szóló memorandum és panasz s mindenki tudja, hol kezdi, hol végzi, nincs közötte és a között a másik tanfcrfra között, aki ugyanannál az intézetnél teljesit szolgálatot, semmiféle néven nevezendő disparitás. Nagyon ajánlom a minister ur figyelmébe ezt a gondolatot és nagyon kérném, hogy a jövő évi költségvetés tárgyalása alkalmával vagy azelőtt, méltóztassék ilyen irányú intézkedést tenni, mely az állami intézeteknél működő hitoktatókat és hittanárokat, ha azok teljes óraszániimal birnak, ugyanazon fizetési osztályba, ugyanazon fizetési lehetőségekbe ossza be, mint amelyben az illető intézet egyéb alkalmazottai vannak. T. Képviselőház! Múlt évi költségvetési beszédemben elsőnek én vetettem fel a Nemzeti Szinház felépítésének szükségességét és akkor hangsúlyoztam azt a határozott tényt, hogy amikor beruházásokra az állam ilyen nagy összegeket fordit, mint amilyen a tavalyi beruházásnál szóba került, akkor lehetetlen, hogy egy-két millió pengő ne jusson a Nemzeti Szinház épitesének meginditására. Akkor még a minister urnák a Nemzeti Szinház telke tekintetében más felfogása volt, mint ma van, akkor még- azt a helyet, amely ma a Nemzeti Szinháznak régi telke, nem méltóztatott megfelelőnek találni és én akkor azzal szemben vitattam 1 , hogy, igenis, ez a telek olyan tradicionális telke a Nemzeti Szinháznak, hogy azt én tradicionális szempontokból sem, de egyéb szempontból sem, máshol megépiteni nem tudnám. Ma az a helyzet, hogy belátták minden oldalon, hogyha a heíykérdéssel komplikáljuk a Nemzeti Szinház épitesének problémáját, akkor beláthatatlan időkre elodáztuk ennek a kérdésnek megoldását, úgyhogy tehát el kell fogadni azt a helyet, ameiy rendelkezésre áll, ehhez a helyhez kell a megfelelő terveket elkésziteni. Szerintem azon a helyen, ahol az most van. legfeljebb az egyetemi kertből némi kibővítéssel olyan Nemzeti Szinház-épületet lehet építeni, amely a Nemzeti Szinház múltjának és jövőjének is tökéletesen meg fog felelni. Második részlete a tervkérdés. A tervkérdés tekintetében egy 15 esztendővel ezelőtt pályadíjat nyert terv áll ezidőszerint még mindig előtérben, de én alig hiszem, hogy 15 esztendő^ óta a színháztechnikának haladása olyan csekély lett volna, hogy az a terv, amely akkor a legjobb volt, ma is megfeleljen minden feltételnek. De azonkivül 15 esztendő alatt a tehetségeknek egész sora nőtt fel az építőipar terén is. Ha tehát ma akarjuk a kérdést megoldani, „alig hiszem, hogy el lehetne zárkózni az elől a gondolat elől, hogy ezek a felnőtt uj technikusok ne vegyenek részt abban a versenyben, amely a Nemzeti Szinház felépítése körül az építészek ambícióit fűti. Azt 65. ülése 1928 május é-én, pénteken, hiszem, a mai viszonyoknak megfelelő helyesebb és modernebb Programm alapján az uj tervpályázat meghirdetésének itt van a leg^ főbb ideje. Azt hiszem, nem lehet mellőzni a Magyar Mérnökök és Építészek Egyletének azt a feliratát, amelyben az igen t. kultuszminister úrhoz ugyanezt a kérést intézi. Nagyon szeretném azt is, hogyha ebben az újonnan kiírandó pályázatban a rési Nemzeti Szinház körvonalai bármilyen formában kifejezve volnának. Nagyon szeretném, hogy az a nemes stilus és nemes homlokzat, amelyet a Nemzeti Szinház idő előtti és felesleges lebontásánál megsemmisítettek, (Egy hang a középen: Bizony kár volt lebontani!) legalább reminiszcenciaképen az uj Nemzeti Színháznál alkalmazásra találjon. Ilyen szellemben látnám jónak az uj tervpályázat kiirását, hogy ez a magyar nemzet első nagy áldozakészségének emlékeképen a jövő nagy Nemzeti Színháznál is elhelyezésre találjon. Ami a fedezet kérdését illeti, ez a legnehezebb probléma. Meglehetősen szkeptikus vagyok a nyereménykötvények elhelyezésének sikere felől. Nem hiszem, hogy azután a katasztrófa után, amelyet a hadikölcsönök jóhiszemű publikuma elszenvedett, ez az osztály a nemzeti színházi nyereménykötvények jegyzésében résztvehessen, már csak azért sem, mert az az osztály, amely ilyenkor adakozni szokott és adakozni hajlandó, teljesen tönkrement. (Ügy van! a baloldalon.) Attól az osztálytól pedig, amely ma anyagi erők birtokában van, azt hiszem, nagyon hiába várja a t. minister ur, hogy erre a célra nyereménykötvényeket jegyezzenek. Ezért félek, hogy az a nyereménykötvény-akció nem fog eredménnyel járni. Egyébként pedig azt a gesztust, amely érdemes arra, hogy a képviselőház naplójában is megörökíttessék, hogy t. i. egy nyugalmazott minister az ő nyugdiját odaadja a Nemzeti Szinház építésének céljaira, nagyon kevesen tudják követni, mert kevesen vannak abban az anyagi helyzetben, hogy egy második állás fizetéséből meg tudnának élni. Â legtöbben inkább keresik azt az egyetlen állást, amely egyetlen állásnak lehetőségei sem állanak megélhetésük szükségleteinek arányában. A székesfőváros áldozatkészsége sem. tud ebben a kérdésben túlságosan megmozdulni, mert méltóztatik tudni, hogy a székesfőváros maga két, illetőleg három színházat építtetett és tart fenn, a Népszínházát, a Városi Színházat és a Budai Színkört. Színházépítés és szinházfentartás körül tehát a székesfőváros áldozatkészsége (meglehetősen erősen igénybe van véve. Nem mondom, hogy elzárkózik minden további áldozattól, de alig merem remélni, hogv paritásos alapon álljon az államnak erre a célra szánt összegével. Ha azt az arányt méltóztatik gondolni, amelyben lélekszám szerint van a székesfőváros az országhoz képest, merem állítani, hogy ezt vállalja, de még ha az ország meg is hozza a ráeső áldozatot, tekintettel arra, hogy a magyar adófizetők között adóarányban a székesfőváros polgársága 50 százalékát viseli az egész ország adójának, a fővárost az építkezési költségeknek még mindig több mint fele terhelné. Ez a fedezetügy tehát nagyon labilis. A beruházások tételéből igenis kell erre kihasítani bizonyos összeget és a beruházások tételének évenkénti dotálásával lehet csak a Nemzeti Szinház felépítéséhez hozzáfogni. Végül egy mondatot kell még mondanom a testnevelés kérdésének a minister ur által is igen helyesen propagált mostani fellendülésé-
