Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-165
'Az országgyűlés képviselőházának 165. ülése 1928 május 4-én, pénteken. 111 Isten tehetséggel áldotta meg és a szükséges ßzorgalma megvan. (Élénk helyeslés.) A harmadik nagy mező, ahol ministerségem első idejében cselekednem kellett, a népművelés mezeje volt. Miért'? Mert 60 éve annak, hogy Eötvös JózsefneJb előterjesztésére a magyar országgyűlés a népoktatási törvényt •megalkotta. December 5-én lesz most 60 éve annak, hogy I. Ferenc József ezt a törvényt szentesitette és ha megnézik a statisztikát, azt fogják látni, hogy még mindig egymilliónál több a hatévesnél idősebb' analfabéta, tehát az olyan magyar ember, akinek egy 60 évvel ezelőtt megalkotott törvény szerint irni-olvasni tudnia kell. Ezen okvetlenül segíteni kell. (Kun Béla: Szégyen!) És ha azt kutatom, azt keresem, mi az oka, hogy egy olyan termékeny korszak után — mert ne tagadjuk, hogy a kiegyezés kora nagy korszak volt, — az általános^ tankötelezettség megalkotásától számított 60 év után mégis egymilliónál több hat évnél idősebb analfabétával állunk szemben a nyolcmilliós nemzet egynyolcadával. akkoir keresni kell, uraim, ennelk az okát. Ennek kettőben látom az okát. Az egyik az, hogy nemzetiségi politikát, a másik az, hogy egyházi politikát akartunk csinálni párhuzamosan a népoktatási politikával, amelynek a végső célja mélgis csak a művelődés elemeinek elsajátítása volt. Én természetesnék tartom és azt hinném, hogyha újra az elé a helyzet elé lennénk állítva, újra ugyanazt tennénk, tudniillik arra törekednénk, hogy a nem magyarajku honfitársaink az állam nyelvét megtanulják. Ezért létesültek ezek a népiskolák ott a perifériákon. Én csak azt mondom, nagyon boldogak lennénk, ha az elszakított területeken ugyanúgy bánnánaik az ott élő magyarsággal, mint ahogy mi ennek az állítólag sovinisztikus nemzeti politikának uralma idején bántunk nemzetiségeinkkel. (Ugy van! Ugy van!) Az akkori helyzetből fakadt, hogy igy történt ós azt hiszem, hogyha a trianoni katasztrófa nem következett volna be, lényegesen más nem is történt volna. (Élénk helyeslés.) A második szempont volt az egyházpolitiikai szempont és itt volt egy optikai hiba. Tudniillik abból indultunk ki, hogy a magyar állam néptanitói munkássága és a történeti egyházak néptanitói munkássága 'között egy bizonyos helyes arányt kell létesiteni. Ök sem bántották elvileg a felekezeti oktatást, de azt óhajtották, hogy emellett kellő számmal állami iskolák is legyenelk, csak egyről feledkeztek meg, hogy ezt a célt el lehetett volna érni és el kellett volna érni, úgyhogy ne a meglevő felekezeti iskoláikat államositsáik, hanem ujakat csináljanak. (Ugy van! Ugy van!) Mert három-négy évvel ezelőtt, amikor én hozzáfogtam az ishola szervezési munkámhoz, maradék Magyaronszágon 8000 objektumra volt szükség. Ha tehát a trianoni Magyarországot vesszük, akkor legalább 24.000 objektumra lett volna szükség a Nagy-Magyarországon. Kérdem: nem lett volna-e természetesebb eljárás uj iskolákat létesiteni, mint a meglevőket államosítani 1 ? (Ugy van! Ugy van!) Mi volt ennek az eredménye? Az, hogy azokat a katholikus iskolákat, azokat a protestáns iskolákat államosították és terheket vettek át az állami budgetre, de az életben uj iskola nem keletkezett, már pedig 24.000 uj iskolára lett volna szükség. Itt volt a végzetes optikai csalódás és azért jutottunk el odáig, hogy a végén a trianoni Magyarországnak, nem Nagy-Magyarországnak pénzügyi erejével, de azzal a csekély pénzügyi erővel, ami felett mi rendelkezünk, 8000 népiskolai objektumra van szükségünk, hogy teljesen megfelelhessünk a szükségleteknek. Ebből a 8000 népiskolai objektumból, ha a mostani hasznos beruházások felosztásánál reményeink nem csalnak, Eötvösi József törvényének hatvanéves évfordulójára 5000 meg lesz oldva, vagyis a most meglévő tankötelesek be lesznek iskoláztatva. És ha én azt látom, hogy a kiegyezés egész kora népiskolák épitésére, beleértve az államiakat, a polgáriakat, a községieket és felekezeteiket, elköltött 50 év alatt 39*9 milliót, mi pedig három és fél év alatt eddig elköltöttünk 33-8 millió pengőt, és ha most megkapom a beruházásokból, ami még kell, hogy az 5000 objektumot elérjük, akkor négy év alatt többet tettünk a trianoni Magyarország pénzügyi erejével iskolák épitése tekintetében abszolút szárában, mint amit Nagy-Magyarország nagy pénzügyi erejével tettek 50 év alatt. Nem értem, hogyan lehet azzal megvádolni engem, aki négy év alatt annyit dolgoztam munkatársaimmal, mint azelőtt 50 év alatt, hogy épen én hanyagolnám el a népoktatást! (Tetszés és taps a jobboldalon.) Ezek t. uraim frázisok, sunyi taktikák, amelyekkel szemben én nem szavakkal küzdök, hanem a tények brutális kanacitáló erejével, amelyekkel szemben nincs fellebbezés és amelyekkel szemben a hazudozás sem fellebbezés. (Taps a jobboldalon, zaj és mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon. — Fábián Béla: Kiről van szó? — Sándor Pál: Nem értjük!) Elhangzott ez a vád, nem a t. képviselő urak ajkairól. A magyar közélet nemcsak ebben a Házban merül ki, méltóztatnak tudni, hogy vannak folyosói beszélgetések, sajtóhírek, szóval a politikai ferdítésnek nemcsak ez a Ház az eszköze, sőt az ilyen ferdités kerüli a Házat, kerüli a nyilvánosságot, mert ez csak sötétben tud elhangzani, ahol az ellenfél, aki megcáfolhatná, nincs jelen. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Engedelmet kérek, én nemcsak az ellenzéknek válaszolok, az egész országnak válaszolok és minden támadással szemben védem a magam kultúrpolitikáját. (Fábián Béla: Nem tudjuk, mire vonatkozik? — Malasits Géza: Az ellenforadalom ellenforradalmáraira!) Én nem vagyok sem forradalmár, sem ellenforradalmár, én magyar kultuszminister vagyok, aki az ország általános érdekeit képviselem. (Taps a jobboldalon.) T. Ház! Szinte automatice következett be az,, hogy ez a mi néo iskolai akciónk alföldi akcióvá lett. (Erődi-Harrach Tihamér: Nagyon helyes!) Miért? Mert ebben a maradék Magyarországban a történelem folyamán az Alföld szenvedett legtöbbet. Midőn külföldi barátaim, ha nekem kedveset akartak tenni, rendesen jelzik, hogy ők Petőfi Leíró költeményeit ismerik. hogy fordításaiban eh arme ja alatt állanak az Alföld elhagyatott pusztáinak s lelkesednek a pusztáért, akkor én azt szoktam mondani külföldi barátaimnak, hogy tudjátok-e, mi a puszta? A puszta a pusztítani igéből jön és mi magyarok nusztának azt a falut hívjuk, amelyet a törökök elpusztítottak. Ahol ma már csak egyedülálló templomtorony, egy kis halom., a templom kőhalma hirdeti azt, hogy ott a törökelőtti időben egy magyar falu állott. Ez a puszta, ez az alföldi puszta. Itt egy történelmi igazságtalanságot kell jóvátenni, itt farizeusi gesztus az. hogyha mi beszélünk arról, hogy műveltebb a Dunántúl, mint az Alföld. Miért? Azért, mert történelmi sorsa némileg kedvezőbb, (Ugy van! a jobboldalon.) de az Alföld egészen el volt pusztítva és akkor a ma17*
