Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-165
108 Az országgyűlés képviselőházának azonban az adminisztratív személyzet apadását nézem, akkor látom, hogy ez a személyzeti létszám a kultusztárcánál 1106-ról 615-re ment vissza. Általában az a meggyőződésem, hogy a bajok forrása a központnak, a ministeriumoknak túlnagy népessége. (Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Ezért a kultusztárca létszámát, amely 1922-ben 889 volt, a számvevőségnek, a segédhivataloknak és a szolgáknak beszámitásával 456-ra apasztottam le. Az apadás tehát 433, azaz majdnem 50%. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) De még a takarékossági bizottság által megállapított ministeriumi létszámot sem tartottam meg. (Sándor Pál; Hol van az a bizottság?!) Most majd uj működését kezdi, remélhetőleg sokkal gyümölcsözőbb irányban; megvagyok erről győződve összeállításánál fogva. Amint mondottam, még a takarékossági bizottság által megállapított létszámot sem tartottam meg a központnál. Hiszen ennek a budgetnek indokolásából méltóztatnak tudni, hogy egy segédtitkári állást átalakítok a képzőművészeti főiskolánál építész tanári állássá, a továbbiakban pedig két segédtitkári állás fejében, egy kolloid-kémikusi és egy örökléstannal foglalkozó fiziológusi állást szervezek. Nincs szükség akkora központi személyzetre, amely, ha fentartjuk, csak egy papírvulkán láváját önti szét az országban, kinn a községekben pedig a hivatalos apparátusnak felesleges és a tömegeket ok nélkül bántó tevékenységgel iparkodik a maga jogosultságát elismertetni. (Sándor Pál: Mióta mondjuk ezt!) Hogy a központi személyzetnél ilyen nagy apasztás lehető volt, ezt köszönhetem annak, hogy a kultuiszministerium tisztviselői kara messze a normálisi kötelességteljesités mértékén túl teljesiti kötelességét. (Ugy van! TJgy van! Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Nagy szelekciót gyakoroltunk ezzel az 50 százalékos létszámapasztással; ami megmaradt és ami még hozzánk jött, az heroikusan teljesiti a maga kötelességét. (Helyeslés jobbfelől.) Engedjék meg itt, t. Ház, hogy rövid kitérést tegyek a ministeri munka természetére. A ministeri munkát általában erősen túlbecsülik. A ministeri tevékenység lényege az, hogy az egyes nagy kormányzati ágakra kiváló munkatársakat nyerjen meg a minister. (Ugy van! TJgy van! jobb felől.) Hiszen itt van Pogány Frigyes t. barátom, akivel több mint 10 évvel ezelőtt organizáltuk a népiskolai szervezés akcióját. (Élénk éljenzés jobbfelől.) De hogy mostani munkatársaimat is megemlítsem, itt van Petri Pál nagyrabecsült barátom, (Élénk éljenzés és taps jobbfelől.) aki csöndes munkás és alapos ismerője a népoktatásnak; itt van a középoktatási csoport élén Korniss Gyula, (Élénk éljenzés jobbfelől.) aki az egyetemi tanári székből jött el és hozta meg ezt az áldozatot, hogy dolgozzék velem. Az egyetemi osztály élén itt van az én tanítványom, Magyary Zoltán, (Éljenzés jobbfelől.) a költségvetési csoport élén itt van Mészárns Károly, a számvevőség élén pedig Gressler Jenő. Ezek mind olyan elsőrangú munkatársak, hogyha a következőkben bizonyos eredményekről számolhatok be, méltóztassék ezt nagyrészt az ő heroikus munkájuk számlájára irai, akik a maguk tudását és munkaerejét az előirt szabályszerű munkatel jesitményt messze túlhaladó mértékben állítják a nemzet és a haza szolgálatába. (Élénk éljenzés jobbfelől és a középen.) T. Képviselőház! Ezeknek előrebocsátása után engedjék meg, hogy visszapillantást ves165. ülése 1928 május 4-én, pénteken. sek arra a hat évre, amely idő óta a ministerelnök ur előterjesztésére egyfelől az államfő, másfelől a többség bizalma a kultusztárca élére meghívott. Be kell számolnom erről a hat évről, amelyből három, a szanálás előtt telt el. Mi volt akkor hivatásom? Talán azt mondhatnám: a magyar művelődésnek kámforinjekciót adni avégből, hogy a krízisnek ezeket a keserű éveit át tudja élni. Mire kellett ebben az időben törekednem? Nem arra, hogy azt tegyem, amit kellett volna, hanem, hogy azt tegyem, amit lehetett. Van Altorjai Apor Péternek egy gyönyörű mondása, amelyet én mélyen emlékezetembe véstem. Apor Péter azt mondotta: Mi magyarok mindig tudtuk, mit kellene tennünk, és tettük azt, amit lehetett. — Ebben a három első esztendőben, amikor inflációs papirkoronák voltak, nem azt tettem, amit kellett volna, nem azt tettem, amit én magamnak álmaimban elgondoltam, hanem azt tettem, amit lehetett. Ennél a pontnál kötelességem szeretettel és hálával megemlékezni akkori pénzügyminister társamról, Kállay Tiborról, (Éljenzés.) aki azt a papirkorona-halmazt, amely épen volt, mindig ideadta nekem, ha katasztrófák elhárításáról volt szó. (Élénk helyeslés.) így vált lehetővé, hogy az Akadémiának nagyobb szubvenciót adhattam. Amikor a kommün bukása után az Akadémia először összeült, az akkori főtitkár, Heinrich Gusztáv, programmbeszédében azt mondotta, hogy bizony-bizony a magyar tudósok egy jó darabig csak Íróasztalaik fiókjai számára fognak dolgozni, mert könyveiket kiadni nem lehet. Erre is azt mondottam, hogy: nem, nem soha! Igenis, ami értékes, azt ki fogják adni; és akkor beszereztünk ingyen papirost és odaadtuk a tudományos társulatoknak, hogy folyóirataik folytonosságát biztosítani tudják, odaadtuk fiatal tudóisoknak, hogy a maguk első könyvét ki tudják adni, és segítettük az arrivéket. a tanárokat is, műveik kibocsátásában, így jött létre az Akadémia, a tudományos társulatok támogatása, az ingyen-papír akció és igy jött létre a Gyűjtemény-egyetemről szóló törvény is, amely rámzuditotta azt a vádat isi, hogy csak a főiskolai és magas kultúrával foglalkozom. Miért? Mert a reformot megcsinálhattam egy garas kiadás nélkül is, mert ez csak az erők ujjácsoportositá^sa volt és az erőkbe az életnek a lehelése. Tettem Altorjai Apor Péterrel szólva nem azt, amit kellett volna, hanem azt. amit abban az időben lehetett. (Helyeslés.) Ezért szenvedtem el azután azt a vádat, hogy csak a magas kultúra régióiban mozgok. Azért tettem ezt, mert a magas kultúra régióiban kis összegekkel is nagy eredményeket lehet elérni. (Ugy van! Ugy van!) Miért nem beszéltem akkor népiskolai akcióról? Itt sok szakértője ül a népiskoláknak, azok, tudják, hogy a népiskola százezreket, nálunk 1,050.000 embert mozgat meg. Aki népiskolai kérdésekkel akar foglalkozni, annak a nagy számhoz mérten nagy összegeket is mozgásba kell hoznia. Én mozgásba hoztam ezeket a nagy összegeket, de csak akkor, amikor ezek a szanálás folytán már rendelkezésemre állottak. De addig beszélhetett erről más ember, csak egy ember nem beszélhetett: a minister, mert nincs szánalmasabb látvány, mint egy minister, aki szaval 1 , szónokol, lelkesedik, de cselekedni nem tud. (Ugy van! Ugy van!) Ez aláássa a ministeri szóba vetett hitet és bizalmat. Én tehát csak akkor kezdtem a népiskolákról beszélni, amikor azt a 60—70 millió pensrőt meg tudtam mozgatni, amelynek segítségével — és Isten segítségével — ezt az 5000
