Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-165

108 Az országgyűlés képviselőházának azonban az adminisztratív személyzet apadá­sát nézem, akkor látom, hogy ez a személyzeti létszám a kultusztárcánál 1106-ról 615-re ment vissza. Általában az a meggyőződésem, hogy a bajok forrása a központnak, a ministeriumok­nak túlnagy népessége. (Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Ezért a kultusztárca létszámát, amely 1922-ben 889 volt, a számvevőségnek, a segédhivataloknak és a szolgáknak beszámitá­sával 456-ra apasztottam le. Az apadás tehát 433, azaz majdnem 50%. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) De még a takarékossági bizottság által megállapított ministeriumi létszámot sem tar­tottam meg. (Sándor Pál; Hol van az a bizott­ság?!) Most majd uj működését kezdi, remél­hetőleg sokkal gyümölcsözőbb irányban; meg­vagyok erről győződve összeállításánál fogva. Amint mondottam, még a takarékossági bizott­ság által megállapított létszámot sem tartot­tam meg a központnál. Hiszen ennek a budget­nek indokolásából méltóztatnak tudni, hogy egy segédtitkári állást átalakítok a képzőmű­vészeti főiskolánál építész tanári állássá, a to­vábbiakban pedig két segédtitkári állás fejé­ben, egy kolloid-kémikusi és egy örökléstannal foglalkozó fiziológusi állást szervezek. Nincs szükség akkora központi személy­zetre, amely, ha fentartjuk, csak egy papír­vulkán láváját önti szét az országban, kinn a községekben pedig a hivatalos apparátusnak felesleges és a tömegeket ok nélkül bántó tevé­kenységgel iparkodik a maga jogosultságát el­ismertetni. (Sándor Pál: Mióta mondjuk ezt!) Hogy a központi személyzetnél ilyen nagy apasztás lehető volt, ezt köszönhetem annak, hogy a kultuiszministerium tisztviselői kara messze a normálisi kötelességteljesités mérté­kén túl teljesiti kötelességét. (Ugy van! TJgy van! Helyeslés és taps a jobboldalon és a közé­pen.) Nagy szelekciót gyakoroltunk ezzel az 50 százalékos létszámapasztással; ami megma­radt és ami még hozzánk jött, az heroikusan teljesiti a maga kötelességét. (Helyeslés jobbfe­lől.) Engedjék meg itt, t. Ház, hogy rövid kité­rést tegyek a ministeri munka természetére. A ministeri munkát általában erősen túlbecsü­lik. A ministeri tevékenység lényege az, hogy az egyes nagy kormányzati ágakra kiváló mun­katársakat nyerjen meg a minister. (Ugy van! TJgy van! jobb felől.) Hiszen itt van Pogány Frigyes t. barátom, akivel több mint 10 évvel ezelőtt organizáltuk a népiskolai szervezés ak­cióját. (Élénk éljenzés jobbfelől.) De hogy mos­tani munkatársaimat is megemlítsem, itt van Petri Pál nagyrabecsült barátom, (Élénk éljen­zés és taps jobbfelől.) aki csöndes munkás és alapos ismerője a népoktatásnak; itt van a kö­zépoktatási csoport élén Korniss Gyula, (Élénk éljenzés jobbfelől.) aki az egyetemi tanári szék­ből jött el és hozta meg ezt az áldozatot, hogy dolgozzék velem. Az egyetemi osztály élén itt van az én tanítványom, Magyary Zoltán, (Éljenzés jobbfelől.) a költségvetési csoport élén itt van Mészárns Károly, a számvevőség élén pedig Gressler Jenő. Ezek mind olyan el­sőrangú munkatársak, hogyha a következők­ben bizonyos eredményekről számolhatok be, méltóztassék ezt nagyrészt az ő heroikus mun­kájuk számlájára irai, akik a maguk tudását és munkaerejét az előirt szabályszerű munka­tel jesitményt messze túlhaladó mértékben ál­lítják a nemzet és a haza szolgálatába. (Élénk éljenzés jobbfelől és a középen.) T. Képviselőház! Ezeknek előrebocsátása után engedjék meg, hogy visszapillantást ves­165. ülése 1928 május 4-én, pénteken. sek arra a hat évre, amely idő óta a minister­elnök ur előterjesztésére egyfelől az államfő, másfelől a többség bizalma a kultusztárca élére meghívott. Be kell számolnom erről a hat év­ről, amelyből három, a szanálás előtt telt el. Mi volt akkor hivatásom? Talán azt mond­hatnám: a magyar művelődésnek kámforinjek­ciót adni avégből, hogy a krízisnek ezeket a ke­serű éveit át tudja élni. Mire kellett ebben az időben törekednem? Nem arra, hogy azt te­gyem, amit kellett volna, hanem, hogy azt te­gyem, amit lehetett. Van Altorjai Apor Péter­nek egy gyönyörű mondása, amelyet én mélyen emlékezetembe véstem. Apor Péter azt mon­dotta: Mi magyarok mindig tudtuk, mit kel­lene tennünk, és tettük azt, amit lehetett. — Ebben a három első esztendőben, amikor inflá­ciós papirkoronák voltak, nem azt tettem, amit kellett volna, nem azt tettem, amit én magam­nak álmaimban elgondoltam, hanem azt tet­tem, amit lehetett. Ennél a pontnál kötelességem szeretettel és hálával megemlékezni akkori pénzügyminister társamról, Kállay Tiborról, (Éljenzés.) aki azt a papirkorona-halmazt, amely épen volt, min­dig ideadta nekem, ha katasztrófák elhárításá­ról volt szó. (Élénk helyeslés.) így vált lehe­tővé, hogy az Akadémiának nagyobb szubven­ciót adhattam. Amikor a kommün bukása után az Akadémia először összeült, az akkori főtit­kár, Heinrich Gusztáv, programmbeszédében azt mondotta, hogy bizony-bizony a magyar tudósok egy jó darabig csak Íróasztalaik fiók­jai számára fognak dolgozni, mert könyveiket kiadni nem lehet. Erre is azt mondottam, hogy: nem, nem soha! Igenis, ami értékes, azt ki fog­ják adni; és akkor beszereztünk ingyen papi­rost és odaadtuk a tudományos társulatoknak, hogy folyóirataik folytonosságát biztosítani tudják, odaadtuk fiatal tudóisoknak, hogy a ma­guk első könyvét ki tudják adni, és segítettük az arrivéket. a tanárokat is, műveik kibocsátá­sában, így jött létre az Akadémia, a tudomá­nyos társulatok támogatása, az ingyen-papír akció és igy jött létre a Gyűjtemény-egyetem­ről szóló törvény is, amely rámzuditotta azt a vádat isi, hogy csak a főiskolai és magas kul­túrával foglalkozom. Miért? Mert a reformot megcsinálhattam egy garas kiadás nélkül is, mert ez csak az erők ujjácsoportositá^sa volt és az erőkbe az életnek a lehelése. Tettem Altorjai Apor Péterrel szólva nem azt, amit kellett volna, hanem azt. amit abban az időben lehe­tett. (Helyeslés.) Ezért szenvedtem el azután azt a vádat, hogy csak a magas kultúra régiói­ban mozgok. Azért tettem ezt, mert a magas kultúra régióiban kis összegekkel is nagy ered­ményeket lehet elérni. (Ugy van! Ugy van!) Miért nem beszéltem akkor népiskolai ak­cióról? Itt sok szakértője ül a népiskoláknak, azok, tudják, hogy a népiskola százezreket, ná­lunk 1,050.000 embert mozgat meg. Aki népisko­lai kérdésekkel akar foglalkozni, annak a nagy számhoz mérten nagy összegeket is mozgásba kell hoznia. Én mozgásba hoztam ezeket a nagy összegeket, de csak akkor, amikor ezek a sza­nálás folytán már rendelkezésemre állottak. De addig beszélhetett erről más ember, csak egy ember nem beszélhetett: a minister, mert nincs szánalmasabb látvány, mint egy minis­ter, aki szaval 1 , szónokol, lelkesedik, de csele­kedni nem tud. (Ugy van! Ugy van!) Ez aláássa a ministeri szóba vetett hitet és bizalmat. Én tehát csak akkor kezdtem a nép­iskolákról beszélni, amikor azt a 60—70 millió pensrőt meg tudtam mozgatni, amelynek segít­ségével — és Isten segítségével — ezt az 5000

Next

/
Thumbnails
Contents