Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-165

'Az országgyűlés képviselőházának 165. ülése 1928 május 4-én, pénteken. 107 arra kötelezd, hogy gyermekét mindennapi népiskolába küldje, a 12—15 éveseket pedig ismétlőiskolába. Nem a szülő' szabad belátására van tehát bizva, hogy ezek a gyermekek iskoláiba fognak-e járni, hanem, a törvény kötelezi őket erre. Mit jelent ez számokban normális időkben! Mert — mint méltóztatik tudni — a háborús születések számának leszállása bizonyos eltéréseket jelent bizonyos évfolyamokban a normális születési arányszámoktól. Ez azt jelenti, hogy óvodaiköteles nálunk több, mint 500 ezer, mindennapi tanköteles nálunk több, mint egymillió és az ismétlőisíkolai tankötelesek száma 600 ezer körül jár. Ha ezt a három számot össze méltóztatnak adni, — tehát azok számát, akik kényszerülnek iskoláiba járni, mert hiszen nem a szülőktől, nem a gondozóktól függ, hogy a gyermekeket beadjék-e oda, hanem a magyar nemzet törvénybe iktatta, hogy az a szülő és az a gondozó köteles őlket iskolába jáiratni és súlyos büntetés jár ki, ha nem küldi ezeket oda be, — akkor kétmilliónál nagyobb szám jön ki, neim is véve most tekintetbe a 600 ezer leventét, nem véve tekintetbe mindazokat, akik szakiskolába, mindazoíkat, akik középiskolába, mindazokat, akik főiskolákba járnak, akife ezt a kétmilliószázezres számot még növelik. Azt látjuk tehát, hogy a nyolcmillió maradék magyarnak több, mint egynegyedrészét törvény kötelezi arra, hogy a kultusztárca tantermeiben naprólnapra helyetfoglaljon. De igen, t. uraim, ha a törvény kötelezőleg előírja arra a szülőre és gondozóra, hogy gyermekét óvodába, mindennapi elemi iskolába vagy ismétlőiskolába járassa, ennek a kötelességnek van egy korollariuma is, törvények alkotását előre jól meg kell gondolni. Amikor 60 éves és 37 éves törvényeink vannak, akkor az államnak korollariuma, hogy viszont létesítse azokat az óvodai foglalkoztatótermeket és azokat a tantermeket, hogy ennek a köteleseégnek eleget lehessen tenni. Törvény kötelezi tehát évtiziedek óta a magyar nemzetet arra. hogy nyolcmillió maradék magyarnak több, mint egynegyedét, majdnem egyharmadát köteles legyen nap-nap után az, ő tantermeibe befogadni. E gyermekek számára óvónőket és tanítókat kell tartanig ezeket a tantermeket takaritani, világitani, szellőztetni, fűteni kell. Ilyen körülmények között, amikor egy tárcának a nemzet egynegyedet napról-napra be kell fogadni a maga intézményeibe, lehet-e sokalni azt a 143 millió pengőt, amelyből 13 millió pengő nyugdíjakra megy? (Helyeslés.) Ebben a beállitásban, azt a nagy tényt íígyelembevéve<, hogy a kultusztárca a nemzet egynegyedét, a trianoni maradék magyaroknak több, mint egynegyedét,, majdnem egyharmadát tartozik a maga intézményeibe napról-napra befogadni, ezt az összeget sokalni nem lehet (Ugy van! Ugy van!) De hiszen a többi tárcák is az egész; nemzettel foglalkoznak. Például az igazságügyi tárca, amennyiben bűnöznek, vagy perlekednek; a belügyi tárca, amennyiben rendetlenkednek. De még körjegyző sincsen minden községben, néha három-négy-öt községnek van egy körjegyzője. De a kultusztárca egy lelkésszel, aki majdnem mindig kongruás, és legalább egy tanitóval, minden községben ott van, mert hála Istennek, iskolátlau községeink már nincsenek. Kérdem, hogy ilyen körülmények között lehet-e sokalni azt a 143'7 milliót, amelyből — mondonn — 13*7 millió nyugdíjteher, trianoni teher? Lehet-e azt a magyar művelődéstől sajnálni és sokalni'? Mostanában járt itt Suzallo amerikai egyetemi tanár, aki hallott arról, hogy bizonyos közgazdasági körök — amelyekre Farkas Elemér nagyrabecsült bará-' torn rámutatott, — sokalják a kultusztárca kiadásait. Aizt mondotta nekem, hogy Amerikában a szövetség, tehát az Egyesült-Államok, az egyes államok és a községek, a városok budgetjének több mint 50%-át közoktatásügyi kiadásokra fordítják. De hogy mennyire mese az. t. Házi, hogy a kultusztárca túl van dotálva, azt a legjobban láthatják a hasznos beruházások felosztásából. Mi az, amit a kereskedelemügyi tárca eddig hasznos beruházásokra — az üzemeket is beleértve — kapott? 331 millió pensrő. Mi az, amit a földmivelésügyi tárca kapott? 185-8 millió pengő. És mi az. amit a kultusztárca kapott? 79*3 millió pengőt kapott akkor, amikor — mint mondottam — a nemzet negyedét tartozunk intézményeinkbe befogadni. Hogy hogyan használtam fel ezt a pénzt, arról nyilvánosan elszámoltam, mert a pénzügyi bizottság tagjai között egy füzetet osztottam ki, amelyben a népiskolákat kivéve az utolsó fillérig el van számolva az, amit az egyes intézményekre kiadtam. Hogy pedig a népoktatásnál hogyan jártunk el, erre nézve egy kötetet volt szerencsém a Ház t. tagjai közt kiosztani. Itt tehát tendenciózus beállításról van szó. A kultusztárca a feladatokhoz mérten túldotálva nines. Ezeket az összegeket becsületesen használtam fel és bizonyos eredmények mutatkoznak is. (Ugy van! a jobboldalon.) Ezért senkinek sincsen joga szemrehányást tenni. (Ugy van! Ugy van! Taps a jobb- és a baloldalon.) Igaz, t. Ház, igaz, bőkezűséget követeltem, de csak a pénzügyminister úrtól, mert végzetes fukarságnak tekintettem volna, ha megtagadtuk volna azokat a^ filléreket, amelyekre a kultusztárcának szüksége van. A pénzek felhasználásánál azonban a legnagyobb takarékosságot alkalmaztuk, mert abból indultam ki, hogy ennek a leszegényedett nemzetnek az áldozatok minimumával az eredmények maximumát kell elérnie. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha egy tételnél az év végén valami hitelmaradvány van, az nem lehet jogcím arra. hogy a bürokrácia azt okvetlenül kiadja és kidobja, mert az állam pengőivel lelkiismeretesen kell gazdálkodni és a ministernek arra kell törekednie, hogy azt a pénzt, amelyet a pézügyminister neki bőkezűen odaad, a legnagyobb takarékossággal használja fel. (Egy hang a középen: Jó volna, ha ezt minden vonalon megcsinálnák!) Ez az a takarékosság, amelyet a nemzet a maga ministereitől megkövetelhet. (Berki Gyula: Kár, hogy nincs itt a kormány, és nem hallja ezt!) És hogy ezt a takarékosságot követtük, azért vállalom a jogi és történelmi felelősséget. (Gál Jenő: Kissé ellenzéki a minister ur!) Nem vagyok ellenzéki! (Derültség.) Hol kell ezt a takarékosságot alkalmazni? Nem ott, hogy kevesebb óvodát, kevesebb iskolát, kevesebb klinikai ágyat létesítsenek, hanem az adminisztrációnál, (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) a felesleges irka-firkánál, mert ez az, amit a nemzet nem akar. és amit a nemzet visszautasít, ez az, ami feleslegesen sikanériához vezet azután a végrén. (Ugy van! a jobboldalon.) Ha már most azt vizsgálom, hogy ministerségem hat évében,. 1922-től 1928-ig az oktató és ápoló személyzetet mivel apasztottuk, az apadást minimálisnak találom. 48.700-ról 46.700-ra apadt a létszám, tehát az apadás 2000, Ennek megindokolására és megmagyarázására már kitértem. Mindenesetre egy 48.700-as létszámnál 2000-es apadás nem mondható nagynak. Ha