Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-155

74 Az országgyűlés képviselőházának vannak e szervezetek fegyverei? Ha lennének, azon sem lehetne csodálkozni, mert körülöttünk állig vannak felfegyverkezve a szomszédok. Egy német laptól elvárhatnánk annyi fáradságot, hiszen nem vagyunk túl az Óceánon, hogy meggyőződjék állításainak valódisága felől. Ha belpolitikailag és világnézetileg egy világ is választ el bennünket egymástól, akkor is elvárhatjuk, hogy objektiv legyen, mert elvégre ne feledjük a világháborút, amelyet a németekkel kötött szövetségi hűséggel küzdöttünk végig. Ha valakire áll, ugy épen ránk áll az, hogy hűek voltunk a halálig, fidèles usque ad mortem (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) ; nekünk nem volt a háborúban keresnivalónk és mégis mi szenvedtünk miatta a legtöbbet. Most, amikor béklyóba vert az ellenség és elvesztettük a háborút és vele országunk kétharmadát, épen egy német lap adja oda magát arra a szerepre, hogy olajat öntsön a szentgotthárdi tűzre, amelyet erőszakos módon amúgy is elégga felszítottak. Jegyezze meg a Vossische Zeitung, hogy nem a mi fehér palástunkon ejtett foltot, s ha azon folt van, az piros vérfolt, a német érdekekért kiöntött vérnek a foltja. A Vossische Zeitung foltot ejtett, de csak a saját palástjára, mert szégyent és árnyat hozott a német hűség és becsületre. Kell, hogy velünk 'szemben is érvényesüljön az elv a »deutsche Treue«, a »deutsche Ehre«, mely igy szól: »Deutsch sein heisst treu sein«. Én nem zavarom össze a Vossischet a németekkel. Bennünk ma is él a német bajtárs iránti szimpátia és az a csodálat, amellyel a német népnek tartozunk, annak a német népnek, amelynek egy Hindenburg-ja, egy Stresemann-ia, egy Marx-ja, és nyiltan megmondom, amelynek egy szociáldemokrata Loebe-je van ; hálásak vagyunk a német népnek azért, hogy Genfben ismételten pártunkra állott, ezt nekik el nem felejtjük, de még inkább fokozódnék hálánk a német nép iránt, ha részéről gazdasági tárgyalásaink során több megértéssel találkoznánk, főleg ma, amikor a minket körülvevő utódállamok elzárkózásnak nevezett, de valójában a megfojtassál egyenrangú politikát űznek és amellyel szemben nekünk annyit kell küzdenünk. A németek értsék meg, hogy nekünk levegő, nekünk agrár-exportlehetőség kell, mert mi élni akarunk. (Ugy van ! a jobboldalon.) Sok szó esett a napokban az olasz magyar barátságról s itt vissza kell utasitanom azt a hangot, amelyet Mussolini Olaszországával szemben a túloldalon használnak. Mi igenis hálásak vagyunk az olasz nemzetnek, hogy elesettségünkben is felénk nyújtotta a kezét, hálásak vagyunk azért, hogy az olasz kormány volt az első, amely felelős állásban nyiltan hirdette a trianoni béke revíziójának szükségességét. Mi ezt hálás szívvel köszönjük az olaszoknak. Rassay Károly t. barátom és képviselőtársam attól fél, hogy ezzel izolált helyzetbe kerülünk s még jobban ellenünk szitjuk az utódállamokat és Franciaországot. Malasits képviselőtársam ép a szerb és magyar viszonylatban fél reánk nézve kellemetlen reakciótól. A Házban talán az első voltam, aki ezelőtt hat évvel a magyar és jugoszláv megértésnek hangját hallattam. Magyarország kormányzója elég nyiltan beszélt mohácsi beszédében. Belgrádból erre nagyon gyenge visszhang jött: Szavak; a tettek azonban elmaradtak. Jugoszlávia ugylátszik szívesen látná Mag varországot oldalamellett és szeretné a hátát biztosítani, de azt várja, hogy még ennek a biztositásnak díjtételeit is mi vis 'ljük. Az olasz-magyar barátság senki ellen nem irányul. A szerb és magyar érdekközösség ma is megvan és Jugoszlávián áll a sor ma, hogy e téren pozitív eredmények létrejöhessenek. A kül155. ülése 1928 április 18-án, szerdán. politikában a do ut des elve áll. Ami azt a meggondolást illeti, hogy az olasz-magyar barátság beleugrat minket valami kalandba, erreyonatkozólag én a t. szociáldemokrata képviselő urnák csak annyit mondok, hogy addig, mig olyan megfontolt ember áll a kormány élén, mint Bethlen István (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.), aki soha nem indult el hangulatok szerint, hanem mindig a számitó ész útját követi a külpolitikában» addig ne tessék minket félteni, hogy akármilyen kalandba beleugrassanak minket, vagy akármilyen szirénhang elcsábíthasson minket egj kalandos vállalkozásra. Nekünk béke kell és megélhetés. Egyik vezető lapunk mai számában az olaszmagyar barátsággal kapcsolatban ir arról a bizonyos harmadikról és felveti a kérdést, ki legyen a harmadik a szövetségben. Megmondom, ki legyen a harmadik, már az én véleményem szerint. Németországot tartom annak a természetes harmadiknak, amely ha e kettő mellé lép, akkor Európa békéje biztosítva van. Itt olasz barátainkhoz is lenne egy szavam. (Esztergályos János : Már megint a szuronyok erejére gondol képviselő ur !) Ne fessük kérem mindig a falra a szuronyt, ami nincs. (Esztergályos János : Akkor miért nem Jugoszláviára gondol 1) Azt mondtam épen az előbb. Miért nem tetszett öt perccel előbb bejönni a terembe. Én vagyok talán 2—3 emberrel együtt az egyedüli ebben a Házban, aki minden külügyi vitánál megmondom, hogy a legtermészetesebb szövetséges volna Jugoszlávia. Miért kell akkor épen nekem ezt a szemrehányást kapnom ? (Rothenstein Mór : Hát akkor fogjunk kezet !) Nagyon szí vesén képviselő ur, a magyar érdekekért mindig ! A déltiroli kérdés az a petra scandali és az a lapis offensionis, amely miatt nem tudják Olaszország és Németország megérteni egymást. Ma Németországban — katonai körökben legalább — nincs senki, aki ne koncedálná Olaszországnak azt a követelését, hogy határait csak a Brennernél tudja megvédeni. Sem olasz, sem német szempontból nem olyan súlyos az a kérdés, hogy vájjon Déltirolban 80.000 német van-e, vagy német állítás szerint 120.000 német és 80.000 olasz. Ez nem olyan kérdés, amit ha igazsággal és jó szándékkal akarják megoldani, ne lehetne kiküszöbölni. És ha ezt kiküszöbölik, akkor nincs semmi akadálya, hogy ez a két nép, amelynek egymásrautaltsága kézenfekvő, meg ne találja egymást. Berlini követségünk történelmi feladatot oldana meg, ha e megértés útját egyengetné. Benes csehszlovák külügyminister ur húsvétkor egy cikkben kitért a cseh-magyar viszonylatra és békés húrokat pengetett. Ma Beck Lajos t. képviselőtársam elég nyiltan megmondotta már : »hogy azt hiszi. Benes minister ur maga jönne zavarba, ha leülnénk egy asztalhoz vele és azt mondanánk : Tessék megmondani, hogy milyen feltételek mellett békülne ki velünk.« Én csak azt kérdezem e Házban, hogy fér meg a békés hangulattal, hogy akkor, amikor Benes külügyminister ur békés cikkeket ir, a cseh rendőrség magyar diákokat és polgárokat, akik hazamennek a húsvéti szünet alatt rokonaik látogatására, letartóztatják ? És ez nem egy tünet, ez krónikus állapot : minden iskolai vakáció és ünnepek alatt a hazatérő magyar polgárokat, tisztviselőket, munkásokat, főiskolai hallgatókat sorba vexálnak és hoszszu ideig fogva tartanak# Ez az út nem a lelki megbékülés útja. Épen igy állunk Romániával is. A magyar közvélemény elvárta volna a nagyváradi események után, hogy az események elkövetői példás büntetésben részesüljenek. E helyett mi