Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-155

Az országgyűlés képviselőházának 155. ülése 1928 április 18-án, szerdán. 67 gyár nép tőle. Sajnos, ha összeállitanók a külügyi tárca mórlegét, akkor az egyik oldalon azt látnók, hogy horribilis kiadások vannak, olyan kiadások, amelyeket ez a roskadozó gazdasági életet élő magyar nép alig bir meg, a másik oldalon pedig azt látnók, hogy milyen kevés eredményt értünk el ezért a horribilis pénzért, amelyet a külügyi tárcára költünk. Mindenekelőtt a gazdasági eredményeket értem. Én nem akarom azokat a fejtegetéseket folytatni, amelyeket Beck t. képviselőtársam előadott, csak egy relációra vagyok bátor a t. Ház figyelmét felhívni, nevezetesen a Németországgal húzódó és hovatovább kínossá váló tárgyalásokra. Az kétségtelen, hogy a németek fegyverbarátaink voltak, a háborúban együtt küzdöttünk és szenvedtünk a németekkel és igazán nem valami jóleső érzéssel olvassa a magyar ember az újságot azokról a tárgyalásokról, amelyek a német köztársasággal folynak gazdaságpolitikai téren. De nem szabad csodálnunk azt, hogy a németek velünk szemben igy viselkednek. Elvégre én már egy alkalommal felhívtam a külügyminister ur figyelmét arra, hogy az ő minden buzgalma hiábavaló, ha a kormány olyan reakciós, olyan feudális-agrárius politikát követ, amely a külföldön érthető bizalmatlanságot kelt. Hogy csak az utóbbi idők eseményeit vegyem, nem méltóztatnak gondolni, hogy egy Hatyany-itélet egymagában milyen rettenetes hatást kelt Németországban! (Simon András: A biróság hozta azt az Ítéletet, nem a kormány! — Jánossy Gábor: Mi köze a politikának ahhoz az ítélethez! — Elnök csenget.) Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy azt a biróság hoztam de azzal is tisztában vagyok, hogy ez az Ítélet Németországban rettenetes megütközést keltett. Eögtön megmondom miért. Mi Németországban követséget tartunk fenn és tartunk a követség mellett nagy személyzetet. Az ujabb Magyarország, a megcsonkított Magyarország érdekében azok, noha az igen t. előadó ur az elismerés pálmáját nyújtotta feléjük, igen keveset tesznek az uj Magyarország megismertetése érdekében, ellenben Hatványnak könyve meglehetős nagy feltűnést keltett Németországban és ott meglehetősen el is terjedt. Érthető a németek felhördülése akkor, ha egy embert, aki ilyen könyvet ir, amely feltárja a művelt Nyugat, főképen Németország közönsége előtt a magyarországi állapotokat, ilyen Ítélettel sújtanak. Ne méltóztassanak azt gondolni, hogy az a belpolitika például, amelyet, a munkássággal szemben követnek, nem kelt Németországban erős recenzust. Ne tessék elfelejteni, hogy legutóbb Németországban Köster elvtársamat, egy szociáldemokratát, nevezték ki követté. Ott a szociáldemokrácia nem olyan quantité négligeable, mint amilyennek a múltkor a kereskedelemügyi minister ur feltüntette. A szociáldemokrácia ott hatalmas, erős párt, amely a mostani választásokon minden pesszimista számitás szerint is tetemesen meg fog növekedni. Ott ennek a pártnak nemcsak a kormányra, hanem az egész társadalomra óriási nagy befolyása van, amellyel a kormánynak mindenesetre számolnia kell. (Simon András: De ott nem csináltak kommunizmust, pedig csinálhattak volna! — Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak! Malasits Géza: Ne méltóztassék elfelejteni, hogy ezeknek a dolgoknak van hatásuk, bármennyire is igyekszik azt a külügyminister ur tagadni, mint ahogy a múlt évben velem szemKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XI. ben azt állította, hogy a gazdasági tárgyalások teljesen függetlenek a kormánynak egyébként elfoglalt álláspontjától. Nem egészen igy van. Igaz, hogy a múltban például a köztársasági Franciaország szövetséget kötött Oroszországgal, de Franciaország semmiesetre sem igyekezett átvenni azokat az institúciókat, amelyeket a cári Oroszország létesített, hanem azok ellen mindig megfelelő módon védekezett. Nem kell azonban Németországba, Cseh-Szlovákiába menni, hanem nézzük csak meg az önök legújabb bálványát, Olaszországot. (Mozgás a jobboldalon. — Jánossy Gábor: Nincsenek halványaink! Hányszor mondjuk eztl) Ma délelőtt én a bálványozásnak olyan mértékét láttam, (Jánossy Gábor: Az csak tiszteletadás volt!) hogy azt kell mondanom, hogy az uraknak tényleg vannak bálványaik. Olaszországgal barátsági szerződést kötöttünk. Nézzük meg ennek a barátságnak gazdasági vonatkozásait. A hivatalos kimutatás szerint felére csökkent az Olaszországgal való kereskedelmi forgalmunk. Az 1926. évi 100 millió pengővel szemben 1927-ben összesen 83 millió pengőt tett ki a magyar—olasz áruforgalom. Ez a csökkenés teljes egészében a magyar exportot illeti, mert Olaszország exportja Magyarországba 44 millióról 53 millió fölé emelkedett, viszont a magyar export Olaszországba 58 millióról 28 millió alá, tehát szinte a felére süllyedt. Ez is azt bizonyítja, hogy mi azzal az állammal, amellyel baráti szerződést kötöttünk, vastag barátságba fogunk ugyan kerülni, de hogy ennek mi lesz az ára, azt én nem tudom megmondani. Ismervén azonban azt a sacro egoismo-t, amellyel ezek az urak intézik ügyeiket^ azt hiszem, a magyar nép nagyon drágán fogja megfizetni a ma délelőtti ünneplést. Kívánnám, hogy ne legyen igazam, de attól félek, hogy ugy lesz. Tehát Olaszországgal szemben sem tudtunk gazdaságpolitikai téren semmit sem elérni, szomszédainkkal szemben nem javultak a viszonyok, legfeljebb azt lehet mondani, hogy a kölcsönös bizalmatlanság, amely megvolt, továbbra is megmaradt. (Görgey István előadó: Javult a bizalom!) Nem javult, t. képviselőtársam, hanem valahogy megszokottá vált a kölcsönös bizalmatlanság és egymást álandóian Argus-szemek kel nézzük. Nem sikerült diplomáciánkkal a kisentente egységes frontját áttörni; nem sikerült a bizalmatlanságot eloszlatni; nem sikerült Németország közönyét barátsággá átváltoztatni, s Franciaország is még mindig ellenséges magatartást tanúsít, habár látszólag ezt nem is mutatja, de nem mulasztja el az alkalmat, hogy a magyar kormányzati rendszerrel szemben — nem a magyar néppel szemben, ezt konstatálni kívánom — gyűlöletét ki ne fejezze. Tegnap tévedésből már a ministerelnöki tárca tárgyalásánál felemiitettem, hogy a külföldi sajtószolgálat mit ér. Poincaré lapja egy olyan hangon irt cikket közöl nem a magyar népről, hanem a kormányzati rendszerről, amely cikk, ha itt jelennék meg, a lapot elkoboznák, betiltanák, s a szerkesztő legalább nyolc esztendei fegyházat kapna. Ez az óriási apparátus nem volt képes Franciaországnak még azokat a köreit sem megmozgatni, amelyek természetüknél fogva konzervativek, (Pintér László: Mert a csehek jobban fizetnek) hogy elnézőbbek lennének. (Esztergályos János: A magyar külügyminister ur felelősségre vonja Poincarét! — Jánossy Gábor: Sorok szerint fizetik az ellenséges lapokat!) Ne hangoztassuk azt, hogy azok ellenséges lapok, mert én nagyon kevés lapot találtam 10