Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-155

60 Az országgyűlés képviselőházának senyt Németországnak tökéletesebb ipari termelésével szemben nem fogja tudni megállni, és Németországnak saját agrárkielégitésére vonatkozó törekvései mellett ő is még fokozottabb mérteikben törekedik arra, hogy a német lakosság mind szélesebb rétegeinek mezőgazdasági, illetőleg élelmezési igényeit ki tudja elégíteni. De annyi bizonyos, hogyha mindazok az államok, — mint Magyarország és Jugoszlávia — amelyek agrárexportra^ vannak berendezkedve és kénytelenek még az ipari importot tűrni, össze tudnának fogni, akkor Ausztriával szemben is nagyobb súlylyial és nagyobb eredménnyel tudnák érvényesiteni azt az egyedül heil yes gazdaságpolitikát, amely az osztrák iparcikkek importja fejélben a mezőgazdasági termékeknek odavaló hatásosabb exportját mozdítaná elő. (Élénk helyeslés a jobboldalon,) T. Képviselőház! Szoimsziédainkhoz, való nem túlrózsás kereskedelem-politikái helyzetünknek eredménye külkereskedelmi mérlegünknek szomorú állása. Jugoszlávia, Itália, Ausztria és Görögország felé 1926-ban aktiv volt kereskedelmi miórlegünk. Tavaly, 1927-ben, jugoszláv és olasz irányban már passzív lett; Jugoszlávia felé 7-780' millió pengővel lett kisebb. Olaszország felé pedig 23 millió pengővel, mig az osztrák aktivitás, amelyre olyan szivesen hivatkoztunk,, 130 millió pengőről 74 millió pengőre csökkent. Görögország felé való kereskedelmi mérlegünk az egyedüli, amelynek aktivitása növekedett, bár ez is csak igen csekély mértékben: 1*9 millió pengőről 4:3 millió pengőre. De elijesztek passzivitásunk számai a legfontosabb országokkal szemben. A végső eredmények 1927-re vonatkozólag azt mutatják, hogy Cseh-Szlovákiával szemben 123 millió pengővel vagyunk passzivok, Komániával szemben 47 millió pengővel, Németországgal szemben pedig passzivitásunk felszökött 98 millió pengőre, nem. is szólva a svájci, hollandi és angol mérlegek passzivitásáról. Nem vizsgálom most részletesebben külkereskedelmi mérlegünket, ha azonban koncedálom. is azt, hogy a behozatalnál a nyersanyag és félgyártmány importja jelentékenyen emelkedett, az elszomorító mégis kétségtelenül az, hogy kivitelünk legfőbb cikkeiben mindjobban hanyatlik exportunk. Itt le kell szögeznünk azt a megállapítást, hogy minden szomszédunk részéről egy következetes üldöző politikát látunk, egy fojtogató gyűrűnek mind sziorosabra való fogását, amely Magyarország életerejét akarja elpusztitani. (Ugy van! Ugy van!) A fájdalmas az, — amint erre rámutattam, — hogy ezt kiváltképen és pregnáns módon éppen annak a Németországnak részéről tapasztaljuk, amelytől talán legkevésbé várhattuk ezt el. Hogy a legnagyobb kedvezmény elve nem felel meg a kívánalmaknak, hogy ez az ideális kereskedelempolitikai dogma a valóságban nem hozta meg azokat a gyümölcsöket, amelyeket tőle reméltünk, azt mindnyájan tapasztalhatjuk a gyakorlati életben. (Élénk helyeslés a középen.) Görgey István igen tisztelt, előadó ur az általános vitában megemlékezett" a legnagyobb kedvezmény elvében való csalódásunkról és egy uj minimális és maximális tarifa-rendszernek behozatala mellett tört lándzsát. Sajnos azonban, ez ma aktuális nem lehet. Amikor kereskedelempolitikai szerződéseink hálózatát majdnem teljesen kiépítettük, amikor a legnagyobb kedvezmény elvének ilyenforma áttörése, uj elveknek kereskedelmi politikánkba való bevitele egyértelmű volna összes és nagynehezen 155. ülése 1928 április 18-án, szerdán. létrehozott szerződéseink megszüntetésének szükségességével, akkor e mellett az elv mellett lándzsát törni legfeljebb ideális elmefuttatás lehet, de a gyakorlati politikának tárgyát nem képezheti. Egyet azonban konstatálnunk kell mindenkivel szemben, aki különösen mezőgazdasági termékeink számára ipari vámjainknak leépítése mellett foglalt állást, azt, hogy ne áltassuk magunkat azzal a hiu reménnyel, hogy bármiképen is leépitve ipari vámjainkat, ezzel mezőgazdasági termékeink exportjának útját egyengetjük. Mert, — amint erre reámutattam, — itt egy olyan következetes, nem csupán kereskedelempolitikai, de általános politikai gondolat vezeti az összes körülfekvő országokat, amely általános politikai gondolat semmiképen sem hátrálna mögöttünk akkor, ha mi ipari vámjaink leépítésével eléjük lépnénk és tőlük mezőgazdasági termékeinknek hathatósabb bevitelét kérelmeznők. (Élénk helyeslés a jobboldalon) A magyar vámtarifa ezer fő- és körülbelül háromezer altételből áll. Ha megnézzük, látjuk, hogy ebből a háromezer altételből ötszázat a cseh szerződés megszüntetett, az osztrák négyszáznál többet, a többi is körülbelül ennyit, úgyhogy a háromezer altételből másfélezer tulajdonképen el imináltatott; a fennálló további másfél ezernek jelentékeny része pedig agrárjellegű, amely épen a mezőgazdaság érdekében áll fenn, másik része viszont vámmentes vagy alacsony vámtételü nyersanyagokat és félgyártmányokat foglal magában. Ennek a redukciónak következménye a szerződések óta az importnak Magyarország felé való óriási megnövekedése'. Csak két számot kell egymás mellé állítani; míg 1923-ban 490 millió pengő volt az import, 1927-ben már 1147 millió. Ne felejtsük el azt sem, hogy ennek az importnak fokozódása épen az 1927 augusztus 8-án életbeléptetett cseh-szlovák kereskedelmi szerződés következtében állott be, amelyet a legnagyobb r kedvezmény alapján az osztrákok, a franciák, a németek is élveznek. A magyar szerződési tárgyalások folyamán akár agrárius, akár ipari érdekek képviselői vettek részt ezekben a tárgyalásokban, egyik fél sem konstatálhatta, hogy a mi vámtarifánk akadálya lett volna ennek a szerződési tárgyalásnak; a magyar vámtarifa soha a szerződési tárgyalások útjában nem állt, sőt mi olyan lovagiasan járunk el, és behozatali tilalmainkat is talán annyira idő előtt megszüntettük, hogy ezzel is a^külföldi behozatal valóságos áradatát bocsátottuk Magyarországra, de ezen készségünknek sem tapasztaltuk soha semmiféle olyanirányu jelét, ami mezőgazdsági téren bármilyen kedvezményt eredményezett volna. Egy nagy önellátási törekvést, egy nagy felfelé ívelő autarchlkus mozgalmat látunk akár Cseh-Szlovákiára, akár Ausztriára, akár NémetorszÁ"-"^! tekintünk és ne felejtsük el, hogy ez az önellátási törekvés olyan óriási méreteket öltött, hogy még Jugoszlávia is, amely ipari fejlődésének a legelején van, ma az osztrák kereskedelmi tárgyalások folyamán hajlandó kedvezményeket tenni legfőbb kiviteli cikkének, állatjainak rovására, akkor, ha viszont Ausztria hajlandó módosítani azokat az Ausztriára nézve kedvező ipari vámokat, amelyek Jugoszlávia állítása szerint a jugoszláv ipar fejlődésének útjában állanak. T. Ház! Ezek a tanulságok azonban egy nagy mementót rejtenek magukban, hogy sohasem szabad különválasztani a gazdaságpolitikai tárgyalásokat az általános politikai