Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-155

52 Az országgyűlés képviselőházának 155. ülése 1928 április 18-án, szerdán. menyek fényesen igazolták Bethlen István gróf ministerelnök ur által hirdetett és következetesen végre is hajtott annak a politikának helyességét, hogy a mi külpolitikai irányunk csakis az lehet, hogy az. ország

1 belső rendjének megszilárdításával kapcsolatban erősitsük külpolitikai helyzetünket és építsük ki fokozatosan külpolitikai összeköttetéseinket. (Ugy van! a jobboldalon.) Mert amikor a külföld meggyőződést szerzett arról, hogy a mi barátságunk az ő számárja értéket jelent, amidőn a. mi eddigi viselkedésünk: beigazolta, azt, hogy mi békés szándékokkal törekszünk hazánk sorsát újból rendbejhoznii, akor mem, kell nekünk barátok utáni szalad mink. mert a mi értékünket, fel" isimenve^ a mi 'barátságiinkért önként jelentkeznek. Hiszen ha csak az elmúlt esztendő eseményeire tekintünk vissza, megállapíthatom, hog:v ezalatt az idő alatt is örvendetesen javultak a viszonyok, amiit nemcsak £LZ ti tény mutat, hogy laz egyiik vezető európai nagyhatalom, a nemes olasz nemzet nyiltan baráti jobbot nyújtott ennek a szegény, szerencsétlen magyar nemeztnek és velünk barátsági szerződést kötött, hanem HZ cl tény is, 'amelyet örvendetesen kell konstatálnunk, hogy Magyarország iránt a világ közvéleménye általánosan érdeklődést kezd tanúsítani és igaz halrátainak száma mindenütt szaptalrodüik. A nemzetközi közvélemény pedig máris egyrie sürgősebben követeli a magyar kérdés mielőbbi rendezését, mert ettől varja Euróspa békéiének végleges megszilárditását. Megállapíthatjuk tehát, hogy az az akció, amelyet Magyarország lelkes barátja, lórid Rotherimere inditott noes. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon.) a világ közvéleményét felrázta, ési mi. szerencsétlen magyarok bízva tekinthetünk a jövőbe. Hogy az események igy alakultak, hogy a világ közvéleménye pár év alatt egészen megváltozott Magyarországgal szemben, ebben az érdem kétségtelenül elsősorban S& miagyar nemzeté, amely megmutatta, és bebizonvitoitta azt, hogy képes volt saját erejéből igen nehéz viszonyok között étniakarásának és életképességének tanújelét adni. De hervadhatatlan érdem illeti meg gróf Bethlen Istvánt és segítőtársait, aki minden alkalmiaft megragadott, hogy a. magyar ügy apostola» szószólója legyen a világ közvéleménye előtt, E felvilágosító és a magyar igazságot mindenütt hirdettí munkából kétségtelenül kivették részüket a mi külügyi képviseleteink is és épen ezért — nézetem szerint — nem lehet és nem szabad a má külügyi adminisztrációnkat abból a szempontból kritika tárgyává tenni, hogy egy ilyen szegény állaimnak, mint Malgyarország, nincs szüksége olyan kiterjedt és olyan költséges külügyi képviseletre, mint amilyent tényleg feritartunk. T. Képviselőház! Erről a helyről hirdetem, hogy olyan nemzetnék amelynek minden eszközt meg kell ragadni arra, hogy a saját igazát mentől szélesebb körben hirdesse és propagálja, amelynek minden egyes külügyi tisztviselője nemzeti propagandát, hittérítő missziót fejt ki a saját állomáshelyén, semmiféle összeg nem lehet eléar nagy és semilyien összeg sem lenét felesleges, amit erre a célra fordítunk. (Ugy van! Ugy van! a Ház jobboldalán.) A külügyi költségvetés ismertetésével kapcsolatosan csak két gazdasági, illetőleg szociális vonatkozású kérdést tartok szükségesnek megemlíteni. A mi külügyi képviseleteink fokozatos kiépítése ugyanis azokban az irányokban halad, ahol azt a mi magyar érdekeink azt elsősorban teszik kívánatossá. Amint a költségvetés indokolásából méltóztatik látni, a múlt évben újból két helyen, úgymint Dél-Amerikában Braziliában, Rio de Janeiroban és Egyiptomban állítottunk fel uj követséget. Egyiptomban azért volt szükség égyuj követség felállítására, mert az úgynevezett kapitulációs jogok minket ott még megilletnek és igy a magyar állampolgárok érdekeinek kellő megóvhatása céljából vált szükségessé Egyiptomban egy követség felállítása. Épen ezért bizatott meg ennek a követségnek vezetésével berni követünk, aki tudvalevőleg azelőtt hoszszabb időt töltött szolgálatban a Balkán államokban és igy a konzuli bíráskodás jogszabályait teljesen ismeri. Ezenfelül azonban kétségtelenül igen nagy gazdasági érdekeink is fűződnek nekünk Kelet felé, az úgynevezett Levante felé. Most, amikor kereskedelmi mérlegünk aggasztó passzivitása sürgetően irja elő a kormányzatnak, hogy minden lehető eszközzel igyekezzék exportunkat megszervezniés fejleszteni, ennél a megszervező és irányító munkánál elsősorban részint azokra a piacokra kell tekintettel lennünk, amelyek már a háború előtt is> a mi piacaink voltak, részint pedig azokra, amely irányban exportunknak megszervezése a legtöbb eredménnyel kecsegtet. Ilyen export-piacok: a Kelet piacai, az úgynevezett Levante, Görögország, Törökország és Egyiptom. Az a körülmény, hogy fiumei egyedüli magyar kikötőnket elveszitetiük és hogy Jugoszlávia a Műméhez való hozzájutást az első időben úgyszólván lehetetlenné tette, sőt még ma is a vasúti tarifái is differenciák kedvezőtlenebb helyzetbe hozzák a mi exportunkat a többi konkurrens állam exportjánál, teszi indokolttá, hogy néhány szóval foglalkozzam azokkal a lehetőségekkel, amelyek a Balkán felé irányuló exportot remélhetőleg mégis lehetővé fogják tenni. Az adriai export tekintetében feltétlenül szükségünk van a fiumei és a trieszti kikötőkre, mert elsősorban ezeken keresztül tudunk az emiitett piacokra kijutni. Amikor a kompetens tényezők ezt a kérdést tárgyalták, a többi számbavehető kikötő is szóba került, igy első sorban Spalato, másodsorban Szaloniki, amelyek azonban alapos gazdasági megfontolás után komoly versenykikötőkké nem válhattak. Nem válhattak pedig egyszerűen azért, mert bármilyen messzemenő vasúti tarifális kedvezményeket és egyéb kedvezményeket is biztosítana Jugoszlávia " a spalatoi kikötő igénybevétele esetén és ha az a szállítási disparitás, amely fenforog azért, mert Spalato mintegy 200 kilométerrel távolabb fekszik, mint Fiume, elimináltatnék is. még ez esetben sem jöhet Spalato, a mi exportunk szempontjából komolyan figyelembe, mert a spalatoi kikötő berendezése tudvalevőleg ma még igen kezdetleges, exportkereskedelmi szervezete nincs, vasúti összeköttetése pedig a mögöttes területekkel nagyon nehézkes és — ami a legnagyobb baj — a kikötő forgalma igen csekély, úgyhogy néha hetekig kell várni megfelelő hajójáratra, amely Spalatoból indul tovább, úgyhogy ez a körülmény a magyar áruknak huzamosabb ideig való raktáro-' zását tenné szükségessé, ami természetesen a kikötői költségeket oly lényegesen megdrágitja, hogy ezáltal az áru egyáltalában elvesziti versenyképességét. Körülbelül ugyanazok a szempontok, amelyek Spalato ellen szólnak, szólnak Szaloniki