Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-155

Az országgyűlés képviselőházának 155. ülése 1928 április 18-án, szerdán. 53* ellen is, amelyet tudvalevőleg az utóbbi időben igen erősen igyekeznek mint nemzetközi szabad kikötőt propagálni. Azonban itt is kezdetlegesek ai rakodó berendezkedések s amellett Jugoszlávián keresztül a vasúti fuvardíjak 10—20%-kai magasabbak, mint Fiume felé, ezek a körülmények, nemkülönben a ritka elhajózáisi lehetőségek szintéin az ellen szólnak, hogy a mi exportunk szempontjaiból Szaloniki figyelembe jöhessen. Nem szabad emellett azt sem figyelmen kivül hagyni, hogy az ujafcb tapasztalatok szerint a nemzetközi szabad kikötők értéke lényegesen lecsökkent. A szabad kikötőkben ugyanis a hajóiknak rendszerint több helyen kell kikötniqk és már maga, ez a körülményi is a hajófuvardíjaknak 30—50%-kal való emelkedését idézi elő. Csak például emlitem meg, hogy a versaillesi békeszerződésben Cseh-Szlovákiár nak Hamburgban szaibad kikötőt biztosítottak, amely azonban nem hozta meg Cseh-Szlovákia részére azokat az előnyöket, amelyeket ettől ai kikötőtől méltán elvárhatott volna. Egy szabad kikötő tehát csak ott jelenthet előnyöket, ahol komplikált vámkezelési eljárásokra nincs szükség, illetve eliminálni akarják ezeket» így állván a kérdés, egyedül Fiume maradt részünkre mint olyan kikötő, amelyen keresztül ai Levante felé irányuló forgalmat meg lehet szervezni. Amint igen jól méltóztatik tudni, az olasz kormáiny ritka előzékenysége folytán a múlt év folyamán a fiumei kikötőt és a kikötő berendezkedéseket illetőleg reánknézve olyan kedvező szerződéses megállapodást sikerült kötnünk, amely a magyar áruknak a fiumei kikötőn keresztül való exportálását tényleg lehetővé is fogja tenni. M*"-*ban ilyen kedvező kikötő használati szerződés azonban nem elegendő, mert a magyar export-érdekek olyan irányban gravitálnak, ahová ezidőszerint Fiuméből rendszeres hajójáratok nincsenek. Miután pedig a háború után a magyar hajóstársaságok összes hajóit köztudomásúlag elkobozták, úgyhogy ezidőszerínt magyar lobogó alatt közlekedő magyar hajóstársaság nincs, a legfontosabb feladat volt Fiuméből induló, a magyar export-érdekeknek megfelelő utvonalakat betartó és rendes járatokat létesitő magyar hajóstársaságnak mielőbbi létesítése. Biztos tudomásom van róla, hogy az ez irányban folytatott tárgyalások már is kedvező és végleges eredményhez vezettek

< és a kormány a legközelebbi jövőben egy uj magyar hajóstársaság létesítésére vpnatkozó törvényjavaslatot fog a Ház elé terjeszteni. (Éljenzés és helyeslés jobbfelől.) Amint meglesz ez a hajóstársaság, amely természetesen elsősorban t a magyar exportérdekeket fogja szolgálni, és olyan hajózási tarifákkal fog dolgozni, amelyek újból versenyképessé fogják tenni a magyar árut Keleten és az Adriai és Földközi-tenger melletti többi export-piacokon, azt hiszem, a Balkán felé irányuló exportunk rövidesen megint örvendetesen meg fog indulni. E végből volt tehát szükséges nagyrészben keleti külképviseleti hálózatunknak további kiépítése. Ezzel a közel jövőben meginduló lehetőséggel parallel, még egy másik igen nagy jelentőségű tervről és akcióról is meg kell itt emlékeznem t. Képviselőház, és ez az a nagyszabású terv, amely a dunai hajózást kapcsolná be közvetlenül Szulinán keresztül a feketetengeri hajózásba, olyan újszerű megoldással, hogy a dunai uszályhajók Szulinában úgynevezett komphajókra rakatnának fel minden átrakodás nélkül. Az uszályok a tengeren továbbszállittatnának ezeken a komphajókon és csak a rendeltetési állomásokon rakatnának ki. Ezzel a megoldással az átrakodási és a veszteglési költségek a tervek szerint átlagban 25—30%-kai csökkentetnének. Kétségtelenül ez is olyan megoldási lehetőség, amellyel komoly gazdasági köröknek foglalkozniok kell. A másik uj követségünk — mint emiitettem volt — a Dél-Amerikában, a Rio-de-Janeiroban felállitott követsé'g. Magam is egyike voltam azoknak, akik a múlt év nyarán Rio-deJaneiroban a Nemzetközi Kereskedelmi Konferencián résztvettünk. Magam is meggyőződtem róla, hogy Dél-Amerika és a délamerikai államok között elsősorban Brazília olyan óriási fejlődés alatt álló állam, amilyen körülbelül 30—40 évvel ezelőtt az Északamerikai Egyesült-Államok lehettek. Olyan államban, amelynek lakossága tiz év^ alatt 17 millió főről 36 millió főre emelkedett, és ahol a népsűrűség még ennek ellenére ma is oly ritka, hogy egy négyzetkilométerre csak f egy fő esik, a fejlődésnek fantasztikus lehetőségei nyílnak az oda bevándorló európai népfeleslegek számára. Ennek a kérdésnek nagy horderejét már minden európai állam felismerte és a Dél-Amerika felé irányuló kivándorlást nemcsak Németország és Olaszország, hanem a többi európai államok is igyekeznek megfelelően organizálni és irányítani. Magyarországról azelőtt Dél-Amerika felé való kivándorlás úgyszólván nem is volt. Magyarország megcsonkítása azonban az utóbbi tiz évben nem is annyira a megmaradt csonka ország területéről, mint inkább a tőlünk elszakított területekről magyar véreinknek olyan nagyszabású kivándorlását eredményezte, hogy ma már, a legutóbbi tiz év kivándorlásai után egyedül Braziliában közel 100 ezer magyar tartózkodik, Argentínáiban körülbelül húszezer magyar és a többi számbajövo délamerikai államokban is. mint Chilében, Uruguayban is évről-évre rohamosan növekedik a magyar kivándorlottak száma. Ezeknek a kivándorlóknak 80—85%-a — sajnos — az utódállamok területéről kerül ki, ami igen szomorú jelenség. Ezt elősegíti a délamerikai államoknak állampolgársági törvénye is, amely szerint tudvalevőleg mindazok, akik DélAmerikában, Braziliában partraszállnak, partraszállásuktól kezdve máris brazíliai állampolgároknak tekintetnek, ha csak kifejezetten fenn nem tartják régi állampolgárságukat, az ott született gyermekek pedig minden körülmények között brazíliai állampolgároknak tekintetnek. Mondom, ezek a körülmények lehetővé tették az utódállamoknak azt, hogy kivándorolt testvéreinkről egyáltalában ne gondoskodjanak odakint, másrészt pedig sajnálatos körülményeket kellett tapasztalnunk éppen odakint, hogy bizonyos kivándorlási agitáció is folyik, a mi elszakított testvéreink között, úgyhogy megdöbbentően sok magyar testvérünk vándorolt ki az utóbbi években Braziliába az elszakitott területekről. Nem akarok a kivándorlottak ottani helyzetével és sorsával részletesebben foglalkozni, meg kell azonban állapitanom, hogy azóta, mióta külügyi képviseleteink odakint felállíttattak és a kivándorlás ügye máris rendeztetett olyképen, hogy a kivándoroltak felett rendszeres ellenőrzés és felügyelet gyakoroltatik, a kivándorlók helyzete lényegesen javult és a további javulás remélhető. Eddig ugyanis az volt a helyzet, hogy a kivándorlók legnagyobb része kivándorlási ügynökök kezébe került, akik a kivándorlókat az ország belsejében lévő 8*