Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-162

434 Àz országgyűlés képviselőházának 162. ülése 1928 május 1-én, kedden. kocsmát zárva tartanék. (Helyeslés a jobboldalon. — SchandI Károly: Legalább az istentisztelet ideje alatt!) Azonkivül olyan helyeken, ahol nagyipari gócpontok vannak, szombaton este, amikor a munkás megkapja bérét és kijön a gyárból, a kocsmáikat bezáratnám és reggelig nem engedném kinyitni. Akkorára az asszony a pénzt úgyis elveszi tőle és nincs veszedelem, (ügy van! a jobboldalon.) Azután szigorúan büntetném a részegeskedést és nem venném enyhítő körülménynek a büntetőjogban sem, ha valaki részeg volt, hanem inkább sulyosbitó körülménynek találnám. Ezekkel az érvekkel akartam yalamenynyire megcáifolni, hogy az alikohol ellen nem kell magas adóval küzdeni, mert az nem olyan veszedelmes dolog. Ami a borértékesítést illeti, borkivitelünket is a vámok, azután a külföldnek, igy legjobb piacunknak, Ausztriának elszegényedése, továbbá az olasz, görög stb. konkurreneia csökkentette. Elismerem, hogy a földmivelésügyi kormány a legnagyobb ügyfelemmel dolgozik abban a tekintetben, hogy a kivitelt előmozdítsa és ezért borházakat állit fel. Ennek azonban mésr sok feltétele van. Hiányzik az, amit 1910-ben már Serényi boldogult földmivelésügyi minister kezdeményezett, de amit azután nem valósithatott meg, különösen a háború miatt, hogy tudniillik a borvidékeken pincék állíttatnak fel. Megígérte itt a Ház szine előtt annak idején, hogy rövid időn belül — talán egy éven belül — az első homoki pincét Kecskeméten fogja megcsinálni, azonban ezt megakadályozta a háború. Ez* azért volna szükséges, hogy egy-egy vidékről odacsoportosítva a bort, egy típusú, egy fajtájú bort tudnánk előállítani. Szakemberektől hallottam, hogy a külföldi borházakban az a baj, hogy ott nincs elég tömeg egyforma borunk. Ha bemegy oda valaki, és megkérdi, hogy hány palack egyforma bort tudnak kiszolgáltatni, nem tudnak kellő felvilágosítást nyujtani, hogy mennyi ilyen bort fog kapni. A másik az volna, hogy tanulmányozni kellene^ egyes nagyobb külfölda városoknak, mint például Zürichnek, Londonnak, Bécsnek, Koppenhágának a kívánságát, hogy milyen bort szeretnek tulajdonképen, és ezt a típusú bort kellene odaszállítani, megkedveltetni velük. Olyan tömegben kellene szállítani mindig egyforma bort, hogy teljes mértékben kiszolgálhassuk őket ugy mennyiségben, mint minőség tekintetében. Az ilyen borházaknál szükséges volna.,hogy a legügyesebb embereket szedjék össze a bor reklamirozására és terjesztésére, akik azután házról-házra mennének. De ezek ne közönséges vigécek legyenek, akiket esetleg^ be sem eresztenek, hanem meglehetősen jóképű magyarok, akik azután tudnának üzleteket csinálni. Tudok esetet, hogy több árucikket nagyon jól tudnánk külföldön elhelyezni, ha megfelelő emberek volnának reá. A másik dolog» amire felhívnám a mélyen t. minister ur figyelmét, az, hogy ujabban a mustsüritéssel is kezdenek foglalkozni. Ez is olyan tétel volna, amellyel az ősz. folyamán kell nagyobb mértékben foglalkozni, s akkor kell a gépeket beállítani és az elhelyezést biztosítani. Ez is elősegítené borainknak a külföldre való kivitelét. Azonkivül az igen t. minister urnák bizonyosan tudomása van arról, hogy a tiszántúli mezőgazdasági kamara Kállay Miklós főispán ur elnöklete alatt javaslatokat fogadott el és terjesztett a ministerium elé, amelyek szintén nagyon megszívlelendők és figyelemreméltók. Nagyon kérem az igen t. minister urat, hogy az általam elmondottakat szives figyelmére méltatni szíveskedjék. Tudom, hogy a minister ur komolyan veszi a kérdést és át van hatva a szőlészet fontosságától. Én nem mondottam uj dolgokat, csak felevenítettem néhány kérdést. Tény az, hogy a szőlészet ma Magyarországon időlegesen igen hátrányos helyzetben van. Eljön azonban ismét az az idő, amikor a mezőgazdaságnak ez az ága erőteljes lesz, s amikor az nagyon tekintélyes jövedelemforrása lesz az államnak. Kérem a t. kormányt, hogy addig is, erre az átmeneti időre méltóztassék ezt a gazdasági ágat támogatni, hogy ezt az átmeneti időt kibirja. Akkor azután a maga lábán is meg fog tudni állni és meg fogja hozni bőségesen a maga kamatait. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Haller István

I Haller István: T. Képviselőház! Előttem szóló igen t. képviselőtársam belekaszált az én rétembe, de tekintettel arra, hogy ő agrárius hajlamosságu képviselő, ezt egyáltalában nem vehettem tőle zokon, ellenkezőleg mindazt, amit mondott, száz százalékig helyeslem, s mindenben csatlakozom ahhoz, amit előterjesztett a szőlő és bortermelés érdekében. Hogy még sem állok el a szótól, ez azért van, mert mint egy szintén erősen bortermelő vidék képviselője, szükségesnek tartom, hogy néhány szóval magam is hozzájáruljak ahhoz, hogy erre a kérdésre a kormány figyelmét felhívjuk. Tény az, hogy a bortermelés most válságban van, olyan válságban, mint volt 1875-ben. Csakhogy akkor termelési válság volt a nagy filoxerajárás idején, akkor az volt a baj, hogy a magyar szőlővidékek ismeretlen veszedelemmel állottak szemben és minden munka és iparkodás teljesen esődött mondott, mert egy elemi veszéllyel szembén nem voltak képesek védekezni, és hosszú évek munkája ment tönkre egy ismeretlen ellenség pusztításai nyomán. Azt hiszem, hogy tulaj dónké pen ma is ugyanolyan távolságban van a szőlőgazdaság, mint volt 1875-ben, csakhogy ma nem termelési válságról kell beszélnünk, hanem értékesítési válságról. Ma tudniillik azt a mennyiséget, amelyet megtermelünk, nem vagyunk képesek kellőképen hasznosítani, és ez épugy fog a szelő elpusztulására vezetni, mint vezetett annak idején a filoxera. Minden gazdasági ág ugyanis csak addig lesz kultiválva és fentartva, amig kifizeti magát s hanem fizeti ki magát, az a gazdasági ág természetszerűleg visszafejlődik, elsatnyul, elpusztul, és ebből nagy szociális válság is következhetik. S miután én politikai felfogásomnál fogva főképen szociális oldalukról szeretem nézni a kérdéseket, azért ez a kérdés is nagyon érdekel. Tisztában vagyok azzal, hogy Magyarországon annak idején a kivándorlás csak azokból a megyékből nem történt, amelyekben nagy volt a szőlőtermelés, mert ott a mezőgazdasági munkásság mindig megtalálta a maga foglalkozását, a maga keresetét, nem volt ráutalva arra, hogy ezt az országot itt hagyja, és fogyassza azt a kevés vért, amelyet az Isten a magyarságnak meghagyott. Ha most a szőlőkultúra újra dekadenciába jut, amely esetleg tartós lesz, akkor újra munkanélkülivé válik a mezőgazdasági munkások jelentékeny hányada, elproletározódik, a városba kényszerül és hogy itt mi lesz a sorsa, azzal mindnyájan tisztában vagyunk, hiszen ma már a kivándorlás sem áll rendelkezésére, ehhez az expedienshez sem folyamodhatik, a nagyvárosban