Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-162
414 Az országgyűlés 'hépviselöházánah vidékek, amelyeknek érdekei természetesen csak akkor lesznek felkarolhatok, ha azokról tudomása lesz az illetékes hatóságnak. Ami a tenyészállatokat illeti, az e téren nyújtott támogatás fontos tényezőként nyilvánult meg a tenyészállatvásáron, az állatkiállitáson, amelyet, azt hiszem, képviselőtársaim nagy része megnézett. (Szilágyi Lajos: Gyönyörű volt, büszkék lehetünk rá!) Hiszen a lapok irtak róla, hogy azért kaptunk szombaton és hétfőn szünetet, hogy megnézzük a kiállítást. Ez természetesen a lapok dolga, amelyek azt irnak, amit akarnak. Mi nem azért néztük meg, mert erre szünetet kaptunk, hanem azért, mert kötelességünk érdeklődni minden iránt, amit tudni kell, hogy tanuljunk és tapasztaljunk, mert ez kell ahhoz, hogy megfelelő kritikát gyakorolhassunk. Hogy az állatvásár jól sikerült, azt mutatja, hogy egyesek részéről talán bizonyos irigységgel mondták: mit panaszkodnak a gazdák, mikor ilyen szép dolgokat tudnak produkálni? Tényleg van elismerés, haladás is van, de természetesen itt is az éremnek másik oldalát is tekinteni kell. A gazdaközönség, amely kiállított, itt is nagy áldozatot hozott, hogy ilyen jószágot tenyésszen ki. Ezt nemcsak abban a reményben tették, hogy valamilyen éremhez jussanak, hanem hogy gazdaságukat emeljék és vevőket szerezzenek állatállományuknak. Ebből a szempontból tehát dicséretet érdemelnek. A mi szempontunkból nézve azonban a dolgot, különösen azok, akik az alföldi viszonyokat ismerik, tudják, hogy ott milyen szegény legelők vannak. Hogy voltak ott túlhizott vagy túlfinomodott állatok, az más lapra tartozik. Az azonban talán feltűnhetett az érdeklődőknek, hogy! az Alföld, illetőleg tuliajdoniképen a Tisza és a Duna köze alig volt képviselve a vásáron. Alig egy-két kiállító vett részt, talán csak Keestkomét városának volt eléggé megfelelő magyar fajta állata. De hiszen neim én vagyok hivatva elbírálni ezt, hanem a hozzáértők, akik nem elfogultak. Az Alföld és ez a vidék azonban nem azért nem állított ki, mintha ezek nem érdeklődnének a tenyészállatvásáíok: iránt vagy nem akarnának produkálni valamit, hanem azért, mert nem tudnak: produkálni. Ezeken a magy legelő területeken, a többezer holdas birtokon most tulajdoniképen átmenet van. Ezen a területen tudni/illik régebben mindig fehér fajta magyar marhát tenyésztettek, amikor ökörre volt szükség és mellékes volt náluk a tejtenmelés és a hus. Ma azonban a viszonyok! megváltoztak, ma az ökröt kiszorítja a traktor, részbein pedig a rossz ló. mert a kisebb gazdák, aikik ökröt nem tudnak tartani, lóval szántanak. Ilyen körülmények között azután nincsen egy megállapított tájfajta. Kapkodnak ide-oda. némelyek megpróbálnak szerezni nehéz állatokat. Annak idején, amikor a háború előtt Svájcból import volt ezen a téren Magyarországba, megpróbáltak svájci állatokat is importálni, de ez nem 1 vált be. így azután e vidék állatállományának képe a vásárokon nyilvánult meg. Nagyon kérem a földművelésügyi minister urat, ihogy az állatfelügyel őket legyen szíves ezekre a vásárokra az Alföldre kiküldeni. (Helyeslés.) hogy nézzék meg, micsoda vegyes, micsoda rendiszernélküli marhaállomány van ott és azután ennek a javítása érdeikében tegyél nek lépéseket. A másik baj ennél a kérdésnél az, hogy nemcsak minőségileg, hanem mennyiségileg is fogyott a marhaállomány. A gazdák bizonyos tekintetben szegényebbek, a birtokok megosz-' 162. ülése 1928 május 1-én, hedden. lottak, jó hat-nyolc ökrös gazdák: felhagytak a gazdálkodással, belefáradtak a küzdelembe, a fiaik azután végeznek egypár iskolát, nyolc osztályt, néha jogot is, és akkor aztán kilincselnek a hivatalokban és álláshoz akarnak jutni. A Tisza—Duna között nincs baj, mert a földek nem kerülnek idegen kézbe, magyar ember kezébe kerülnek, csak az a baj, hogy a földek átmenetileg kisemberek kezébe kerülnek, akiknek sem jószáguk, sem igájuk, sem megfelelő szakértelmük nincs arra, hogy a földet ugy műveljék, mint a régi jó, békebeli ezüstgombos gazdák. Csak pár példát akarok felhozni, hogyan esik vissza az állatállomány. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Kecskemét városának van többezerholdas birtoka, többek közt a kohári-szentlőrinci birtok, ezen bérlők vannak. Ezek a bérlők a régebbi időben tekintélyes gazdák voltak, akik ivadélkról-ivadékra örölkölték a bérietjüket, ott építkeztek, házakat építettek. Néhány példát hozok fel arra vonatkozóan, hogy a legutóbbi időben hogy változtak a viszonyok. Például 1920-ban egy bérlőnek 89 holdon lova volt 8, ma van 57 holdon három, marhája volt 14, ma van egy tehene, volt négy anyasertése szaporulatával, ma van 1. Juha volt 30, ma van 10. Negyvenhat holdon volt 7 lova, ma van 3, 12 marhája, ebből 4 tehén, ma egy sincs, 27 anyasertése volt, ma van 6 malaca, 31 juha volt, ma 8 van. Egy 48 holdas gazdának volt 1920-ban 4 lova, most van 3, három tehene volt, most egy sincs. Volt 20 darab különféle sertés©, ma egy sincs, 30 juha, ma egy sincs. Egy másiknak 1922-ben 106 holdon volt 11 lova, ma van 6, 30 marhája, ebből 8—10 tehén, maradt 2 tehene, 58 különféle sertése, maradt 16, hatvan juha volt, ma 11 van. Egy másiknak 51 holdon volt 1922-ben 5 lova, ma van 3, hét darab tehene, maradt 1, de ez is le van foglalva, 7 anyasertés, szaporulatával, most 1 van, 25 juha, ma 4 van. Egy másiknak 78 hold földön 1922-ben 10 darab lova volt, ma 3 van, 36 darab szarvasmarhája, ma 7 van, se sertése, se juha nincs. így megy ez ezen a pusztán. Hogy még* ecseteljem ezeknek a gazdáknak a nyomorúságát, elmondom, hogy a múlt év őszén, szeptemberben, fele tartozott az árendával. 40 gazdánál a 220-ból zárgondnok csépelt a birtoktulajdonos részére. Ilyen körülmények között ezeknek azután nincsen pénzük sem műtrágyára, sem állatvásárlásra. Hasonló helyzetben van sok kisgazda is, a sok bérlő, feles, azonkívül azok, akiket most földhöz juttattak. Nagyon fontos dolog ezen segíteni. Ennek a vidéknek tehát szüksége volna arra, hogy egyfelől az> állatállománya szaporítható legyen, másfelől pedig a minősége is javíttassák. Erre nézve szerény véleményem az, hogy itt is törzskönyvezni kellene a meglevő marha-állományt, az anyaállatokat, mert így mégis ki lehetne választani a megfelelő egyedeket. Azután be kellene szerezni a vidéknek, a viszonyoknak, tehát különösen a nehezebb alföldi talajviszonyoknak megfelelő nehezebb takarmányozáshoz, tenyésztéshez alkalmazkodó állatokat, mert nekünk nehéz szimmentháli nem kell. Azt hiszem, a bonyhádi magyar vörös fajta volna megfelelő, de ezt rendszeresen kellene kezelni. A kisembereknek, a bérlőiknek, a kisgazdáknak pedig hiteire — nem kérem azt, hogy ajándékba kapják, ne szoktassuk ehhez a magyar embert — oda kell adni ezeket, hoszszabb törlesztésre, hosszabb áruhitelezéssel és