Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-161

Az országgyűlés képviselőházának 16 gességét. Arra kérném a minister urat, amire már tavaly is kértem és amire féligmeddig Ígéretet is kaptam, hogy Rajkán, amely a hármashatár szögének gazdiasági centruma, szervezzen egy ilyen téli gazdasági szaktan­folyamot. Ez nemzeti szempontból is nagy­fontosságú lenne azon a nemzetiségi területen, mert gócpontja lehetne a nemzeti nevelésnek és szellemnek. Köszönettel tartozom a minister urnák azért, hogy a Szigetközben, amelyből mi egy második Kecskemétet akarunk csinálni, mint elsőrangú gyümölcstermelésre alkalmas terü­letből, a kilitii gazdák faiskolájának jelenté­keny segélyt adott és ezzel megindította az ak­ciót, egyszersmind pedig lehetővé tette, hogy az szélesebb alapokon kiépüljön. Minden gazda ismeri a nehézségeket, ame­lyek ma a tejtermékek eladása körül mutat­koznak. Ugy érzem, hogy a nyáron e nehézsé­gek még fokozódni fognak, sok helyütt nem fogják tudni a gazdák, hogy a tejjel mit csinál­janak. Arra kérem a minister urat, hogy már most történjék gondoskodás a tejgyüjtő-tele­pek felállítása irányában. Akik az idén résztvettek a tenyészállatvá­sáron, örömmel konstatálhatták, hogy a te­nyészállatvásár kilépett az egyszerű vásár ke­retéből és mintegy bemutatója lett egész me­zőgazdasági termelésünknek. Egy hibát találtam és ezt szóvá teszem. Kár volt például a kertészetet ugy eldugni. Mindennek volt pavillon ja, különösen helyes volt, hogy a gazdasági szakoktatást mutatták be olyan plasztikusan, mint ahogy az történt. De a kertészet csak mellékesen, szerényen hú­zódott meg az egyik pavillonban, amelyben a husfeldolgozó-ipar mutatta be a maga termé­keit. Nézetem szerint a kertészet szintén egy olyan tér, mint a baromfitenyésztés, amelynek igen szép kilátásai és perspektívái vannak. Szomorú tünet, hogy kanadai almát és barac­kot árulnak Budapesten drága pénzen és hogy minden üzlet tele van banánnal és narancs­csal, magyarországi gyümölcsöt azonban az egész piacon nem találni. így nem csoda, ha kereskedelmi mérlegünk passzív, ha egy ilyen szegény országban van pénz ilyen luxuscik­kekre. Pozsogár t. képviselőtársam szóvátette és hangsúlyozta a vizszabályozás gyorsabb tem­póját. A minister ur dolga, hogy feleljen rá, a magam részéről csak azt jegyzem meg Pozsogár t. képviselőtársam / kritikájára,^ hogy négy év alatt több vizszabályozás történt, mint azelőtt tiz év alatt. Nagyon helyes volt, hogy a kor­mány a Lajta-szabályozás ügyét is magáévá tette és azt kellő mederbe terelte. T. Ház! Kötelességem, hogy itt a törvény­hozás házában pár szóval kitérjek arra a hatal­mas munkára, amelyet a csepeli kikötő-kor­mánybiztosság és a melléje beosztott mérnökök végeztek, A csepeli kikötő olyan hatalmas munka, amely ma párját ritkítja a világon, és ujabb bizonyítéka annak, hogy Magyarország­nak vannak talán Európában a legjobb víz­építő mérnökei. Csak örömmel vehettük tudo­másul annak bejelentését, hogy a földmunká­sok, illetőleg a földmives népesség aggkori biztosításáról szóló törvényjavaslat készen van és legközelebb már a Ház elé kerül. Egy-két szóval ki kell még térnem lóte­nyésztésünk válságára. Nagy a panasz az or­szág lótenyésztő gazdái között, hogy nincs ára a lónak és nem érdemes csikót nevelni. A nagy piacok, Bécs, a közös hadsereg, ma már nincse­nek és ami vevő van, sokszor az sem kívánatos. '. ütése 1928 április 27-én, pénteken. 395 Kötelességem, hogy az orosz lóvásárló bizott­ság működésére felhívjam itt a minister ur figyelmét és szóvátegyem a gazdák elkeseredé­sét e bizottságok eljárása ellen. Mert mit csi­nálnak ezek a bizottságok? Közzéteszik a fal­vakban, hogy jelentkezzenek azok a gazdák, akiknek megfelelő eladni való lovuk van. A kisgazdák jelentkeznek. Kiszáll két-három úri­ember, megbízott, megvizsgálják a lovat, azt mondják rendben van, ez a ló megfelel, ennyi és ennyi árat fognak körülbelül adni érte. Az­után dobszóval kihirdetik és az újságban közzé­teszik, hogy itt meg itt lesz a lóvásár. 4—500 lo­vat felhajtanak erre a vásárra, s vesznek be­lőle -— risum teneatis — 2—4, vagy 10 darab lo­vat. Az embernek csak ceruzát kell vennie a ke­zébe és kiszámíthatja, hogy mennyi munkanap és mennyi felesleges kiadás veszett igy kárba azzal, hogy az a. kisgazda odavezeti lovát nem is arra a lóvásárra, hanem inkább lókiállitásra. Mi magyarok különös szeretettel esünk bele abba a hibába, hogy állandóan lekopiroz­zuk azt, amit külföldön látunk. Ma divat lett az autó. A reklám azt mondja, hogy olcsóbb, mint a lófogat. Én ezt nem igen hiszem, mert hiszen a soffőr tartása épen még egyszer any­nyiba kerül, mint a régi kocsisé. De tegyük fel, hogy olcsóbb, akkor is, — nézetem szerint — nem lett volna szabad egy lótenyésztő országnak megtennie, hogy a fővárosból, ahol a legtöbb idegen megfordul, jóformán kiirtsa a lovat. Egy fővárosi napilap akkor, amikor a minister urak autójának kérdését tette kritika tárgyává, csúfondárosan azt mondotta: »Hiszen a föld­mivelésügyi minister ur nem mehet lóháton a ministeriumába.« Hát, ez tréfának jó tréfa, nem is mehet lóháton, azonban az a tisztelettel­jes megjegyzésem volna a minister úrhoz, hogy én a magyar első lótenyésztőt, a földmivelés­ügyi mimstert szivesebben látnám, hogyha két lipicain vagy nóniuszon menne keresztül a vá­roson, mintsem autón. (Ugy van! jobbfelől.) S itt a nagybirtokhoz is volna egy szavam: tessék divatot csinálni ismét a szép lófogatból, (Ugy van! Ugy van! jobbfelől) mert az urak csinálják a divatot, ha a publikum azt látja, hogy az az igazi ur, aki lófogatot tart, akkor a ló megint divatos lesz. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Ez nemcsak agrárérdek, hanem ipari érdek is, mert ha lovat nem tartunk, el­pusztul egyik legszebb iparunk, a kocsigyártás is, amely világhírű volt. (Kabók Lajos: Átala­kul autóiparrá!) Az értékesités problémájával kapcsolatban több szónok szomorúan állapította meg, hogy nincs piacunk, nincs exportlehetőségünk. Né­metországban az olasz-magyar barátság jelei amelynek tanúi voltunk a legutóbbi napokban, igen élénk visszhangot keltettek. Én csak is­métlem most is azt, amit a külügyi vitánál megjegyeztem, hogy a mi német barátaink, akik irigy és sanda szemmel nézik az úgyneve­zett olasz orientációt, nagyon sokat tehetnek kormányuknál abban az irányban^ hogy a mi viszonyunk Németországgal kimélyüljön és pedig épen a g'azdasági exportlehetőség meg­adásával. De amikor mi nem tudunk dűlőre jutni Németországgal gazdasági tárgyalásaink­kal, amikor Németország épen agrár-exportunk elé gördít állandóan nehézségeket, akkor Né­metország ne csodálkozzék azon, hogy nálunk az a régi baráti érzés, amely pedig bénünk ma is él, nem ölt aktivabb alakot. (Ugy van! jobb­felől.) Ez áll osztrák-magyar vonatkozásban is. Az osztrák lapok is. a pártok is, ugy a bal­oldaliak, mint a jobboldaliak, roppant sokat foglalkoztak az olasz képviselők látogatásával.

Next

/
Thumbnails
Contents