Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-161

Âz országgyűlés képviselőházának 16 rendelkezik, ami azt jelenti, hogy itt kezdődik a baj. Akkor ne csodálkozzunk azon, hogy mivel telítve van a világ felvevő képessége, mi nem tudunk érvényesülni a búzapiac terén. De ezek a statisztikák — ésí épen ezért említem ezt meg — arra alkalmasak, és azért helyes, hogy a földmivelésügyi minister ur a könyvet kiadja, hogy konklúziókhoz jussunk. Az én konklúzióm röviden az, hogyha a búzatermelés tekintetében feleslegek állanak elő a világ gazdasági piacain, akkor egyszerűen más termelési ágakra kell áttérni. (Rei

singer Ferenc: A magyar nép kevés kenyeret eszik! A kenyérfogyasztás egyharmad részével csökkent ebben az országban!) T. Ház! A múltkor egy előadást hallottam a mezőgazdasági termelésről nemzetközi vonatkozásban, és ott megállapittatott, hogy általában a kenyéráruk és a húsáruk fogyasztása visszamenőben van és ezzel szemben a vegetabilis s hasonló termeivények és hasonló fogyasztási anyagok lépnek előtérbe. Magyarországon is a baromfi kivitele 81 millió aranykoronát tesz ki és ezáltal külkereskedelmi mérlegünknek igen fontos pontja. Angliában a háború előtt átlag 100 tojást ettek az emberek, ma pedig már 200-nál tartanak. Innen van az, hogy különösen az a nép, amely fogyasztóképes a maga gazdasági helyzeténél fogva, elsősorban nem azokat a mezőgazdasági termelési ágakat veszi a fogyasztása terén igénybe, amelyeket mi termelünk, hanem áttér egy más fogyasztásra, amelyhez nekünk, felfogásom szerint, alkalmazkodnunk kellene. De most, t Ház, minden kérdésnél az a fő, hogy vájjon a lényeget helyesen fogjuk-e fel. A földmivelésügyi ministernek a kötelessége irányt szabni, nézetem szerint, a termelésnek. Angliának a ministerelnöke és gazdasági ministere a széntermelés problémájával foglalkozik elsősorban, a mi egész kormányzatunknak gazdasági szempontból elsősorban az agrárkérdéssel kel foglalkoznia, (XJgy van! a középen.) ami azonban nem zárja ki az iparositásnak fokozott és az agrár-társadalom gazdasági életéhez alkalmazott fejlesztését. Mert én nem szeretném azt hangoztatni és azt állítani, amikor agrárkérdésről van szó, hogy a mezőgazdaság javára az ipar fejlesztését teljesen háttérbe kell szoritani; ellenkezőleg: nekünk érdekünk, hogy az iparunk is fejlődjék, (Ugy van! Ugy van!) mert tudvalevőleg ott, ahol fokozott iparfejlődés van, a fogyasztás, a vevőképesség nagyobb, és ennek következtében a mezőgazdaság jobban tudja értékesiteni a maga termeivényeit. A lényeg csak az, hogy ne olyan iparral foglalkozzunk, amelynek prosperitása kizárt, vagy amelynek gyökere ebben az országban nincs. Olyan iparokat kell fejleszteni, amelyek egyrészt hozzásimulnak a mezőgazdasági termeléshez, másrészt pedig módot találnak az érvényesülésre olyan területeken, ahol más országokat ki tudnak szoritani a konkurrencia révén. T. Ház! Van egy teória, amelynek értelmében olyan ország, amelynek egy négyzet kilométeren 75 lélekkel több lakossága van, az nem tisztán mezőgazdasági ország, hanem részben ipari ország. Magyarországon egy négyzet kilométerre 93 lélek esik, ebből tehát következik, hogy a mi országunk elméletileg sem tiszta mezőgazdasági ország. De épen ezért szükséges, hogy az ipar és a mezőgazdaság megtalálják egymást, mert amint az amerikai nagyiparosok, pénzemberek és gyárosok állandóan hangoztatják az amerikai mezőgazdaság válsá. ülése 1928 április 27-én, pénteken. 389 gát, amely válságból súlyos következtetéseket vonnak le a maguk termelésére, épen ugy kötelességünk nekünk is hangoztatnunk a magyar ipar és a magyar mezőgazdaság egymásra utaltságát, mert csak együttesen tudjuk elérni a világpiacon azt a gazdasági pozíciót, amelyre Magyarország predesztinálva van. De ha mindezeket a kérdéseket taglalom, eggyel kell tisztában lennünk, és ez az, hogy csonka Magyarország mindaddig, amig csonkaságában megmarad, évente 130 millió aranykoronát fizet rá arra, hogy elszakították tőle területének kétharmad részét. A múltkor egyszer már bizonyítottam statisztikai alapon, hogy azzal, hogy a történelmi Magyarországot a trianoni békeszerződéssel megcsonkították, kétharmad részét elvették, egyrészt fogyasztási piaca lett kevesebb, másrészt gyöngítették • a mezőgazdaságot s főleg a magyar ipart az által hogy olyan a behozatali többletünk — körülbelül 130 millió aranykoronát kitevő többlet, — amelyre annakidején nem voltunk rászorulva. Egy ideális gazdasági egységet bontottak meg tehát, amelynek megbontásából következik, hogy csonka országunk, akár mezőgazdaságáról van szó, akár iparáról, osak igen nehezen tud talpraállni, sőt állítom és hangoztatom — és mindenkinek állítania és hangoztatnia kell, — hogy igenis a trianoni békeszerződés hozzájárult ahhoz és hozzájárul állandóan, hogy a magyar gazdasági élet nem tud olyan módon kifejlődni, amint az nemcsak magyar szempontból, hanem európai szempontból is szükséges. Ezek után méltóztassanak megengedni, hogy három kérdésre hívjam fel a t. Ház figyelmét. Az egyik a szikjavitás problémája, a másik a baromfitenyésztés, a harmadik a vizellátás és az öntözés kérdése. Már a múlt évi költségvetés vitájánál a szikjavitásról szóivá kifogásoltam, hogy akkor, amikor Magyarországon a gazdasági élet kifejlődéséről beszélünk, parlagon hagyunk heverni 1,800.000 katasztrális hold földet. Igaz, hogy ezzel szemben bárki azt az érvet hozhatja fel, hogy: ha Je ma nem tudod érvényesíteni a magyar mezőgazdaság- termeivényeit, miért akarsz uj területeket megművelni, hiszen akkor konkurrenciát csinálsz itthon a gazdáknak? Én nem a máról beszélek, én a jövőről beszélek, és én azt tartom, hogy az az ország, amely parlagon hagyja feküdni földjének ilyen nagy részét, az az ország, amely nem igyekszik fejlődni, ugy is a saját sir ját ássa meg, és hogyha ez a magyarság, ez a kis csonka országban élő magyarság nem tudna megbirkózni a gazdasági krízissel és ezzel a szikes földdel, ez nagyon szomorú volna. íme, Amerikában nagyon sokan élnek magyarok, tessék ezeket idetelepíteni, tessék esetleg a Vitézi Rendet igénybevenni e szikes földek megjavítására. De ez a probléma Mária Terézia óta aktuális és ma sincsen megoldva.^ Én tehát ha most röviden a szik kérdésről beszélek, azt javasolnám a minister urnák, hogy a tudósokat és a kísérletezőket tegye félre; tessék gyakorlati emíbere'knek átadni a szikjavitás problémáját, és akkor meg méltótatik látni, hogy rövid időn belül ez a kérdés meg lesz olclva. Ne kísérletezzünk, hiszen már évtizedek óta kísérletezünk! Az én felfogásom és az én tudásom szerint a kérdés körülbelül tisztán áll előttünk, tisztán áll anynyiban, hogy tudjuk, hogy meszelni kell, és hogy bizonyos mechanikai sziktörésre is szükség van. Sem az egyoldalú meszelés, sem az egyoldalú mechanikai sziktörés nem alkalmas és nem fog célhoz vezetni; de azt is tudjuk,