Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-161

364 Az országgyűlés képviselőházának 161. ülése 1928 április 27-én, péntekeil. igy is van, szükséges volt-e a magyar kereskedelem ezen kioktatására egy ilyen óriási összeggel szubvencionált szövetkezetnek ezt az osztályát fentartani és ha csak kioktatásról és nevelésről volt szó, nem feleltek volna-e meg ennek a földmivelésügyi ministerium önfeláldozó karának hozzáértő szervei, amelyek bizonyára szívesen vállalták volna azt a felvilágosító és kioktató munkásságot, anélkül, hogy a drága szövetkezet kereteiben kellett volna ezt megtenni. Folyton azt halljuk, hogy négyszer annyi gyümölcsöt lehetne kivinni és hogy Magyarorrszágon a gyümölcs elpusztul és elromlik. Ez tény, mert 1926 január és szeptembere közt friss gyümölcsöt exportáltunk 5,643.000 pengő értékben, mis 1927-ben már 8,312.000 pengő értékben. De sajnos, ebben a pluszexportban, mint arra rámutattam, az Értékesítő Szövetkezet talán a két vagon görögdinnyén kívül számottevő munkásságot egyáltalán nem fejtett ki és kivéve talán azt, hogy 1927 októberében a ceglédi Unghvárycégnek 10 vagon téli alma kivitelére adott kölcsönt. Felhívom itt az igen t. földmivelésügyi minister ur figyelmét arra, mert hiszen végül is reá tartozik, hogy Magyarországba egymillió pengő értékű banánt importáltaik egy évben. Nem volna-e kézenfekvő, hogyha már a magyar luxus-fogyas'ztóközönség

1 óriási mohóságát ekképen honoráljuk, •— bár Olaszország példájára utalva ennekis határt kellene és lehetne szabni — (Ugy van! jobb felől.) — legalább megkívánnék ettől a társaságtól, hogy amilyen mértékben importálunk banánt Magyarországba, olyan mértékben legyen köteles magyarországi gyümölcsöt exportálni a külföldre. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) T. Ház! Ami a burgonyaosztály működését illeti, — sajnos — már nagyon röviden kell evvel az érdekes anyaggal végeznem. Primőrökben semmit sem vitt ki, ezt egyedül a kereskedelem végezte. A téli, késői burgonyából 1927. év második felében alig vitt ki pár száz vagont, a. göirög és egyiptomi üzlet, mint az igen t. minister ur is koncedálni fogja, teljesen pang. De — és most jön a java a dolognak — a burgonyaexportot ez a szövetkezet önmaga, talán

1 megint félelmében a múlt veszteségekre való tekintettel, nem merte vállalni, hanem — amire Gömbös igen t. képviselőtársam is utalt előbb, hogy meg kellene vizsgálni egyes részvénytársaságok működését — a földmivelésügyi ministerium által szubvenciónált ez az egyesült szövetkezet, ugy látszik, nem táplált ilyen aggodalmakat, és nem volt kíváncsi ilyen részvénytársaságok működésére, amikor hajlandó volt egy a felszámolás szélén álló vállalatot szubvencionálni, a Hidroflora nevűt, amely azelőtt csak gyógynövények exportálásával foglalkozott. Ez a Hidroflora nevű vállalat a felszámolást addig csak azért halasztotta el, mert az egyesült szövetkezet kimondotta, hogy ezt a vállalatot állami pénzzel fogja támogatni. Egyedül néhai, Istenben boldogult Horánszky Dezső, ennek az egyesületnek akkori elnöke, akadályozta meg ezt. Es mi volt ennek a következményei Az, hogy néhány héttel rá ez a Hidroflora nevű vállalat, melyet a magyar állam pénzén akartak újból életrekelteni két patrondzáló intézete, a Moktár. és a Török-patika részvénytársaság, mégis kénytelen volt felszámoltatni. (Mozgás minden oldalon.) Ez az, egyesült szövetkezet azonban továbbra sem bizván saját képességeiben, érdekközösségbe lépett egy magáncéggel és hogy megnyugtassam Gömbös igen t. képviselőtársamat, újra hozzáteszem, hogy nem a fajmagyar kereskedelem köréből kereste ezt a céget, hanem Schönwald Lipóthoz folyamodott. Az ennek a cégnek rendelkezésére bocsátott hitelösszegért viszont az Agrárindusztria nevű vállalat vállalt garanciát, amelynek egyik vezetője újra ennek a Schönwald-féle cégnek egyik tulajdonosa. E ponton azonban még jobban bonyolódik a helyzet azzal is, igen t. földmivelésügyi minister ur, hogy ugyanez a kereskedő, aki a szövetkezettel együtt igy exportál állami pénzen, egyszersmind Magyarország egyik legnagyobb burgonyaimportáló cége is, amely importot szintén a szövetkezet s igy a magyar állam pénzén végez, a szövetkezetnek biztosított kellő haszonszerződés mellett. Mármost kérdezem: nem állhat-e elő olyan helyzet, amikor az import érdeke az export érdekével összeütközvén, két óriási szenvedélynek kell Schönwald Lipót ur kebelében dühöngeni, hogy melyik vágyának tegyen eleget, importösztönének-e vagy pedig exportbuzgóságának. És kérdezem, ha ez a szövetkezet nem ért a burgonyaexporthoz, miért működik és miért van burgonyaosztályai Ha nem ért a gyümölcsexporthoz^ miért működik és miért szubvencionálják az urak horribilis összegekkel? Mondom, ez olyan kérdés, amely óriási jelentőséggel m bir az egész mezőgazdasági exportunkra. (Élénk mozgás minden oldalon.) A tisztahaszon 30—40 %-át köti ki a Mezőgazdasági Egyesült Szövetkezet azoktól a cégektől, amelyekkel összeköttetésbe lép. Nem tudom, az igen t. földmivelésügyi minister ur azt fogja-e mondani erre is, hogy ez az adat sem megfelelő, azonban talán emlékezni fog rá, hogy igen illetékes helyről a szövetkezetek 30—40%-os haszonrészesedési kikötését állami uzsorának minősítették és a 7-5%-os hitelezési kamatot, amelyet a szövetkezet az affiliait vállalatoknak nyújtott hitelekért kiköt, olyan bankári tevékenységnek minősítették, amely a szövetkezeti, eszmével össze nem egyeztethető. Rátérek végre ennek az egyesitett szövetkezetnek egy legújabban bekapcsolt akciójára, a mag-akcióra. Tudjuk nagyon jól» hogy ezelőtt is — igen helyesen — a földmivelésügyi kormány nemesített vetőmagokat osztatott ki. Végül is ez senkinek kárt nem okozhatott, mert a vetőmag a gabonatermésnek csekély hányadát jelenti, úgyhogy párszáz mázsa nemesitett vetőmagnak kedvezményes árban való kiosztása sem a kereskedelemnek, sem a termelésnek kárára nem volt. Egészen másról van itt szó, amikor lóhere, lucerna és egyéb takarmánymagoknak a napi áraknál 30%-kai olcsóbban való kiosztásáról van szó — ami önmagában igen kedves és helyes eszme, — csak a keresztülvitelben van némi hiba. Ennél a nemesitett magnál a ministerium a 30—40%-os felárat viseli, amely a napi ár és a nemesitett mag között van. Azelőtt. Csak a kisgazdáknak nyújtott ilyen kedvezményes nemesitett magot, végül azonban nemcsak kisgazdákról volt szó, mert tudjuk, hogy a dunántúli mezőgazdasági kamara is utóbb nemcsak a 100 holdon aluli, de már az 500 holdon aluli gazdáknak is osztott ki, illetőleg ajánlott fel ilyen magot. De nem is ez a baj, hanem az, hogy igaz,, hogy ők olcsóbban jutnak ilyen nemesített vetőmaghoz, de amikor ezáltal a nemesitett vetőmag árát 30—40%-kai lenyomjak, abban a-pillanatban a magtermelő gazda a jövő kampányban magát a magot is már természetszerűleg 30—40%-kai olcsóbban lesz kénytelen piacra hozni. Ez te-