Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-160
Àz országgyűlés "képviselőházának 160 Ennek a körülménynek a falu kulturális, egészségügyi, részben közgazdasági nívójára gyakorolt káros hatását teljes részletességgel feltárta Farkas Elemér igen t. képviselőtársam. Ehhez esak egy rövid glosszát kívánok fűzni, nevezetesen azt, hogy a termények értékesítésének lehetetlensége nemcsak egy irányban hat a falu népére, hanem hatványozottan káros befolyást gyakorol elsősorban azért, mert kizárván a piacról a piacra való cikket, ezáltal megakadályozza, hogy a piacra kerüljön a városok, a nagyobb gócpontok élelmezésére vagy a kereskedelmi forgalomba való bekapcsolódásra váró termény, de egyúttal csökkenti a termelési kedvét is annak a kis falusi termelőnek. A nem értékesített cikket tehát ő fogyasztja el és igy túlfogyasztást idéz elő azokban a cikkekben, amelyeknek rendeletetése az volna, hogy a piacokat megtalálják. (Ugy van! Ugy van!) Ugyanilyen káros hatást éreztet az állattartás tekintetében, mert a rossz utakon elgyötört állat, a rossz utakon tönkrement felszerelés ismét csak az elszegényedést, az elkedvetlenedést, a munkakedv ellanyhulását idézi elő (Farkas Elemér: És a nemzeti vagyon csökkenését!) ós a nemzeti vagyon csökkenését. Épen azért mély tisztelettel arra kérem a mélyen t. kereskedelemügyi minister urat, hogy nagyszabású programmját, amely iránt teljesen elismeréssel vagyok, ne abban az irányban juttassa megvalósulásra, amint azt az előadó ur vázolni szives volt, hogy tudniillik elsősorban 28UU kilométer elsőosztályu utat építsen ki, hanem megfordított irányban: nevezetesen abban az irányban, hogy elsősorban ezeket a ma még útnak sem nevezhető kis utakat szedje legalább annyira rendbe, hogy azok a nem gócpontokon fekvő falvak hozzá tudjanak jutni azokhoz a közlekedési vanalakhoz, amelyek őket tovább közvetítik. Annál is inkább szükséges ez, mert a főbb utvonalak mentén többnyire van vasúti ós már-már fokozottan gyarapodó autóforgalom, megvan tehát adva a lehetőség arra, hogy ugy a személyek, mint az áruk a vasutakon vagy ezeken az, utakon továbbittassanak; ellenben teljesen ki van zárva ennek lehetősége azokon a helyeken, ahol az utak az év bizonyos meglehetősen hosszú szakán át teljesen használhatatlanok. (Ugy van! Ugy van!) Tudom, hogy ennek a programmnak megvalósítsa, az utak rendbehozatala nagy akadályokba ütközik; bizonyára nem a kereskedelemügyi minister ur jószándékán és akaratán múlik ez, hanem a pénzügyi eszközök elégtelenségén. (Ugy van! jobbfelől.) Tudatában vagyok annak is, hogy a ma érvényben lévő útügyi törvényben, az 1890 : 1. t.-cikkben felállított kategorizálás, tudniillik, az Miami, tör^ vényhatósági és községi utak kategóriába való beosztás és mindezeknek a kategóriáknak külön-külön utfentartó szerve, vagy a hatóság hatáskörébe való utalása mellett ezt nehéz keresztül vinni* De méltóztassanak megengedni, hogy rámutassak arra is, hogy nem lehetetlen. Ha ugyanis a vonatkozó rovat adatait és az indokolást figyelembe méltóztatnak venni, meg kell állapítani, hogy a magyarországi utvonalak közül kereken 4000 kilométer az állami ut, ugy tudom kereken 8000 kilométer a törvényhatósági és 12.000 kilométer a községi közlekedési ut. Ha a fedezetet méltóztatnak nézni, azt méltóztatnak megállapítani, hogy a 4000 kilométer útvonalra esik 5 millió pengő a 6. rovat szerint és külön 3 millió pengő az autóadókból. Ezenfelül ezekhez hiozzá kell adni azt a 484.060 pengőt, amelyet a vároülése 1928 április 26-án, csütörtökön. 333 sok és a községek fizetnek az átkelési szakasz költségeihez való hozzájárulás címén. Ezzel szemben bizonyos, hogy a vármegyék már ezt meg sem közelítő, a felét sem kitevő költségvetéssel dolgoznak kétszer olyan hosszú utvonalakon, a községek pedig elenyésző csekély költséggel rendelkeznek az ezt a vonalat hoszszuságban háromszor meghaladó útvonalra. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Az állami utak fedezete, amint már az előbb emiitettem, elsősorban az autóadó, — amelyre nézve teljes elismeréssel osztozom a kereskedelemügyi minister ur álláspontját — hogy ennek rendeltetése csak az lehet, hogy ahol autóforgalomra számithatunk, ott egyúttal a kocsiforgalom lebonyolítására szolgáló utakat is tökéletesekké tegyük, hogy azokon a vonalakon, ahol a külföld, vagy a gazdag emberek járnak üdülőhelyekre, szórakozóhelyekre, fürdők felkeresésére, ezt az adót az utak kiépítésére fordítsuk. A többi összegre nézve méltóztassék megengedni, igen t. kereskedelemügyi minister ur, hogy egy tiszteletteljes kérelmet terjesszek elő abban az irányban, hogy ezt a fedezetet, illetőleg a kiadásba helyezett összeget máskép kegyeskedjék elosztani. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Most nem birom!) Ha most nem is lehet, hiszen az átruházási, a virement-jog nines meg a költségvetésben, de legaláb pro futuro legyen szabad ezt a kérést előterjeszteni. Amint jól méltóztatik tudni, a községeknek a községi utak fentartása egyedüli jövedelemforrásuk a községi közmunka, illetőleg a közmunkaváltság. Ez magában, egy öszszegben sem sok, bár elég megterhelés az adófizető polgárokra nézve. Méltóztassék azonban figyelembe venni azt, hogy ennek a községi közmunkaváltságnak egész 60%-áig terjedő összegét a vármegyék veszik el a községektől, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) hogy a vármegyei utak karbantartására fordítsák. (Malasits Géza: Ahogy azokat karbantartják!) Ahogyan karbantartják, ahogyan nem tartják karban. (Jánossy Gábor: Ahogyan tehetik!) Nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy a vármegyének nem áll semmi egyéb rendelkezésére, mint egy 10%-os útadó. Ha a vármegyék az utak karbantartása tekintetében ideiglenesen tudnak is magukon segiteni, a külföldi kölcsönnel, de bizonyos, hogy azt a kölcsönt ki kell fizetni, tehát a törlesztési részleteket is az útadóból kell fedezni, úgyhogy ez fedezettöbbletet egyáltalában nem jelent. A vármegyéknél a fedezet volna az útadó, átmenetileg a kölcsönök és ezenkívül a községi közmunkaváltságoknak a községtől elvont hozzájárulása. Igen, t. kereskedelemügyi minister ur, én még volnék bátor a törvényhatóság részére egy bevételi forrást megjelölni. Nevezetesen akkor, amikor a szénkonjunktura volt, — lokális tapasztalatokról beszélek — Borsod megyében a borsodi szénmedencéből óriási koesifuvarozás indult meg szénben. Ez az óriási mértékű kocsifuvarozás azzal járt, hogy egyes utvonalakat teljesen használhatatlanokká tett. A törvényhatóságok, kiindulva abból a szempontból, hogy ez,nem normális igénybevétele, nem használata az útvonalnak, hanem tönkretétele, hozzájárulásra próbálta kötelezni ezeket a vállalatokat. A törvényhatóság többször el is határozta ezt. Mire azonban ez a határozat a kereskedelemügyi ministeriumhoz került, a kereskedelemügyi minister ur — akkor még nem Nagyméltóságod — legfelső fokon ugy döntött, hogy 47*
