Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-160

306 'Az országgyűlés képviselőházának 160 ülése 192$ április 26-án, csütörtökön, törvényjavaslatnak előkészítésével kivánok foglalkozni és azért kérem a t. Házat, hogy a házszabályok 212. §-ának 5. pontja értelmében beszédemnek 30 perccel való meghosszabbitásához hozzájárulni méltóztassék. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: A házszabályok értelmében a képviselő urnák joga van beszédidejének meghoszszabbitását kérni. (Felkiáltások a baloldalon: Akkor nekünk is!) Kérdem at. Házat, méltóztatik-e a képviselő urnák a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot, A képviselő urnák tehát háromnegyed óra beszédidő áll rendelkezésére. (Szilágyi Lajos: Viszont fogjuk kérni! 1

— Jánossy Gábor: Tessék! Miért nem jutott eszükbe a képviselő uraknak? — Rothenstein Mór: Reméljük, hogy az urak is megszavazzák, ha tőlünk kéri valaki! — Jánossy Gábor: Mindig megszavazzuk! — Zaj.) Csendet kérek! Ivády Béla: Én az energiagazdálkodás és az elektrifikálás kérdésével már a múlt esztendőben is foglalkoztam, igaz ugyan, hogy nem a Ház plénuma előtt, hanem a pénzügyi bizottságban. Nem azért foglalkoztam ezekkel a kérdésekkel, mintha szakember volnék ezen a téren, hanem foglalkoztam azért, mert elsősorban kötelességemmé tették ezt az én kerületem speciális, sőt vármegyém speciális érdekei is; ahol tudniillik a dekadens szőlőkultúra folytán munka nélkül maradókat állandó keresethez csak a lignitbányáink feltárása révén juttathatjuk, de foglalkoztam azért is, mert épen az ezekkel a kérdésekkel való foglalkozás közben arra a tapasztalatra jutottam, hogv ezek a kérdések ma már nálunk is túlnőttek a még oly fontos helyi érdekeken és h ova-tovább a kereskedelmi tárcának is. de egész közgazdaságunknak a legnagyobb jelentőségű, legaktuálisabb kérdései közé fognak tartozni, (Ugy van! UP?J van!) Épen azért mai felszólalásomban főkép az energiagazdálkodás szempontjából a lignit kérdésével kivánok foglalkozni, amely szoros kapcsolatban van a kereskedelemügyi minister ur által bejelentett törvényi avaslattal. Amikor én két és fél esztendővel ezelőtt ezzel a kérdéssel épen a fenti okból foglalkozni kezdtem, akkor bizonyos alapvető kérdésekben tájékoztatás végett a kereskedelemügyi ministerium illetékes ügyosztályába mentem. Ott megmutatták nekem az illetékes urak azt a hatalmas statisztikai anyagot, amelyet a kereskedelmi ministerium Magyarország elektrifikálása tekintetében összegyűjtetett. Ennek a statisztikai adatnak segítségével kívánták bebizonyítani az illetékes urak azt, hogy Magyarországnak épen ama területein, amelyek euerem a hevesmegyei lignitek szempontjából a legjobban érdekeltek — tudniillik a nagy magyar Alföldön, Észak- és Kelet-Magyarországon — olyan kicsi az energiaszükséglet, energiafogyasztás, hogy ezeken a területeken egy nagyobb centrale foglalkoztatására is alig nyilik elég alkalom. Megvallom őszintén, ezekben a számokban én akkor sem tudtam bizni. mert az volt a meggyőződésem, hogy annak hogy ezek a vidékek ilyen kis szükséglettel szerepelnek ebben a statisztikában, nem az az oka, mintha a mi magyar népünkben nem volna fogékonyság az iránt á kérdés iránt. Én ennek indokát abban látom, hogy azokon a vidékeken egyáltalán nem voltak még komolyan számbaj öhet^' central ék, ami volt, az ósdi elavult és épen ezért drágán szolgáltattak az áramot. Ez tette lehetetlenné, hogy ezen a téren propagandát lehetett volna a mi magyar népünk körében kifejteni, pedig az a tapasztalatunk a mi magyar népünknél, hogy annak minden iránt, ami szép, jó, nemes és főleg ami gazdaságilag hasznos, érzéke van. (Ugy van! Ugy van!) És hogy nekem ebben a tekintetben igazam volt, azt bizonyítja az* hogyha körültekintünk a perifériákon, hogy mi történt e tekintetben az elmúlt esztendőben, ugy konstatálnunk kell, hogy népünk nagyonis bírt az elektrifikálás iránt fogékonysággal, mert ime az elmúlt évben a vármegyéknek, városoknak, sőt községeknek egész raja foglalkozott ezzel a kérdéssel, több-kevesebb szerencsével. Az is igaz, hogyha egy pillantást vetünk ezekre az akciókra, ugy meg kell állapítanunk, hogy egyrészről rendszertelenség, szervezetlenség és egyáltalán szakértelem hiánya, másrészről az energiagazdálkodás az elektrifikálás alapelveinek teljes mellőzése jellemzik ezeket az akciókat. Azt a tapasztalatot kellett szereznem, hogy komoly szakemberek helyett inkább dilettánsok, hogy ne mondjam, fezőrök vették át a vezetést ezen a téren. (Jánossy Gábor: Spekulánsok is!) Azok is, fezőrök és spekulánsok. Az a helyzet, amely az elmúlt esztendőben ezen a téren előállott, főként annak tulajdonítandó t. Ház, hogy kereskedelmi kormányunk, dacára az e téren tapasztalható nagy mozgolódásnak, nem jött elénk egy olyan törvényjavaslat tál, amely az energiagazdálkodás és >az elektrííikálási terén legalább az alapelveket iparkodott volna lefektetni, amely az egész országra vonatkozólag szerves, terves és átgondolt rendszert biztosított volna, amely helyes vágányra terelte volna az akciókat, amely elejét vette volna annak, hogy faite aecomplaite-k teremtessenek, amelyek később azután

1 egy egységes, szerves haladásnak útjában fognak állani. Ha megnézzük, hogy mi is történt in concreto az elmúlt esztendőben ezen a téren, ugy megelégedéssel kell konstatálnunk, hogy tulajdonképen Magyarország elektrifikálása terén az első komoly lépés ebben az esztendőben következett el, amikor a kereskedelemügyi kormány a pénzügyi kormánnyal egyetértően megkötötte az úgynevezett Talbot-szerződést, amellyel alapját vetette meg Magyarországéi ektrifikálása egyedüli helyes és racionális megoldásának, tudniillik a nagy gazdasági erőközpontokból való egységes áramszétosztásnak. Teljesen átérzem ennek a nagy lépésnek előnyeit és fontosságát s csak gratulálhatok a kereskedelemügyi minister urnák ehhez a sikeréhez. Ha azonban ezt a kérdést a magam szempontjából, vagyis az energiagazdálkodás szempontjából teszem vizsgálódás tárgyává, akkor sajnálkoznom kell azon, hogy kereskedelmi kormányunk elengedte magát teriteni ennél a megoldásnál az elektrifikálás és energiagazdálkodás legfőbb alaptörvényétől, attól tudniillik, hogy az elektrifikálás céljaira ilyen szénszegény országban, mint amilyen mi vagyunk, kizárólag csak olyan szenek vétessenek igénybe, amelyek a szállitás lehetetlensége folytán csak helyben használhatók fel és ezek Magyarországon kizárólag a lignitek. Meggyőződésem, hogy a kereskedelemügyi kormány bizonyosan súlyos érvek hatása alatt tért ettől az alapelvtől, annál is inkább, mert hiszen ezt az alapelvet a kereskedelemügyi minister ur maga is vallotta és vallja, nemcsak vallja most, de vallotta 1922-ben is, amikor az országos szénbányaszövetségben tartott előadásában kifejezetten utalt arra, hogy igenis