Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-160
Az országgyűlés képviselőházának 160 ülése 1928 április 26-án, csütörtökön. 307 Magyarországon, az ilyen szénszegény országban elektrifikálása elsősorban a lignitek r használandók fel, amelyek nem bírják el a szállítás költségeit. (Bródy Ernő: Ki tartott előadást?) A minister ur tartotta a szénipari szövetségiben — szolgálhatok dátummal is a képviselő urnák — 1922 április 6-án. Mondom azonban, ugyanezt az álláspontot vallja a minister ur legutóbb is a milanói kiállítás alkalmával adott intervjujában. Legalább az újságokból ugy látom, hogy a minister ur egyenesen ilyenképen nyilatkozott (olvassa): »Láttáim azt a hatalmas forgalmat mindenfelé és irigykedve néztem azt az óriási kiterjedt dróthálózatot, amely az elektromos energiát az egész Pó-sdikságon szertesizét. viszi is amely probléma a magyar gazdasági életnek is égető kérdése. Nekünk Magyarországon ugyan nincsenek olyan hatalmas vizierőink, amiilyenekben Itália gazdag, de viszont yanniak olyan gyenge szeneink, amelyeknek szállítása nehézkes és költséges, de aimely bányáknak közvetlen közelében lehet felállítani azokat az elektromos oentrálékat, amelyek ezeket a kisebb értékű ligniteket has>zinálhiatják fel elektromos energia fejlesztésére.« Igen nagy érdeklődéssel kisértem tehát, t. Ház, a székesfőváros tanácsának azt az előterjesztését, amely épen a lignitek mellőzése érdekében a Talibot-oentráléval kapcsolatos és kíváncsi voltam, hogy az a komoly szakértőkből, álló testület, a Sízlaikétrtő bizottság mivel fogja indokolni e megoldásnál a lignitek teljes otneljlőzését. Megvallom, hogy az a jelentés^ amelyet a szakértő bizottság e tekintetben adott, igen diplomatikusan nem azt állap it ja meg, hogy ezzel ia megoldással 100% -ban elég tétetett az elektrifikálás már jelzett első alaptörvényének, hanem azt mondja, hogy nincs ellentétben vele ez a megoldás seim. De igazolná is iparkodik ezt az álláspontot a szakértői jelentés a következő adatokkal: »A bánhidai telepen felhasználandó tüzelőanyag zöme« — méltóztassanak ide vigyázni, a jelentés sem mondja, hogy az egész tüzelőanyag, hauem csak a tüzelőanyag zöme — »a bányászati szakbizottság véleménye szerint tudvalévőleg olyan égőpala lesz. amelynek átlagos fűtőértéke 3500 kalória«. (Malasits Géza: Nem lesz annyi!) Ezzel szemben ugyanennek a jelentésinek 25-ik oldallán már konoedálja a szakértő bizottság, hogy nemi 3500 kalóriás szénről van szó, hanem azt mondja: »az erőmű céljaira ugyanis nem az összes palás szén vétetett számitásba, hanem a legrosszabb minőség mellőzésével csak az átlagban 3500 kaíória fűtőértékű égőpalák fognak felhasználtatni,« Végül •megállapítja, hogy »a bányát arculatnak az a kötelezettsége tehát, hogy a szállítandó tüzelőanyag fűtőértéke 4000 és 4300 kalória között legyen, nehézség nélkül lesz teljesíthető.« A másik része ennek a kérdésnek, amelylyel ugyancsak ez a szakértői jelentés foglalkozik, hogy maga a szakértői jelentés sem azt mondja, hogy a felhasználandó égőpala nem értékesíthető, hanem azt mondja, hogy nem olyan piaci árucikk, amely tágabb körzetben keresletre számithatna. Mi ezzel szemben a mi ligniteinknél a helyzet 1 ? A hevesvármegyei lignitek 2000—2400 kalóriájuak, tehát jó 50%-kal rosszabbak, mint amilyeneket a bánhidai elektromos centrale kivan igénybe venni. Mi a helyzet ezek értékesítésénél 1 ? Az, hogy abszolúte képtelenek vagyunk ligniteinket felszinre hozni. Utalok arra, hogy abban a bizonyos szénkonjunktura időben, 1919-ben és 1920-ban 42 bánya működött a heves—borsodi szénvidéken, azóta azonban valamennyit becsukták, mert képtelenek fenmaradni, a vidék munkát kereső népének nagy rovására. Itt mutatkozik tehát a nagy ellentét, t. Ház, hogy mi ez a szén, amely kalória tekintetében épen 50%-kal rosszabb, mint amit Bánhidán elégetünk és abszolúte nem értékesíthető, ezzel szemben a palásszén még a szakértői bizottság jelentése szerint is,hacsak szűkebb keretekben is, de mégis értékesithető, (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Azt nem mondja a jelentés!) mert hiszen ezt a kifejezést használja: »tágabb körzetben legalább nem értékesithető«. Nagyon sajnálom, t. Ház, hogy ez az. első nagy állami villamosmű nem adott nekünk lehetőséget arra, hogy ezeket a heves—borsodmegyei ligniteket használhattuk volna fel és hogy igy ez a nagy nemzeti vagyon, amely ott fekszik, egyelőre nem tudott felszínre kerülni. Hogy milyen nagy vagyon fekszik azon a területben, azt nem én, a hevesmegyei ember mondom, hanem hivatkozom egy szakemberre, Verebély Lászlóra, aki ugyancsak ennek a szakértő bizottságnak előadója. Verebély szintén a Szénipari Szövetségben, 1923-ban tartott előadásában maga megállapitja, hogy az országnak a legnagyobb lignittelepe ez a bizonyos Hatvan—Gyöngyös-vidéki és ő maga 130-tól 230 millió tonnáig becsüli azt a lignitkvantumot, amely ezekben a hevesmegyei és borsodmegyei bányákban van. Olyan hatalmas nemzeti vagyon ez, hogy én hirtelenében nem' is tudom megjelölni annak a mértékét, hogy milyen nagyjelentősége lenne annak, ha ez a nemzetvagyon tényleg feltárható és értékesithető volna. Ismétlem, t. Ház, nekem meggyőződésem, hogy a megoldásnál ebben az esetben a kereskedelemügyi kormány előtt kétségtelenül olyan fontos körülménynek kellett számításba jönniök, amelyeket ennél a kérdésnél tényleg komolyan meg kellett fontolni. Meg is nyugodnék a kérdésben akkor, ha azt látnám, hogy az országban másutt, legalább szerephez jutnak ezek a lignitek s az elektrifikálás és energiafelhasználás már jelzett alapelveit másutt legalább érvényesíteni tudnánk. Sajnos azonban, konstatálnom kell, hogy sehol az egész országban, bár a legnagyobb szénszegénységben vagyunk, — mert hiszen, ezt megint Verebély mondja, hogyha ilyen mértékben folytatjuk a szén kitermelését, egy emberöltőn belül az utolsó lapát szén is kiürül az országban, — mondom, ennek ellenére sehol az országban a lignit feltárása nemi vétetett foganatba,, még ott sem, ahol ez a legjobban szükséges volna s ahol a lignit egyenesen predesztinálva volna erre. Például itt van a nagy magyar Alföld. Nem én mondom, hanem ugyancsak ez a szakember. Verebély, aki maga is a nagy magyar Alföldi ellátása szempontjából ezeket a hatvanvidéki lignittelepeket tartja elsősorban felhasználandónak. S mit látunk? Azt, hogy ezeken a vidékeken hagyja jóvá a belügymin ister ur és a kereskedelemügyi minister ur a kisebbnél-kisebb centrálékra vonatkozó szerződéseket, amelyek hosszabb időre lekötik az érdekelteket, hagyja jóvá olyan területeken, amelyek 20—25 kilométerre esnek ezektől a lignittelepektől és ugy hagyja jóvá, hogy ezek a vállalatok jó szenek elégetésével 130—150 kilométeres távolságról szállítják az energiát ezekre a területekre, amelyek pedig 20—25 kilométerről is megkaphatnák a szenet a hevesmegyei egyébre nem használható lignittelepekről. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XI.
